Nagy Imre változatos nőábrázolásai: a vázlatoktól a kész művekig

A Csíki Székely Múzeum gyűjteményében levő Nagy Imre-hagyaték közel hétezer művet tartalmaz, jelen kiállítás egyfajta folytatása a Nagy Imre életművéről való gondolkodásban a két éve a zsögödi Nagy Imre Galériában rendezett Állatok című kiállításnak. „Egy olyan hagyatékról van szó, amelyet mi megörököltünk a közelmúltban, hiszen aki évtizedekig a hagyaték kurátora volt, Szabó András, nyugdíjba vonult, ezért hatalmas kihívás számunkra, hogy mit kezdjünk ezzel, hogyan viszonyuljunk hozzá, hogyan mutassuk meg a nagyközönségnek. Minden évben tavasztól őszig megnyitják a kaput a zsögödi képtárban, emlékházban. A tavaly zárva volt, mert közbejött a vírus, idén sem nyit a képtár, ezt a kiállítást most a Mikó-várban rendeztük. Számunkra, ebben a témában még «zöldfülűeknek»

És nem szerettük volna azt, ha száz százalékig illeszkedünk ahhoz, ami eddig történt. Úgy gondoltuk, fontos az, hogy próbáljuk meg friss szemmel nézni, illetve friss szemmel láttatni ezt a hagyatékot. Így kezdtünk el gondolkodni azon, hogy legyenek tematikus kiállítások ebből a hagyatékból, de oly módon, hogy megmaradjon a reprezentatív jelleg, ugyanakkor nyissunk olyan közönségréteg felé is, amely esetleg eddig távol maradt Nagy Imre művészetétől”– fogalmazott Túros Eszter.

Ladó Ágota kitért arra, hogy Nagy Imrénél a nőiség reprezentációja is változatosabb, mint pályatársai esetében. Mint mondta, már a munka kezdetén szembetűnt az a változatosság, sokszínűség, sokféleség, amely a Csíki Székely Múzeum Nagy Imre-gyűjteményét jellemzi.

Ez technikai és tematikus sokszínűség is, amiben maguk a nőábrázolások is hihetetlenül változatosak.

„Nagy Imrénél nem csak egyféle nőreprezentáció van, és abból néha elmozdul, hanem van szinte minden, ami egy nő lehet. Ő ezt értette, kereste, érezte, és ez a sokszínűség, amit ő létre tudott hozni, mind megtalálható a gyűjteményben.”

A kiállítás rendezői igyekeztek úgy megragadni a női témát, hogy tudatosan nem emeltek ki nőszereplőket, noha köztudott, hogy sok fontos és meghatározó női figura szövi át ezt az életművet, és nagyon sokféleképpen köszönnek vissza ezek az alakok a művekben. A kiállított alkotásokon is sok ismerős figura felismerhető, köztük az egyik és legfontosabb az anya alakja.

viszont az anya is legkevesebb kétféleképpen jelenik meg. Egyrészt, mint a saját édesanya, aki mintegy kísérőként, társként mindvégig jelen van, másfelől mint egy megfigyelt, elemzett anya, akinek a mozdulatait, gesztusait kicsit külső szemmel látjuk”– mutatott rá Ladó Ágota.

Arról, hogy miért vannak túlsúlyban a grafikai munkák a kiállításon, Eszter elmondta, úgy gondolták, hogy egy árnyaltabb, finomabb képet sikerül mutatni a nagy mester művészetéről akkor, ha megmutatják a nagy képeket megelőző grafikákat, rajzokat, metszeteket, a nagyon sokféle technikát, amivel ő dolgozott. Tudatosan és következetesen

olyan alkotásokat válogattak, amelyek ritkán szerepeltek más válogatásokban, kiadványokban és kiállításokon, és remélik, hogy ezáltal sikerül gazdagítani a Nagy Imréről alkotott képet.

„A grafikák esetében az is ott van, hogy ezáltal kitágul a horizont olyan értelemben, hogy nem csak a végső művet látjuk, hanem a gyakran az azt megelőző vázlatokat is. Még az akvarellek is vázlatként működnek ebben az életműben. És mi ezt a folyamatot akartuk láttatni, a maga hibáival, kitérőivel, időnként félresikerült kísérleteivel egészen a nagy művekig.” Ágota hozzátette, Nagy Imre festményein sokszor érződik a kimunkáltság, és ehhez képest a grafikái sokszor élőbbek, dinamikusabbak.

