Squid Game – a koreai battle royale, amire rákattant a világ

Rózsaszín overallos, sűrű anyagú rácsos maszkjukon mértani alakzatokat viselő emberek öltöztetnek zöld tréningruhába 456 embert, miközben dobozokba teszik a zsebeikben talált tárgyakat és a korábban viselt ruháikat.

Ez mindössze egy a többtucatnyi látványos tömegjelenet közül, ami kép vagy rövid videó formájában járja be már egy ideje a világhálót, azzal a járulékos információval, hogy mindez a Netflix egyik új sikersorozatából van, amit túlzás nélkül mindenki néz. Jó, majdnem mindenki. De mitől lett ennyire piszkosul népszerű a Netflix dél-koreai battle royale történetet feldolgozó sorozata a Squid Game (hivatalos magyar címén: Nyerd meg az életed), hogy

mémlavinát indított el, és folyamatosan feltűnik a közösségi média felületein a Facebooktól és az Instagramtól kezdődően a Twitteren át a Tik-Tokig, a különbözőbbnél különbözőbb portálokon a sorozatról szóló hírekről nem is beszélve?

Kezdjük ott, hogy a Squid Game még szeptemberben került fel a Netflixre, a tényleges köztudatba azonban mindössze hetek óta van igazán jelen, hiszen nem olyan rég jelentek meg az első anyagok arról, hogy ez LEHET a Netflix legtöbbször látott sorozata.

És most itt a LEHET-en van a hangsúly, ugyanis szép kis médiahekket generált a streamingplatform annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb figyelmet kapjon az ázsiai piacon már egyébként is rendkívül népszerű, kilenc epizódot számláló, mindössze egy évados sorozata.

A Netflix ugyanis nem arról híres, hogy nézettségi adatokat tegyen közzé önszántából, ha mégis erre vetemedik, azt szigorúan marketingcélokkal teszi, ahogy tette ezt jelen esetben is.

Rekordnézettséggel robbant be a Netflix új dél-koreai sorozata

Rekordnézettséget ért el a Nyerd meg az életed (Squid Game) című új dél-koreai Netflix-sorozat bemutatása első hónapjában – számolt be róla a deadline.com ágazati portál.

Azóta kiderült, hogy mekkora nézettsége van a koreai túlélőhorrornak, a Netflix által bejelentett 111 milliós nézőszámmal maga mögé utasított mindent, többek között az eddig a legnézettebbnek számító Bridgertont (amit már a Netflix adatai szerint több mint 82 millió „háztartásban” indítottak el – vagyis nézték meg belőle legalább az első 20 percet). Tehát 111 millió Netflix felhasználó kezdett neki a sorozatnak (ez nem jelenti azt, hogy mindannyian be is fejezték), aminek a feliratozásával teljesen jogos aggályok merülnek fel, hiszen

koreaiul beszélők szerint az angol és az az alapján készült (magyar egyelőre még nincs) feliratok nem ugyanazt adják vissza, ami a sorozat párbeszédeiben a szereplők között ténylegesen elhangzik.

De mitől ekkora nagy szám a Bridgerton?

Szép emberek, gyönyörű színkavalkádban pompázó, túlzásoktól hemzsegő kosztümös világ, első világbeli problémák, nem létező rasszizmus és a látszatnak való megfelelni akarás. Ez a Bridgerton, ami az ünnepek alatt a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatává nőtte ki magát.

A nyerd meg az életed tehát egy újabb aranytojást tojó tyúkja lett a streamingóriásnak, a nem várt népszerűség pedig a készítőt is meglepte, aki a sajtóhírek szerint már 2009-ben megírta a sorozatot, azonban amikor a megvalósítás következhetett volna, sorra utasították vissza a stúdiók, mígnem a Netflix fantáziát látott benne, és elkészülhetett a ma már milliók érdeklődésére számot tartó kisképernyős folytatásos történet.

