New Amsterdam: a bociszemű orvosigazgató harcai a bürokratikus egészségügyi rendszerrel

Emlékszünk még a „régi szép időkre”, amikor 22-24 részes volt egy sorozatévad? Hát arra, hogy a részeket gyakorlatilag reklámszünetek szakították félbe, a szünetek előtt pedig szinte mindig tetőfokára hágott a szüszpansz? Ja, és ezekben a sorozatokban, mivel a tévében mentek, bele kellett férni az egy órába a reklámokkal együtt, tehát gyakorlatilag 40-43 perc jutott az adott epizód cselekményeinek kibontakoztatására. Arról nem is beszélve, hogy heteket kellett várni egy-egy újabb epizód megjelenésére...

Ezeket a sajátosságokat törölte el az elmúlt években a streamingfelületek térnyerése, és bár a klasszikus tévés formátum továbbra is létezik az országos és a kábelcsatornák műsorkínálatában, a Netflix, az HBO-t birtokló Warner Media és az Amazon mára már teljesen új tartalomkészítési és -fogyasztási trendeket honosított meg.

Az évadok rövidebbek, de cserébe nem epizodikus, hanem átívelő történeteket mesélnek el, a presztízssorozatok már-már blockbuster-költségvetéssel készülnek és minden évad gyakorlatilag egy 6-7-8 órásra duzzasztott filmnek felel meg, ami tökéletes például egy hétvégi darálásra.

Emellett a legális, előfizetésen alapuló tartalomfogyasztást is magukkal hozták a streamingfelületek, így nem csoda, hogy a klasszikus tévésorozatok a háttérbe szorultak. Bár nagyon sok megtalálható a Netflix és az HBO Go kínálatában, mégsem azt az élményt nyújtják, mint annak idején a hétről-hétre várt új epizódok, sokszor több hétre rúgó szünetekkel. Amikor az adott sorozat gyakorlatilag ősztől tavaszig tartott és a nyár volt az az időszak, amikor vakációra mentek, helyettük rövidebb, kevésbé nagy érdeklődésre számot tartó sorozatok indultak a tévécsatornákon.

Ezt a klasszikus sorozatnézési szokást idézhetjük fel most az NBC 2018-as orvosos szériájával, a New Amsterdammel (New Amsterdam: Vészhelyzet New Yorkban), aminek

első két évada az év első felében került fel a Netflixre és azóta is ott trónol a platform legnézettebb tartalmai között.

A hihetetlen népszerűség egyik titka ebben rejlik, a másik pedig abban, hogy a kórházas sorozatok valamilyen oknál fogva mindig is nagyon bejöttek a nézőknek, ilyen a nyolc évadot megért House M.D., a 9 szezonon keresztül futó Dokik (Scrubs), vagy a 17-ik évadát taposó A Grace klinika (Grey's Anatomy).

2018-ban az NBC is megcsinálta a saját orvosos sorozatát és az, hogy 2021 elején a Netflix legnézettebb tartalmai közé került, bizonyítja a legjobban hogy rendesen beletrafáltak, hiszen

olyan, a nézői igényekre reflektáló kórházas drámát sikerült készíteniük, ami bár bevett panelekből építkezik, mégis tud újat mutatni képernyők elé szegezve nézők millióit.

A New Amsterdam egy New York-i állami kórház orvosigazgatójának és osztályvezető főorvosainak a mindennapjaiba nyújt betekintést, egy nagyon is emberközeli és szimpatikus alapszituációból kiindulva. Az új orvosigazgató, Dr. Max Goodwin

egy végtelenül idealista, a környezetét és a világot jobbá tenni akaró álmodozó, akiben annyi empátia és szolidaritás szorult, ami két embernek is sok lenne.

Max meggyőződése, hogy egy kis tenni akarással és néhány rögtönzött reformmal óriási eredményeket lehet elérni az egészségügyben, ahol orvosi hitvallása szerint a beteg az első. Max világában tehát nincs helye az anyagiaktól függő gyógyításnak, ezért kinevezése utáni egyik első intézkedése gyanánt kirúgja az anyagi haszonszerzést előtérbe helyező kardiológiai osztály majdnem összes orvosát, hogy

új szemlélettel itt is betegközpontú ellátás valósulhasson meg.

