Támasza színésznek és színháznak: Tóth Katalin

Tóth Katalin a kilencedik évadát is megkezdte idén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mint súgó, úgyhogy régi motorosnak számít már. Beszélgetésünk elején megelőlegezem neki, hogy nem gyerekkori álma volt ez a szakma, hiszen legtöbben nem is tudják, hogy mit jelent súgónak lenni, s ha már színházközelbe, akkor színpadra szoktak vágyni inkább gyerekként.

„Az igazság az, hogy nem ismertem ezt a szakmát, én is azt gondoltam, mint minden nem szakmabeli, hogy a súgó a színházban ott van az előadáson, és segít, ha a színészeknek nem jut eszébe a szöveg” – meséli Kata, akinek a színházi pályafutása egy véletlen folytán kezdődött, amikor gyereknevelési után állást kellett keresnie, mert megszűnt a munkahelye. Ő addig virágkötőként dolgozott, de meglátta a színház álláshirdetését, és jelentkezett próba szerencse alapon. „Édesapám a bábszínháznál dolgozik mint világosító, tehát valamicske közöm a színházhoz volt, de hát a bábszínház és színház azért nem egy és ugyanaz. Ott nincs is súgó, tehát nem tudtam megkérdezni senkitől, hogy az mit jelent. De jelentkeztem, és felvettek. Megkaptam az állást, és belecsöppentem a mélyvízbe, mert nem tudtam, mit is kell csinálni. Elmondták nagy vonalakban, hogy mit és hogyan, de ez egy olyan szakma, amit nem lehet megtanulni könyvekből, iskolában sem igen tanítják, tapasztalatból kell megélni” – osztja meg velünk a szakma fortélyait.

Rögtön meg is tudjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a színpadon, hanem a próbafolyamat során van nagy szükség egy súgó munkájára. Az olvasópróbától kezdve ott van Kata is az egész próbafolyamaton, mivel a szövegváltozások nagy része már az olvasópróbán elkezdődik, és miután a színész leteszi a szövegkönyvet a kezéből, még nem tudja a szöveget annyira, akkor a súgó az, aki bemondja, a színész meg mondja utána. A próbafolyamat elején ezt elég sűrűn kell mondani, aztán ritkábban, és általában a bemutatóra már tudják a szöveget a színészek.

A legtöbb színházban nincs ma már súgólyuk, ami egy kis dobozszerű nyílás volt a színpadba beépítve, az épp a súgónak a fejét takarta, és akkor onnan rálátott a színészre, a színész látta őt, tehát sokkal egyszerűbb volt onnan súgni, de sokkal kisebb volt a hely – meséli Kata, aki elismeri, ő maga sem látott igazából belülről súgólyukat. Most minden előadáson ki kell találni, hogy hol lenne a legjobb helye a súgónak, általában a díszlet jobb vagy bal oldalán kap helyet, ahol rá tud látni a színészekre, s a színészek is látják őt, mert előadáson nem mondhatja be a szöveget hangosan, amit a néző is hallhat, hanem artikuláltan, a szájáról olvassák le a segítséget.

Ez működik a nagyszínpadon, de a kistermi, stúdiókörülmények közt zajló előadásokon már sokkal nehezebben. Ilyenkor a súgó lehet, hogy a nézőtéren ül, vagy teljesen a díszlet mögött, esetleg a termen kívül. Kata kérdésünkre elárulja, az idősebb színészek azok, akiknek nagyobb szükségük van a támaszára, akiknek már a szövegtanulás is nehezebben megy, meg már annyi szöveg is a fejükben van. A fiatal színészek nagyon hamar kivágják magukat, tehát hogyha elmegy a szöveg, akkor improvizálnak, de megoldják. Mert improvizáció is megesik időnként. Kata bizony sokszor kuncog a sarokban, mert ő tudja, hogy nem azt kellett volna mondja az a színész, de a néző persze nem jön rá, hogy ott baki történt.

Amikor érdekes sztorikról, súgós szükséghelyzetről kérdezem, Tóth Katalin csupán két emlékezetes esetet tud feleleveníteni az elmúlt nyolc évadból.

Sehogy se tudtam jelezni neki, hogy te kell, hogy mondd a szöveget. Csend volt a színpadon már egy ideje, és akkor muszáj volt hanggal bemondanom a szöveget. Ez egy kistermi előadás volt, és én a nézőtéren ültem akkor. A közelemben lévő nézők mind rám néztek, én meg intettem, hogy forduljanak előre, mert megy az előadás. Mert ugye épphogy megszólaltam, a színész rá is jött, hogy ő következik. Ekkor tizedmásodpercekig állt az előadás, de nekem iszonyú hosszúnak tűnt. Még egy eset volt, amikor színpadon tényleg szükség volt rám, akkor a színész tudta, hogy ő következik, csak azt nem tudta, mit kell mondjon, kétségbeesett szemekkel nézett rám, de akkor egy gesztus elég volt, és folytatta a szöveget. De amúgy, ha véletlenül én nem tudok segíteni, és nem egyedül van a színpadon az illető, akkor a kollégák is segítik. A próbafolyamat alatt azért megszokják egymás szövegét is. Jó, nem fújják kívülről, de ha mást nem, a végszót tudják, amire nekik válaszolni kell” – mesél a kulisszatitkokról.

Azt is megtudjuk, hogy milyen fontosak ezek a bizonyos végszók, mert a színészek, de a műszak is ezekhez igazodik, sokszor fényváltás van végszóra, zenei bejátszás indul végszóra. Tóth Katalin is, amikor szövegtanulás esetén segít a színészeknek, nem mondja fel a másik színész szövegét teljesen, csak „végszavazik”.

Kérdésemre, hogy mire van szükség ahhoz, hogy valaki jó súgó legyen, Kata elárulja, az empátia nagyon fontos, hogy bele tudd élni magad a színész helyzetébe, a ritmusérzék, a súgó ugyanis a beszéd ritmusának megváltozásából érzi, hogy a színész bajba került, és nagyon nagy mennyiségű türelem is kell. Kata többször olvasta, hogy valószínűleg ezért vannak nagyrészt női súgók, merthogy ezek a tulajdonságok inkább a nőkre jellemzőek, mintsem a férfiakra. „De a legfontosabb talán a tapasztalat, a rutin: minél hosszabb ideje csinálja az ember, annál könnyebben rázódik bele, de attól függetlenül pont olyan gyomoridegem van nekem is minden egyes próbafolyamat előtt, mint bemutató előtt. A színészekkel együtt izgulok.”

Tóth Katalin nagyon szereti nem mindennapi szakmáját, főként azért, mert nem monoton: egy próbafolyamat is lehet délelőtt kellemes, délután meg feszültséggel teli, de élvezi azt is, ahogy kialakul az előadás, ahogy részt vehet egy alkotó folyamatban. S bár két tíz és fél éves kislány édesanyjaként gyakran nincs otthon altatásnál, a nyári szünetben igyekszik kompenzálni a lányait, akkor 24 órából 24-et vannak együtt. A lányoknak pedig annyira megtetszett a színházi világ, hogy szereplői lettek a Nóra című előadásnak. A családban pedig nem csak velük szaporodik a színházi ember, az új évadtól a Tompa Miklós Társulat másik súgója az a Simon Noémi, aki Katalin húga. Így, ha előadás van a színházban, a családból valaki biztosan ott van a színpad közelében, hogy ha kell, támasza lehessen a színésznek és az előadásnak.