Négy alulértékelt gyöngyszem az európai sorozatok és filmek kedvelőinek

Az utóbbi időben két „nagy” sorozat vett rá sokakat, hogy nem ördögtől való idegen (értsd, nem angol) nyelven mozgóképet fogyasztani, és a mögöttünk levő időszak alatt az is bizonyosságot nyert, hogy az európai sorozatgyártás is van olyan jó, mint az etalonnak számító amerikai. Evidens az is, hogy

a nyelvi és földrajzi korlátok miatt lényegesen kevesebb nézőhöz eljutó, Európa különböző országaiban készült sorozatok népszerűvé válásához nagyban hozzájárultak a streaming-platformok,

és már természetes, hogy a hihetetlenül széles sorozatpalettán országhatároktól függetlenül minőségi spanyol, francia, lengyel vagy éppen belga folytatásos történeteket is nézhetünk, ha nem szempont a választásnál a magyar szinkron, hanem beérjük eredeti nyelven, magyar, román vagy épp angol feliratot választva a megértéshez.

Bonyolultságban verhetetlen, avagy miért a világ egyik legjobb sorozata a Dark?

Hosszú, alapos és véget nem érő elemzésekbe lehetne bonyolódni a 2017-ben képernyőre került, és utolsó évadát a napokban bemutatott Dark című német sorozat rendkívül bonyolult cselekményének a részletezését illetően, mi azonban magáról a sorozat nagyszerűségéről elmélkedünk egy sort.

A Dark (Sötétség) és a La Casa del Papel (Money Heist – A nagy pénzrablás) megmutatták, hogy egy külföldi sorozat is lehet rendkívül népszerű. És ha jó történettel rendelkezik, akkor a világszintű terjesztésnek köszönhetően milliók cuppanhatnak rá, kiemelve őket a nyelvi korlátok okozta rétegstátuszból, így

az Amerikai Egyesült Államokban éppoly közönségkedvenc lehet egy spanyol vagy német sorozat, mint például Romániában vagy Európa bármely részén.

Vannak azonban európai sorozatok, amelyek hiába, hogy a Netflix vagy az HBO kínálatában vannak, mégsem jutnak el a széles közönséghez. Többek között amiatt, hogy nem promoválják őket eléggé, jóval kevesebb költségvetésből készülnek, és egyszerűen elvesznek a hatalmas sorozatkínálatban, ami hétről hétre tucatnyi új címmel szokott frissülni.

Az alábbiakban három méltánytalanul alulértékelt, és szerintünk nagyobb figyelmet is érdemlő európai sorozatot és egy filmet ajánlunk azoknak, akik

szeretik a jó történeteket, és a nagy mozgókép-dömpingből valami különlegesebbre vágynak.

Egy fiatal nő és férfi könnyed, dokumentarista stílusban beszélnek a kamerának kedvenc kajáikról, italaikról, mint egyfajta ismérvekről, amelyek őket jellemzik. Aztán egy kávézóban látjuk őket már kettesben, ahogy épp az első randijukon – ahogy az lenni szokott – egymást verbálisan kóstolgatva, zavarba hozva, általános és kevésbé általános dolgokról beszélgetnek. A plusz azonban, hogy a gondolataikat is látjuk, illetve halljuk, így nem csak a magabiztos, hanem a bizonytalan énjük is megjelenik a néző előtt.

Isabel Coixet, a spanyol HBO-ra készült és nálunk is elérhető Foodie Love igazi gourmet-sorozat, amely a történet mellett az ételek, ezáltal pedig az élet élvezetéről is szól. A nyolc epizód alatt egyszer sem megnevezett Ella és Él randijai kávézóban, kínai kifőzdében, Michelin-csillagos étteremben, hotelben vagy éppen egyikük otthonában zajlanak, nézőként pedig tanúi lehetünk egy lehetséges párkapcsolat kibontakozásának, ami mögött számos kétely, őrlődés és a titokzatos múlt húzódik meg. Nem egy hagyományos értelemben vett csöpögős és pátoszos romantikus történet, hanem egy minden téren egyedi történetmesélési próbálkozás két rendkívül szép és izgalmas szereplővel, akik esetében teljesen természetes, hogy az első perctől spanyolul szólalnak meg.

Ha egy könnyed, de ugyanakkor kellően drámai idegen nyelvű sorozatra vágyunk, ami olyan dilemmákat feszeget, amikkel egy párkapcsolat elején szembesülhetünk, akkor a Foodie Love tökéletes választás. Kár, hogy eddig mindössze csak egy szezon készült belőle.