A társadalom- és kapitalizmuskritikaként funkcionáló sorozat a rettentően lúzer, adósságokban nyakig úszó Szeong Dzsi-Hunról és 455 hasonló cipőben járó sorstársáról szól, akik

szerencsétlen helyzeteikből kifolyólag sosem tudnak annyi pénzre szert tenni, ami megoldhatná anyagi gondjaikat, és kihúzhatná őket a végtelennek tetsző adósságspirálból, amit szerencsejátékokkal tesznek még kilátástalanabbá.

A metró-aluljáróban azonban egy titokzatos idegen bárgyú gyerekjátékra hívja ezeket az embereket, és pénzt ajánl a győzelemért. A papírdobálós játék azonban nem olyan egyszerű, így szerencsétlenjeink újabb és újabb esélyt kapnak a győzelemre, az elvesztett menetek árát pedig pofon formájában kapják meg a kihívótól. Végül a nyert összeg mellé egy minimalista, mértani formákat és egy telefonszámot tartalmazó kártyát kapnak (állítólag tényleg létező telefonszámmal, amire a nézők is jelentkezni akartak, és így a telefonszám tulajdonosát – aki egyes hírek szerint férfi, más híradások szerint nő – is kikészítették – ezzel is a Netflix töltötte meg a netet, nem lehet leellenőrizni, hogy valóban így volt-e), hogy ha nagyobb tételben akarnának játszani, tárcsázzák a számot, és máris egy rakás pénz ütheti a markukat, ha ügyesek. Hősünk némi tétovázás és a kilátástalanabbá váló helyzete miatt így is tesz, a telefonhívást követően megkapja a találkozó helyét, ahová egy kisbusz jön érte, amibe beülve gázzal kábítják el őt, és a többi potenciális játékost, akiket már felvettek az út során.

Itt érkezünk el ahhoz az ominózus képsorhoz, amikor a kábult embereket átöltöztetik, és egy hatalmas hangárban, számozott zöld melegítőfelsőben és nadrágban térnek magukhoz, majd az álarcos figurák egy csoportja ismerteti, hogy egy játékban vannak, és a győztes nagyon sok pénzt nyerhet, ehhez azonban az írásos beleegyezésükre van szükségük. Egy fontos kitét, hogy

amennyiben a többség akarja, a játékot bármikor le is lehet állítani.

Igen ám, de az első játéknál jön a valódi, vérzivataros feketeleves a kétségbeesett játékosoknak: egy óriás, mechanikus babával kell piros fény-zöld fényt játszaniuk (nálunkfelé libalábnak hívtuk ezt a játékot), vagyis célba kell érniük úgy, hogy csak a zöld fény felkiáltás után haladhatnak a cél felé, a piros fénynél pedig mozdulatlanná kell dermedniük, különben „meghalnak”. Hamar kiderül, hogy a halál itt szó szerint értendő, hiszen

akit a piros fény alatt mozgásban lát a baba mindenre érzékeny kameraszeme, azt kíméletlenül lelövik a falból kikandikáló gépfegyverek.

Ez az a sokkoló pillanat, ami berántja a nézőt és tovább nem ereszti, hiszen mindenki, aki bírja az ilyet gyomorral és idegekkel, kíváncsi arra, hogy milyen eszelős indíttatásból talál ki valaki ilyen kegyetlen játékot, amiben több száz ember élete a tét.

Élősködők. Hogyan fejjük meg a gazdagokat?

Hát úgy, hogy átverjük őket, befészkeljük magunkat a házukba, és kihasználjuk a naivitásukat. Persze nem ennyire egyszerű az Oscar-díjátadón taroló Élősködők témája, de a napjainkban egyre jobban tapasztalható, a technikával is elősegített „szegénylázadás” nagyon is ott van benne. Majdnem spoilermentes kritika.

A 2019-ben megjelent, a nézőket és a filmes világot ámulatba ejtő, szintén dél-koreai Élősködők (Parasite) után már kevésbé meglepő ez a fajta véres-brutális történetmesélés, a Squid Game esetében azonban a tét és a mennyiség az Oscart-díjat nyert film többszöröse, ugyanakkor a tökéletes binge-watch alapanyag, aminek „elfogyasztásához” alkalmas akármelyik borongós hétvége vagy az újabb járványhullám miatti otthonüléssel töltött hétköznap esték.