A kurátorokkal arról is beszélgettünk, hogy számos anekdota is ismert Nagy Imre műveit illetően, az egyik – a kiállításon is látható – Akt pisztránggal című képhez kapcsolódik. „Apor Mária és Nagy Imre együtt nyaraltak a Kormosban, és Nagy Imre készítette a pisztrángos kompozíciót. Hajnalban Apor Mária fürdött a patakban, amikor a pásztorlegény hozta a tejet, aki nagyon meglepődött, amikor egy pisztrángot szorongató meztelen hölggyel találkozott. Apor Mária pedig eléggé megijedt a legénytől, el is mondta ezt egy interjúban. A legény pedig másnap reggel is visszatért, hogy még mindig ott van-e a hölgy. Ott volt, el is menekült a sátorba”– mesélte Túros Eszter. Egy másik, a kiállításon szintén szereplő festmény története is elhangzott: Nagy Imre esténként kisétált Apor Máriával a domboldalra nézni az alkonyt, közben lejegyezte az éppen látott, a műveiben később felhasznált részleteket. Egy alkalommal, amikor hazatértek, azt látták a résnyire nyitott ajtón át, hogy

Ilona, a hűséges szolgáló elmélyülten bámulja az éppen készülő, a meztelen Apor Máriát ábrázoló festményt.

Ez a kép megragadta Nagy Imrét, és azonnal ott marasztalta Ilonát, hogy ne mozduljon, mert ő ezt gyorsan le akarja vázlatozni. Így is lett, és ebből született a Múlt és jelen című festmény 1962-ben.

a női életszakaszok szerint, hiszen úgy gondolják, ily módon is megmutatkoznak azok a művészi életszakaszok, azok a nagy korszakok, amelyek Nagy Imre művészetét jellemzik.

Az első terem a gyermekkor tere, a második a felnőttkor, a nővé érés, a felnőtt nő különböző élethelyzeteit, testhelyzeteit bemutató terem, és mindez az öregkort bemutató teremmel zárul.

„Az első terembe lépve egy különálló kis kép a kiállításunk egyik nyitó képe, ami nagyon bátortalannak tűnő vonalakkal ábrázolja a nemi jeleket. Ez egy meglepő munka, mert nem egy tipikus Nagy Imre rajz. De épp emiatt ragaszkodtunk ahhoz, hogy szerepeljen a kiállításon. A következő falakon a gyermek érkezése, világrajövetele fogalmazódik meg, ezt követi a gyermek helye a szűkebb környezetében, ami a család. Ezen a falon pedig egy párhuzamosságot állítottunk fel: egyfelől szerepel egy nagyon szentképi anyaság-ábrázolás, nagyon finom vonalú, nyugalmat árasztó ábrázolás, ezzel szemben a másik oldalon megjelenik egy gondterhelt, fáradt család képe, ahol szintén jelen van a gyerek”– mutatta Ladó Ágota.

A további falakon a gyermek különböző tevékenységei jelennek meg, illetve a gyermek az őt körülvevő állatvilágban, a munkában, a tanulásban, a többi gyerek között. Van egy kis portréfal is, amely néhány gyerekarcképet sorakoztat fel.

A második teremben a felnőttkor terébe lépünk, mégsem éles a váltás, hiszen a felnőttkor-gyerekkor még finoman összefolyik a két terem találkozásánál. Az első teremben már találunk dolgozó, kistestvérre vigyázó, már-már anyaként tevékenykedő gyereket. A második terembe érve meglátjuk a már nővé érő, de még gyermeknek ható alakokat – erre szép példa a Nagybányán készült, meztelen cigánylányt ábrázoló kép is.

Számunkra azért kedves ez a fal, mert egyrészt a gyermekét váró, állapotos anyafigura témája nagyon ritka. Itt találunk egy nagyon különös ábrázolást is: a Menasági terhes asszony című festmény, illetve annak vázlata egy nagyon idős arcot mutató várandós asszony képe, egy nagyon gondterhelt, megfáradt, szokatlan ábrázolása ennek a témának. És azon kívül unikum is az életművön belül. Az teszi igazából gondterheltté ezt a művet, hogy ha megnézzük, 1942-ben készült, és ha belegondolunk, éppen a háború javában dúlt. Érthető, de akár a szűk kontextusból is adódhat ez a gondterheltség, de mindenképp ez a szent állapotból a nagyon profán állapotba való billenés nagyon érdekes, ahogy megjelenik. De ugyanígy a gyermeküket tartó és szoptató asszonyok ábrázolásánál is nagyon érdekes volt, hogy mennyire változatos képpel szembesültünk, a nagyon finom vonalú, líraian megformált alakoktól, egészen a nagyon durva, erőteljes kifejezésmódig”– magyarázta Túros Eszter.

Köztudott, hogy Nagy Imre rengeteg portrét készített, nem csak közéleti személyiségekről, hanem barátairól, ismerőseiről egyaránt. A következő falon egy szűk válogatást láthatunk ezekből, és a női portrék kiválasztásánál is arra törekedtek, hogy minél nagyobb változatosságot tudjanak megmutatni: különleges arcú nőket, karakteresebb arcokat válogattak, és nem arra törekedtek, hogy a közismertebb figurákat mutassák meg. Ezt követi az aktok fala, amelyet egy különleges aktkép vezet be – a kolozsvári Quadro Galéria közreműködésével kapta kölcsön a múzeum a Kovács Ádám budapesti magángyűjtő tulajdonában levő alkotást –, amely Nagy Imre korai kecskeméti időszakában készült.