Max ugyanakkor a „miben segíthetek?” kérdés sokszori feltevésével próbálja megreformálni a megcsontosodott, ellentmondásos szabályoknak, valamint a bürokráciának alárendelt egészségügyi rendszert, így

bárki bármit kérhet tőle annak érdekében, hogy akár egy fokkal is jobbá, hatékonyabbá, eredményesebbé tegye az egészségügyi ellátást.

Max tehát hisz abban, hogy megfelelő hozzáállással és tenni akarással rengeteg beteg élete megmenthető. Ez az idealizmusa azonban sokszor már a végleteket súrolja, mint például  amikor felmerül annak az opciója, hogy valakit mégsem lehet megmenteni, ő hallani sem akar erről és mindent megtenne, megtetetne annak érdekében, hogy ez ne így történjen.

Dr. House (aki szerint ugye mindenki hazudik) szöges ellentéte és kollégái tehát mindent megtesznek, hogy megreformálják az egészségügyi ellátást abban az állami kórházban, ahol

a Rikers börtön elítéltjeit, az amerikai egyesült államok elnökét, de szükség esetén a New Yorkba látogató pápát is orvosi ellátásban részesítik, de emellett minden, egészségbiztosítással nem rendelkező betegnek helye van a sürgősségi osztályon, ha segítségre van szüksége.

Max Goodwin szerepére a Blacklistből is ismert Ryan Eggoldot választották, aki tényleg teljes egészében átlényegül az általa alakított hatalmas szívű orvossá, akinek mindenki egészsége fontos, csak épp az övé nem (merthogy a készítők egy laphámsejtes-rákkal mélyítik tovább a személyes drámáját), és a bármennyire is túlzásnak hangzik,

nála kerekebb bociszemei szerintem még egy színésznek sincsenek, amikkel úgy tud mentegetőzve nézni mindenkire, ahogy senki más.

A Doctor Who-ból és a Sense8-ből megismert Frema Agyeman a legszerethetőbb fiktív onkológus, aki lázadó sztárból lesz Goodwin doktor leghűségesebb szövetségese, de ott van még az inkább vicces szerepeiről ismert, eddig B-kategóriás színészként számontartott, Tyler Labine, akiről senki sem gondolta volna, hogy a meglehetősen vicces, de a komoly helyzetekben kellően drámai Iggy Frome pszichiáterrel fogják a 2020-as évektől azonosítani. De ott van még az indiai Vijay Kapoor neorológust játszó Anupham Kher, akinél jobb bohókás nagyapa-figurát el sem lehetne képzelni, vagy éppen Jocko Sims, aki a magát sokszor túl komolyan vevő Floyd Reynolds szívsebészt játssza.

A legjobb karakterívet azonban messze a sorozat legszerethetőbb dokija, a brit Janet Montgomery által alakított Lauren Bloom sürgősségi osztályvezető-főorvos kapja, akinek főleg nehéz és keserves pillanatok jutnak, ám éppen ettől lesz olyan a karaktere, akit legszívesebben mindenki átölelne (persze, ha ezt ő hagyná), és

mindenki azt szeretné, hogy egyszer az életben igazán boldog legyen ez a szigorú és traumatikus múlttal rendelkező doki.

A többi mellékszereplő is jól kidolgozott, jól illeszkednek a főszereplők történeteibe, ami egyébként a Eric Manheimer, Twelve Patients: Life and Death at Bellevue Hospital (Tizenkét beteg: Élet és Halál a Bellevue Kórházban) című orvosi bestseller alapján készült.

A New Amsterdam egyébként egy nagybetűs dráma, az a sorozat, ami meglévő panelekből építkezik: minden részben adott egy-két konfliktus, ami az epizód végére

kellő mennyiségű katarzissal, sokszor szándékosan túltolt drámai fordulatok révén oldódik meg, a szereplők pedig egy kicsit mindig alakulnak a történések hatására.