A Netflix első eredeti belga sorozata egy igazi európai mozgóképes alkotás, egy nemzetközi színészgárdával. A sci-fi történet alaphelyzete szerint az éltető napfény egy fizikai anomáliának köszönhetően az emberiséget elpusztító fegyverré vált, a túlélés kulcsa pedig a sötétben, az éjszakában maradás. Egy katonai múlttal rendelkező olasz férfi tudatában van ennek, és a túlélés reményében a brüsszeli repülőtéren eltérít egy gépet azzal a megfontolással, hogy ha folyamatosan nyugat felé repülnek az éj leple alatt mindig a Föld árnyékos oldalán maradva, akkor elkerülhető lehet a biztos vég. Igen ám, de a repülőn levők nem megváltásként értelmezik az egyébként is számos kérdést felvető, túszdrámai helyzetet. Az események folyamatában kiderül, hogy nem mindenki terrorista, aki annak látszik, és bőrszín, valamint kinézet alapján senkit nem érdemes elsőre leírni, mert kellemesen csalódhat benne az ember.

A hat részen keresztül mondhatni túlélők viadalává váló történet rendkívül fordulatos, szinte mindig történik valami váratlan, a rész végi cliffhangereket pedig csak azért lehet megbocsájtani, mert rögtön indítható a következő epizód. A Netflix már be is rendelte a második évadot, így akinek bejön az első etap, izgalommal várhatja, hogy miként folytatódik a nem mindennapi túlélősztori.

Meddig képes elmenni az ember egy munkahelyért? – ezt a dilemmát járja körül megannyi szélsőséget érintve a Netflix francia sorozata, amelynek főszereplője nem más, mint az utóbbi időszakban a színészkedést is kipróbáló Eric Cantona, a legendás francia futballista. A lelketlen nagyvállalati politikáról, a kilátástalan életközépi válságról és a globalista világszemléletről is szóló, mindössze hatrészes sorozat pörgős és izgalmas, és tulajdonképpen három kisebb fejezetre oszlik.

A munkáját a nyugdíjkorhatár előtti években elvesztő Alain Delambre kisember harcát láthatjuk a rendszerrel, ami nem kegyes a hozzá hasonlóan kiszolgáltatottakkal, a munkaerőpiacon jelentős hátrányból induló tapasztalt vén róka pedig kénytelen a kezébe venni a sorsát, ha érvényesülni akar. Ehhez egy kegyetlen, egy nagyvállalat által „szervezett” túszdrámát kell levezényelnie, azonban a történések, ahogy az lenni szokott, nem várt fordulatot vesznek. Hackerkedés, fegyverek, börtön, tárgyalás és a cselekmény közben felmerülő folyamatos dilemmák egy percre sem hagyják, hogy leüljön a történet, aki pedig egy kellően fordulatos sztorit darálna le egy éjszaka alatt, annak kitűnő választás lehet az Inhuman Resources.

A 2019 őszén a spanyolországi Sitges Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott spanyol horror nemzetközi forgalmazási jogaira a Netflix csapott le, és pont a karantén elején, március 20-án tette a világ számára elérhetővé. A társadalomkritikának és öncélú borzongatásnak is titulált The Platform olyan film, amit nem mindenkinek vesz be a gyomra, hiszen véres, gusztustalan és hátborzongató, ennek ellenére kellően izgalmas történettel rendelkezik.

Adott egy jövőbeli börtön, amiben vízszintesen osztották el a szinteket, és ami egyfajta elvonóként is működik, hiszen önkéntesen is be lehet vonulni. Minden nap egy bizonyos órában elindul egy étellel gazdagon megrakott kőlap a szinteket összekötő folyosón, a csavar pedig, hogy minden egyes alsóbb szint „lakóinak” a felsőbb szinteken levők maradékából kell jóllakniuk. Nem tudni, hogy hány szintes a börtön, amit havonta teljesen véletlenszerűen átrendeznek. Az emberek álmukban vagy felsőbb, vagy alsóbb szintekre kerülnek, így egy kegyetlen túlélőjátéknak lehet szemtanúja a néző, hiszen aki nagyon lentre kerül, annak nem biztos, hogy marad a felette levők maradékából…

Ez a film nem mindenkinek ajánlott, de aki a jelenlegi, mozi nélküli időkben megnézne egy elborultabb, kérdéseket felvető, semmilyen értelemben nem hétköznapi alkotást, az bátran bepróbálkozhat a helyenként nagyon is megbotránkoztató alkotással.