Ezt követi egy szigete a kiállításnak, ahol megjelenik egy olyan festmény, ami úgymond klasszikus, közismert Nagy Imre-festménynek számít. Itt is az volt a célunk, hogy ezt kontextusba helyezzük, és megmutassuk a festményt megelőző vázlatokat, metszeteket, rajzokat. Ezt a kis szigetet követi néhány városi életből ihletődött alkotás, elegáns ruhát viselő, kalapban sétáló, olvasó, strandon pihenő, fürdőruhában heverésző nőnek a képe”– sorolta Ladó Ágota.

Eszter Az ebéd című festményre külön is kitért, mint hangsúlyozta, ez egy igazán tipikus Nagy Imre-munka, és az a robusztus paraszti világ, amely megjelenik, már előrevetít egyfajta erotikát. „Ez nagyon szépen kibontakozik más munkákban, és erre tettünk kísérletet, hogy ezt az erotikus oldalát a nőábrázolásoknak megmutassuk. Erre példa a következő fal, amelyet két munka vezet be, a korábban már említett pisztrángos akvarell és annak vázlata. Ezt követi egy erotikus válogatás, amely különleges darabokat tartalmaz, különleges témákat, mint például a csók témája. Az erotika fala azért tűnik számomra erősnek, mert a kiállításnak a dinamikája, a ritmusa követi az adott életszakasznak, élethelyzetnek a ritmusát.

Ezen a falon is megjelenik a háttérből figyelő anya alakja. Ezzel is érzékeltetni szerettük volna, hogy tényleg az élet minden területét átszövi ez a vigyázó tekintet.”

Innen ezt a fajta erőt, amit képvisel, egy másfajta erő erő váltja fel, ez pedig a szocialista realizmusnak a durva, határozott erőteljes világa, amely egy zsákutca Nagy Imre művészetében, hiszen ismert, hogy nem a jól sikerült munkák kerültek ki ebből az időszakból – emelte ki a kurátor. „Ő tudatosan és sokáig tett erőfeszítéseket arra, hogy megértse ezt a szocialista-realista művészetet. Megpróbált annak szolgálatába állni abban az értelemben, hogy megtalálja önmagát egy ilyen művészetben. Ennek a példája az itt kiállított munka is és a mellérendelt vázlatok, hogy nem az ő világa, és nem is sikerült ezt nagyon kibontakoztatnia. A kiállított képeken könnyen felfedezhetőek a tévedés nyomai, egy határozottan elrontott festményről van szó, amely ennek ellenére érdekes képet mutat mind a nőről, mind Nagy Imre világáról.”

A kiállítás második terméből egy erős vonalú és szintén kissé félresikerült grafikával távozunk, egy dolgozó nő alakjával, amely szépen átvezet a harmadik terembe, ahol szintén a dolgozó nő, de egy másfajta dolgozó nő alakjával találkozunk:

a munkában megöregedő, különféle mezei munkákat, hétköznapi munkákat végző nő figurájával indul a harmadik terem.

„A harmadik terem a megöregedett asszonyok terme. Ezen belül kiemelkedik két fontos alak, az egyik az édesanya alakja, a másik Ilona alakja, aki a zsögödi házat vezette, és Nagy Imrének szintén egyfajta társa volt az életben. A kiállítás rendezése során szempont volt, hogy egyfajta évtizedes hagyományt követve, beemeljünk egy önarcképet a válogatásba, és ez ebben a teremben kapott helyet. Egy nagyméretű grafikáról van szó, amelyen előtérben látszik Nagy Imre alakja, és a háttérben pedig egy védelmező, de már megöregedett anya képe. Ennek az önarcképnek az előhangja a második teremben van elrejtve, érdemes megkeresni a kiállításon belül”– magyarázta Ladó Ágota.

Ugyancsak ebben a teremben kapott helyet a már korábban említett Múlt és jelen című kép, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum kölcsönzött a kiállításra, és amely szépen tükrözi Nagy Imre nőkhöz való viszonyának az összetettségét. A kiállítást záró falon két, az anyát ábrázoló, vékony vonalú „csendes” rajzot láthatunk. „Ezt a csendességet, ezt az elfogyó hangot szerettük volna érzékeltetni ezen a falon úgy, hogy az egész falfelületen pusztán ezt a két kis grafikát helyeztük el. Az egyik az anya haldoklásának, a másik az anya halálának a pillanatát ábrázolja. Úgy gondoltuk, hogy azáltal, hogy mindkettőt megmutatjuk, aláhúzzuk azt, hogy az anya mennyire szervesen jelen volt az életében”– zárta a „tárlatvezetést” Túros Eszter.

A kiállítás július 30-áig látogatható.