Levonják a következtetéseket, belátják a tévedéseiket, jobb emberekké válnak, eközben pedig a néző kétségbeesetten keresi a papírzsebkendőt a könnyei felitatására. Ez a tipikus (nem lesajnáló értelemben)

„nem én sírok, te sírsz” sorozat ha társaságban nézzük, ha egyedül, valóságos érzelmi hullámvasút tud lenni, aminek a csúcsrészeit tényleg nehéz sírás nélkül végignézni.

Mint mindenre ezen a világon, erre a sorozatra is rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, hiszen a 2019-2020-as tévés évben futó második évad 2020 elején ráfordult volna egy fiktív világjárvány-témára, azonban mivel időközben mindez valóság lett, a készítők úgy gondolták, hogy

a világnak több szakértői hangra és kevesebb fikcióra van szüksége ebben a témában, így 2020 márciusának végén nem adták le a tervezett járványos részt, helyette április 17-én egy újragondolt epizóddal zárták le az így megrövidült évadot.

Az idén márciusban elindult, az eredeti tervekhez képest újragondolt harmadik évad (ami majd csak később, a teljes évad megjelenése után kerül fel a Netflixre) már a járvány kitörése után veszi fel a fonalat, vagyis az azt követő kórházi mindennapokat mutatja be, így a szereplők is többnyire maszkot hordanak a sorozatban, tehát a készítők két legyet ütöttek egy csapásra (hiszen a járványügyi előírásoknak megfelelően maszkban, az előírások betartásával forgathatnak, így pedig a szereplők is duplán védve vannak, hiszen a forgatáshoz negatív teszt is szükséges).

Egy szó mint száz, a New Amsterdam készítői és szereplői tényleg nagyon tudnak valamit, ha ennyi ember érdeklődésére számot tart a produkciójuk. A szereplők közösségi médiás megnyilvánulásaiból ítélve, nem túlzás, hogy

családias hangulatban készül a sorozat, a színészek valódi barátságokat ápolnak egymással, és élvezik az egész, rendkívüli körülmények között zajló produkciós folyamatot.

Erről azt érdemes tudni, hogy az aktuális részek adásba kerülésével forognak a legújabb epizódok, tehát e sorok írásakor is

gőzerővel készül a jelenleg futó harmadik évad.

A jeleneteket több New York-i kórházban forgatják (köztük a híres Bellevue-kórházban), ezáltal támogatva anyagilag is az egészségügyi intézményeket (hiszen a forgatási helyszínekért fizetni kell), a színészek pedig minden egészségügyi világnap alkalmával a sorozat promózása mellett hangsúlyozzák, hogy

az orvosok és az egészségügyi személyzet irányába kifejezett nagy tisztelettel vesznek részt a produkcióban.

Mindezek tudatában nem is csoda, hogy nagyon sokan szeretik ezt a sorozatot, ami üde színfoltként van jelen a jelenlegi, átláthatatlan sorozat- és adaptációdömpingben. Ráadásul annak tükrében, hogy eddig nem látott kihívásokkal küzd a globális egészségügy a világjárvány miatt,

nem csoda, hogy az emberek ki vannak éhezve egy olyan fiktív történetfolyamra ami a gyógyításról, a betegek folyamatos előtérbe helyezéséről szól.

Remélhetőleg a sorozat sokak hitét adja vissza abban a tekintetben, hogy az egészségügyi intézmények dolgozói

valóban a legjobb tudásukkal, folyamatos segítő szándékkal végzik a munkájukat, hogy a rájuk bízott betegek gyógyultan hagyhassák el a kórházakat.

Mert a New Amsterdamhoz hasonlóan minden egészségügyi intézményben erre törekednek, még akkor is, ha a reformokra szoruló, túlbürokratizált egészségügyi rendszer ezt nem mindig teszi lehetővé. Ahogy a sorozat is megmutatja: tenni akarással, kitartással, eltökéltséggel és egy kis kreativitással mindenen lehet változtatni.