Önpusztító tinik és arrogáns szuperhősök – ez a nyár két legjobb újoncsorozata

Az alábbiakban két újoncsorozatot (értsd, első szezonos) ajánlunk, amelyek megvalósításukkal és a bennük elmesélt fiktív, de a mai kor társadalmára reflektáló cselekménnyel kiemelkednek az idei, de még az elmúlt évek sorozatterméséből is, és mindkettőnek nagyon várjuk a már berendelt, következő évadát.

Az HBO nagy reményekkel indította útjára júniusban a Zendaya főszereplésével készült Eufóriát, amelynek nyolcrészes első évada épp egy hete ért véget. A főbb szerepekre az egykori Disney-sztárként ismerté vált Zendayán kívül, olyan pályájuk kezdetén levő színészeket igazoltak le, akik nem voltak túlságosan ismertek a széles közönség előtt, ez a sorozat azonban az alakításaiknak köszönhetően is kitörési pont lehet számukra a további, emlékezetes szerepek megszerzésének útján.

Az önpusztító életmódot folytató, folyton drogozó vagy szexelő tinikről szóló sorozat pont az érintett korosztálynak nem ajánlott a meztelenkedés, az erőszak és a drogfogyasztás explicit megjelenítése miatt.

A meglehetősen sötét, helyenként vibrálóan színes képi világú sorozat nem egy sima tinidráma, ugyanis kendőzetlenül mutatják be a Z-generáció mindennapos harcait, ami ebben az esetben főként a droghasználat és a szexualitás megélése körül forog.

Számukra a lét tele van megannyi bizonytalansággal, szinte mindegyikük már rég túl van az első szexuális kapcsolatán, a drogok pedig mondhatni elengedhetetlen kellékei a mindennapos létezésüknek. A történetbe a Zendaya által alakított Rue szemszögén keresztül kapunk betekintést, aki épp a túladagolást követő elvonóból visszatérve próbál visszailleszkedni a közösségbe.

Rue karaktere egyfajta mindentudó narrátor, minden epizód elején ő mutatja be a többi szereplőt, úgy, hogy betekintést nyerünk azok múltjába, hogy könnyebben megérthessük, hogy miként formálódott a személyiségük olyanra, amilyennek látjuk őket. A bántalmazástól elkezdve a beilleszkedés buktatóin keresztül a rossz döntések miatt kisiklott életeken át a mai társadalom számos vetületére reflektál a sorozat, ezeket azonban nem pellengére állítja, csupán történeteket mesél el, amelyek simán megtörténhetnek a valóságban is. A sorozat fontos aspektusa, hogy

nem próbál tanmese lenni, és nem mond ítéletet a szereplőiről.

A helyenként elborzasztó és menet közben kiderülő részletek, adják a sorozat sava-borsát, ezek azonban sokszor annyira kellemetlennek és szörnyűnek hatnak, hogy legszívesebben elfordítanánk a fejünket, mert

létező, tabuként kezelt jelenségeket mutat be a szexuális ragadozók köztünk élésétől kezdődően a tinik szinte minden téren kiszolgáltatott helyzetéig.

Zendaya mellett az inkább modellként ismert Hunter Schafer lenyűgöző alakítást nyújt, de a Szolgálólány meséjében és az Éles tárgyakban is epizódszerepekben feltűnt Sydney Sweeney is bebizonyítja, hogy mennyire jól tudja alakítani a végtelenül naiv és manipulálható kislányt.

Az Euphoria azonban nem ajánlható mindenkinek. Magukat homofóbnak tartóknak és a kendőzetlen szexuális tartalomtól ódzkodóknak semmiképp, azoknak viszont akik szeretik a megjelenítésükben egyedi sorozatokat, ugyanakkor a kőkemény drámákat, nagyon is ajánlott.

Milyen lenne, ha a szuperhősök nem az emberiség érdekében, hanem öncélúan vagy éppen üzleti és politikai alapon „fejtenék ki” a tevékenységüket? Mi történne, ha az emberek között élő szuperhősök visszaélve a hatalmukkal, a saját pecsenyéjüket kezdenék el sütögetni?

Garth Ennis, a fősodortól eltérő képregénye azt fejtegeti, hogy

mire lehetnek képesek a különleges képességek és erők birtokában levő szuperemberek, akik jobb híján a politika és a nagyvállalatok szolgálatába állnak, nyilván nem hátsó szándék nélkül.

És hogy hol éri meg ez nekik? A történetből ez és még nagyon sok minden kiderül.

A meglehetősen szabadszájú és eléggé véres képregényfolyam megfilmesítési jogaira az Amazon stúdió csapott le, akik sorozatot fejlesztettek belőle, ami rögtön a legnézettebb lett a Prime nevet viselő streamingplatformjukon, és már az első évad premierje előtt berendelték a második szezont is.

A történetben a DC-univerzum Igazság Ligájára kísértetiesen hasonlító elit szuperhőscsapatot láthatunk, amelynek tagjai egy nagyvállalat, a Vought szolgálatában állnak.

Ezek a „hősök” azonban a szuperképességeik ellenére mindannyian gyarlók, önös érdekeik és manipuláció vezeti őket.

A másik oldalon egy megkeseredett és csalódott, hétköznapi emberek által összegründolt csapatot látunk, akiknek valamilyen módon ártottak ezek a szuperemberek, emiatt pedig bosszúra és valódi elégtételre éhesek.

A meglehetősen véres és az erőszakban tobzódó sorozat konfliktusát az indítja el, hogy a középszerűségbe belesüllyedt Hughie barátnőjén szó szerint átszalad a világ leggyorsabb embere, vért és csontokat hagyva maga után a lányból. Hughie bosszút esküszik és a „supe-ok” elleni küzdelemhez társat is talál Billy Butcher személyében, akit szintén a személyes bosszú vezérel az eltűnt barátnője miatt. Hughie a vendetta során ugyanakkor megismerkedik az elit szuperhőscsapat legújabb tagjával, a bájos és elbűvölő Starlighttal. És ez még csak a nyolcrészes első évad történetének a nagyon vázlatos alaphelyzete...

A kisember harca a nagyvállalati megalomániával hasonlattal is érzékeltethető történet rengeteg szereplőt és összefonódó cselekményszálat mozgat és rengetegszer él a társadalomkritika eszközével, emellett

olyan témákat boncolgat, mint a szexuális zaklatás, a korlátlan hatalommal való visszaélés, a dopping, az egyház manipuláló ereje vagy éppen az egyediség átalakítása a tömegízlésnek megfelelően,

de a kapitalizmus is megkapja a magáét az alkotóktól, akiknek látszólag semmi sem szent és sérthetetlen.

A sorozat megnézése után egyértelművé válik:

semmi jó nem sülne ki abból, ha a szuperhősök léteznének és politikai eszközökké válnának.

A képregények és képregényfilmek rajongóinak kötelező, aki pedig egy szókimondó és a maga nemében egyedülálló, a valóságból inspirálódó, de attól nagyon elrugaszkodó, szatíraként is értelmezhető, agykikapcsoló sorozatra vágyik, annak nagyon ajánlott.