HIRDETÉS
Könnyebb egyedül lennünk, mint kötődni másokhoz és csalódni bennük? Az Alejandro Ricaño és Sara Pinet írta Ami megmaradt belőlünk (fordította Kész Orsolya) kortárs mexikói darab többek között erre a kérdésre is keresi a választ.
A darab az egy óra tíz perc játékidejében, és mindössze két színészével, rengetek társadalmi problémát vet fel.
Az alaptörténet egy fiatal kamaszlány gyásza, aki kiskorában veszítette el édesanyját, majd szembesült a ténnyel is, hogy édesapja nagyon beteg, haldoklik.
Mindenki másképp gyászol – hogy ezzel a közhellyel éljünk –, Nata elidegenedett maradék családjától, csupán a hibáit emeli ki, komorság és melankólia költözött az életébe. Egyetlen tökéletes szerettétől, a kutyájától is megválik, hiszen könnyebb egyedül lenni, mint kötődni és az elvesztés potenciális gondolatával együtt élni.
A darab Nata és Toto magányos bóklászását dolgozza fel, nem kronológiai sorrendben idézve fel a régi emlékeket. Mégis mindegyik történetszál átlátható, Kányádi Anna és Kozma Attila úgy alakulnak egyik szerepből a másikba, mintha kaméleonok lennének, így mindössze két színésszel sikerült színre vinnie a rendezőnek az egyébként többszereplős darabot.
A fókusz a kamaszlányon és kutyán van, a mellékszálakban felbukkanó, majd eltűnő karaktereknek nincs különösképpen súlya, csupán a cselekmény alakulásának eszközei.
Nata gyásza során péládul olyan archetípusok jelennek meg, mint az istenfélő nagynéni, az alkoholista nagybácsi, Toto bolyongásában pedig más kutyák, a bántalmazó, illetve a sintér keresztezi a kutya útját.
A darab alapvetően az elmúlás tudatosulásának folyamata, hiszen Nata abban a fantáziában élt, hogy ő és az édesapja halhatatlanok, ezt az elképzelést azonban átírja az apa betegsége, majd korai elmúlása. Ahogy fejlődik Nata, úgy alakul a viszonyulása is a halálhoz, így a végére kikerekedik a történet és megfogalmazódik Natában, hogy
habár halandók vagyunk, értékes pillanatainkért megéri élni, s az már csak ráadás, hogy ezek közül többet a szeretteinkkel oszthatunk meg.
A lány a gyász minden lépcsőfokán átesik, az apja elvesztését feldolgozva pedig ráeszmél a tényre, hogy önnön akaratából veszítette el barátját. Innen vesz fordulatot igazán az előadás, ekkor ugyanis Nata elhatározza, visszaszerzi Totot, a közönség pedig a lánnyal együtt izgul, hogy sikerül-e neki.
Az Ami megmaradt belőlünk legkiemelkedőbb részei a monológok, és a bennük megfogalmazott gondolatok. Ki-ki a maga szintjén, de
olyan örök igazságoknak ad hangot, amivel szemmel láthatóan a közönség nagyon tudott azonosulni, így sokszor a papírzsebkendők is előkerültek, máskor pedig a szereplőkkel együtt nevethetett és örülhetett a néző.
Nata például, egy kamaszlányhoz híven, a világ ellen fordulva beszél, úgy, mint aki mindig mérges és csalódott, mint aki nem boldog. Toto pedig a kutya perspektíváját mutatja meg a nézőnek, azt a zűrzavart, ami a fejében van, azt az egyszerű világképet, amivel él, illetve azt a feltétel nélküli szeretetet, amit érez Nata iránt.
Minden jó, ha a vége jó, ez pedig nagyon is igaz az Ami megmaradt belőlünkre. S noha a mű lényege nem a cselekményben bontakozott ki, de ennél több nyújtott: az érzéseket mutatta fel és adta át mindazt, amire egymást tanítja a kamaszlány és a kutya.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
