Örökített és archivált tudás: népi kultúra területén nagyhatalomnak számít Erdély

Szász Cs. Emese 2019. október 22., 15:36 utolsó módosítás: 2019. október 22., 15:59

Megalakult minap Kolozsváron az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az eddig is működött Hagyományok Háza-hálózat mellett az intézményesülésre azért is volt szükség – indokolták a kezdeményezők –, mert Erdély mérete, a magyar népesség nagysága okán is külön intézményt érdemel, nem beszélve arról, hogy ez a tájegység „a hagyományos népi kultúra területén nagyhatalomnak számít”. A gyergyóditrói származású Kelemen László 18 éve főigazgatója a budapesti Hagyományok Házának, most az ő vezérlése alatt indul be az erdélyi intézményesülés is, amelynek okairól és céljairól beszélgettünk.

Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója Fotó: Hagyományok Háza

– Egy ideje van már hálózata Erdélyben is a Hagyományok Házának, most azonban intézményesült formában is megalakult. Miért volt erre szükség?
– Sok oka van ennek, az egyik például az, hogy nagy a terület, aztán itt van az erős szakmai háttér: Erdély ilyen szempontból bázis a teljes magyar hagyománykultúrában, ennek persze történelmi okai is vannak, ugyanis itt nem volt százötven év török uralom. Ha megnézzük, a hagyományos népzenét és néptáncot művelő közösségekben az erdélyi folklór nagyon erősen jelen van, repertoárjukban és műsorokban is, ilyen szempontból Erdély nagyhatalomnak számít. Ugyanakkor

a továbbfejlődés lehetősége is benne van ebben az intézményesülésben: az egésznek az alapja maga a Hagyományok Háza gondolata, az, hogy látjuk, a falvakban megszűnt a hagyományozódás, a nagyapák, apák már nem adják át a tudást a következő generációnak. Ezt már csak intézményesült formában tudjuk megvalósítani, mert különben eltűnik ez a tudás. Nagyon sok helyen már nem él tovább az a gazdag kultúra, amely a 20. században még jelen volt az életünkben.

– Igen, van egyfajta kettősség most a hagyomány terén: egyrészt mintha újra divat lenne a néptánc, a népzene, másrészt sok ember életébe nem fér bele, vagy nem jut el hozzá egyáltalán.
– Az intézményesülés épp azon próbál segíteni, hogy eljusson. Az viszont, hogy rengeteg ember életében jelen van, nem jelenti azt, hogy mindenkinek kötelező módon ott kell lennie, bár nyilvánvalóan én örülnék neki. Én azt gondolom, ha divat is a népi kultúra, akkor is egy rétegkultúra marad, ami viszont azoknak az embereknek, akiknek az életébe belefér, egy pluszt ad. Egy olyan erős kulturális tényező, amely azon túl, hogy közösséget teremt, a lelkünket és a gondolkodásunkat is jobbítja.

Ha divat is a népi kultúra, akkor is egy rétegkultúra marad, ami viszont azoknak az embereknek, akiknek az életébe belefér, egy pluszt ad Fotó: Erdély Bálint Előd