Amint ezekből a produkciókból is láthatjuk (és mindez csak a felszín, a köztudatba beemelt és ünnepelt alkotások),

a koreai mozgóképipar nem riad vissza az abszurdabbnál abszurdabb helyzetek bemutatásától és a művér vederszámra történő használatától, és ez nincs másként a Squid Game-ben sem.

A piros fény-zöld fény csak a kezdete a szörnyűségekkel és erőszakkal tűzdelt történetnek, ahol több száz kétségbeesett ember vergődését láthatjuk, amint épp gyerekjátékokat kénytelenek úgy játszani, hogy vereség esetén az életükkel kell fizetniük.

Láthatjuk az „ember embernek farkasa” örök igazság kivetülését az abszurd helyzeten való úrrá levési próbálkozások révén, a battle-royale történetbe pedig olyan fordulatok is beleférnek, hogy egy ember megöl egy másikat a szűkösre mért ételporció miatt.

A játékosok idővel belátják, hogy egymásra számítva, csoportokba szerveződve talán több esélyük lehet – és helyenként lesz is –, hogy aztán a következő, kegyetlen játék lényege pont az legyen, hogy a választott társukon felülkerekedve jöjjenek ki győztesen, egész pontosan élve az egészből.

Szadizmusból tehát nincs hiány, mi pedig valamiféle perverz élvezettel nézzük, hogy hogyan hullanak ki egymás után a játékosok, egyesekhez pedig egy idő után kötődni is fogunk, hiszen sajnálatra való számkivetettek, míg másokat gyűlölni fogunk az alávaló söpredék mivoltuk és kegyetlen, önző húzásaik miatt. A változatos, szerethető és tenyérbemászó karakterekből nincs hiány, ahogy a történet is viszonylag megállja a helyét a fináléig, ahol

összeroskad a saját súlya alatt és pátoszos moralizálással próbálja megmagyarázni az ok-okozati tényezőket, de ez már tényleg sovány vigasz mindannak tükrében, amit az azt megelőző epizódokban láthattunk.

A Squid Game egy nem könnyű, kellően perverz fantáziával továbbgondolt társadalmi látlelet, ami meglehetősen szomorú képet fest napjaink Dél-Koreájáról, ahol tényleg társadalmi jelenség az eladósodás és a pénztelenség, valamint az ebből fakadó kilátástalanság, ami nagyon sok esetben eredményez öngyilkosságot. Ezeket a vetületeket nagyjából mind érinti a sorozat a játékon kívüli részekben, és sajnos a valóságban is hasonló körülmények között élnek így emberek, a túlnépesedett Kínáról és a többi ázsiai országról nem is beszélve.

És bár a sorozat kapitalizmus-kritika is akar lenni, a Netflixnek köszönhetően végül ő maga is a kapitalizmus terméke lett, ami

nem tartana ekkora érdeklődésre számot a jó időzítés, a tömegpszichózis és a jól irányzott gerillamarketingnek köszönhetően.

A Netflix pedig addig feji a pénzt termelő „teheneit”, amíg azok ki nem száradnak, így nem véletlen, hogy már hivatalos merchandiseként (filmhez/sorozathoz/könyvhöz köthető termék) árulják a számozott zöld tréningszettet és a rózsaszín overallt a mértani alakzatos maszkkal, ami így, a Halloween közeledtével a tökéletes és trendi jelmeznek fog számítani a tengerentúlon, ahol a fent említett gerillamarketing hiányában nem biztos, hogy ennyien rácuppantak volna az idegen nyelvű sorozatra, amit ráadásul felirattal kell nézni.

A Squid Game tehát 2021 őszének világszenzációja, és bár eredetileg egy évadosra tervezték, a készítő „már gondolkodik azon (khm, pénz), hogy miként lehetne folytatni a jövőben.

De a következő évad már biztosan nem ilyen elemi erővel robban be a köztudatba, és addigra már lehet, hogy a nézők már egy újabb, a semmiből érkező világszenzációra lesznek rákattanva, Squid Game második évada pedig várhatóan nem lesz akkor durranás, mint az első volt.