– Konkrétumokban láthatók-e már az erdélyi Hagyományok Háza feladatai? Mennyire másak ezek, mint Magyarországon?
– Ha általánosságban nézzük, nem lesz nagyon más, ugyanakkor vannak olyan erdélyi sajátosságok, amelyek miatt mégiscsak más. Egyrészt nagyon fontos különbség, hogy itt, Erdélyben nagyon sok helyen még élő módon tudjuk tanulmányozni és továbbvinni a hagyományt, például egy jobbágytelki tánccsoportban még mindig él a jobbágytelki tánc, de nagyon sok helyen máshol is. Zenében is tudok hasonlót mondani: a magyarpalatkai zenekarban a prímás gyereke is ott muzsikál, ott nem lesz gond, hogy a hagyományt átadják. Ugyanakkor sok helyen nincs ez már jelen, ott nekünk dolgunk van, a 20. századi gyűjtések alapján ezt a tudást tovább kell adni. Ami a konkrétumokat illeti, az egy hosszú lista, de három nagy tevékenységi körbe sorolható. Az egyik egy disztribúciós tevékenység, ami arról szól, hogy eljussanak egymáshoz ezek a hagyományos népi kultúrát művelő csoportok. Szomszédolásnak is nevezhetnénk, amit a hálózatban már elkezdtünk, ugyanis gyakran van az, hogy az egymástól ötven kilométerre lévő közösségek csoportjai nem tudnak egymásról. De arra is figyelmet fordítunk, hogy a magyarországi közösségekkel is kialakuljanak élő szakmai kapcsolatok. A második nagy feladatunk az archiválási tevékenység: itt, Erdélyben nagyon sok olyan gyűjtemény található, amit jórészt a hetvenes évektől errefelé különböző szakmai szinten álló emberek végeztek el, ezek a gyűjtemények el fognak pusztulni, ha nem vigyázunk rájuk, hisz jórészt analóg hordozókon vannak. Ezeket szeretnénk összegyűjteni és elérhetővé tenni. A harmadik nagy feladat pedig az élő hagyományátadás tevékenysége. A hálózati munkában már elkezdtük ezt – a jeles napokhoz kötődő szokásainkat ismertető tanfolyamainkat, az énekoktatást vagy a kézműves-tevékenységeket tudom említeni –, de teljes spektrumon szeretnénk megvalósítani, beleértve a pedagógusképzést is, ahol már akkreditált tanfolyamaink is lesznek. Emellett felvállalnánk egy szociális tevékenységet is, ugyanis az a tapasztalatunk, hogy azok közül, akik ezt a hagyományos tudást birtokolják, nagyon sokan nagyon rossz helyzetben vannak.

Erdélyben 34 Népművészet Mestere él, dolgozik, de általában idős, nehéz sorsú emberekről beszélünk.

Az ő tudásuk továbbviteléhez az kell, hogy ezek az emberek jó egészségi állapotban legyenek, lehessen őket személyesen magunk között példaként felmutatni. Ehhez egy szociális tevékenységet is kell társítanunk, mert van olyan prímás például, akivel ha nem foglalkoznának a táncházasok, lehet, hogy már megfagyott volna.

Sok helyen még élnek a népszokások, máshol ezek továbbéltetése a feladat Fotó: Veres Nándor

– Marosvásárhelyi központ, kolozsvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi területi irodái lesznek az erdélyi hálózatnak. Ezeket hogyan kell elképzelni? Mindenütt lesz háza a Hagyományok Házának?
– Néhány fős irodák lesznek, amelyeknek az a feladatuk, hogy megszervezzék az erdélyi szakembereknek a tevékenységeket. Egyfajta koordinációs tevékenységgel és lokális programokkal foglalkoznak majd.

A Hagyományok Háza amúgy egy virtuális ház, lényege nem az épület, hanem maga a működés.

Az, hogy milyen körülmények között fogunk dolgozni, még a jövő zenéje, de nyilvánvalóan találunk hozzá megfelelő irodákat. Ezt a négy területi irodát még keressük, emellett a programokra azokat az épületeket használjuk, amelyek egy-egy helyen rendelkezésre állnak, például Marosvásárhelyen koncertekre a Kultúrpalotát.

Jó lenne, ha 50 év múlva is természetes lenne a helyi viselet Fotó: Beliczay László

– Van-e végső cél, amit lát maga előtt, hogy mondjuk tíz év múlva mit csinál a Hagyományok Háza Erdélyben?
– Több is van. Kevéssé kap hangsúlyt, de itt, Erdélyben a bartóki gondolat több mint aktuális jelen pillanatban: nem véletlen, hogy nem Erdélyi Magyar Hagyományok Házának hívják az alapítványt. Azt gondoljuk, hogy az erdélyi hagyományos kultúra a románok nélkül vagy a cigányok nélkül ugyanúgy elképzelhetetlen, mint a magyarok nélkül. Ezt az egységet szeretnénk átmenteni, továbbvinni a következő évtizedekre. A cél pedig, mondjuk, egy olyan vízió, amelyben Erdélyben például 2050-ben teljesen természetes lesz egy családban, hogy vasárnap felöltik magukra a helyi viseletüket, amikor templomba mennek, hogy tudják a lokális tánc valamelyik változatát, és húsvétkor egy anyuka a piros tojás helyi változatait festi a lányával, nem pedig boltban veszi meg a festett vagy csokitojást.

 A Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2001. január elsején alapított. A Hagyományok Háza szolgáltató központ.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat