Visszatérés Epipóba – a kihasználtság és megaláztatás, amivel csak felnőttként szembesültek az elszenvedők

2014-ben jelent meg a 444-en egy cikk, ami egy S. monogrammal jelölt, rendkívül karizmatikus fiatal tanár rendszerváltás előtti táboraiban megtörtént visszaélésekről és szexuális zaklatásokról szólt. Az áldozatok megváltoztatott névvel vallottak arról, hogy mi minden ment végbe ezen a helyen éveken keresztül, illetve hogy miként manipulálta és használta ki őket a tábor szervezője, aki az általa kiválasztott fiatal fiúkkal és lányokkal a táboron túl is bizalmas viszont ápolt, amit szintén arra használt, hogy szexuálisan közeledjen hozzájuk. A hosszú cikk

részletekbe menően taglalja, hogy mik mentek végbe később a televízióban ifjúsági műsort is vezető, rendkívül népszerű S. lakásán, valamint hogy áldozatainak többségében csak évekkel később tudatosult, hogy szexuálisan kihasználta őket.

Az időközben teljes nyilvánosságot kapott ügyet most Oláh Judit, október elsején az HBO Go-n elérhetővé vált dokumentumfilmje mutatja be. Személyesebb indíttatású nem is lehetne az alkotás, hiszen Oláh

gyerekként maga is részt vett az akkori vörös zászlós úttörőtáborok szöges ellentéteként nyilvántartott elit nyaraltatások többségén, ahová nem is volt olyan egyszerű bekerülni.

Értelmiségi szülők gyerekeként a többi, hozzá hasonlóan kiváltságos fiatallal együtt lehetett részese nyaranta a saját szabályrendszerrel működő kitalált világnak, Epipónak, ami gyerekszemmel nézve maga volt a tökély:

egy igazi mesevilág, ahol csak játék, móka és kacagás van, és ahol a résztvevők koruk miatt sem voltak képesek tudatosítani, hogy időnként miért görbül lefelé egyik-másik társuknak a szája…

Merthogy Epipóban a kiváltságosság érzése mellett bizony a mindennapok része volt a megaláztatás. Volt, aki jobban, volt aki kevésbé volt kitéve ezeknek, de az volt bennük a közös, hogy a megalázottnak is együtt kellett kacagnia azokkal, akik a megalázottságát végignézték. A 11-esnek nevezett seggberúgás, az „étel, amit kértél, kötelezően meg kellett enni, addig nem állhattál fel az asztal mellől”, és „az éjjeli verstanulás, amíg kívülről nem fújod, nem fekhetsz le” büntetések egy idő után elmúló negatív élmények voltak, mégis nyomot hagytak az elszenvedőikben, akik tizen- és huszonévvel ezt követően tudatosították, hogy mekkora megaláztatásban is volt részük. Voltak, akik bevallották, hogy

amikor nagyobbak lettek, ők is beléptek a megalázók közé, mert egyszerűen így működött a rendszer.

A film rendezője azon szerencsések közé tartozott, aki nem élt át nagyobb atrocitásokat, és Sipos sem közeledett hozzá szexuálisan, azonban a Közepes fantázianevet kapta a táborban, ami alaposan megpecsételte a későbbi önértékelését, és elfojtott rossz érzésként lappangott benne. Mindez úgy, hogy tulajdonképpen nem is volt tudatában annak, hogy mitől van gombóc a torkában, ha évek múlva eszébe jutott Epipó, amiről sokáig nem tudta, hogy egyik nyárról a másikra miért is szakadt meg minden magyarázat nélkül.

Merthogy időközben kiderült, hogy miket művelt Sipos egyes fiatalokkal, azonban a szülők ahelyett, hogy értesítették volna a rendőrséget, inkább ultimátumot adtak a fiatal és rendkívül népszerű tanárnak, aki így

egyik napról a másikra otthagyta állását az elit gimnáziumban, és mondhatni nyomtalanul felszívódott, büntetőjogi következménye pedig nem lett a tetteinek.

A gyerekek többsége pedig nem értette, hogy miért és hová tűnt a közkedvelt tanár, aki közvetlen volt velük, és teljesen másként, sokkal nyitottabban tanította őket, sőt a kiváltságosak a lakására is feljárhattak…

Sipos áldozatai és a táborban különböző agressziókat elszenvedők kis csoportja a jelenben egy pszichodráma-csoportot is alakított a múltban velük történt traumák feldolgozására, az ezeken való továbblépésre. Ezen találkozók egy része a filmben is megjelenik, sőt, szerves részét képezik az alkotásnak, amiben

immár felnőtt fejjel szembesülnek és beszélik ki a kamerák és egymás előtt, hogy miket és hogyan éltek át, mire emlékeznek.

Az áldozatokon túl a rendező a szüleivel is beszél a múltról, akik ha a kamera előtt azt mondják, hogy bánják, hogy tudtukon kívül ilyen atrocitásnak tették ki gyereküket, testbeszédükkel mégis valami mást mondanak, látszik, hogy nem igazán érzik magukat felelősnek az egészben, valamelyest az is érthetővé válik, hogy nekik is egyszerűbb volt elkendőzni az ügyet.

Ennél abszurdabb a konyhás nénikkel leforgatott beszélgetés, akik így évek távlatából sem hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy Sipos Pál gyerekeket rontott meg. Ők jó kedélyű, életvidám fiatalemberként ismerték és tartották nyilván Sipost, aki szerintük nem élhetett vissza a rájuk bízott gyerekek bizalmával. Az arckifejezés, amit akkor vágnak, amikor a rendező a kamera másik végéről elmondja, hogy dehát Sipos mindent beismert, a legőszintébb megdöbbent reakció, amit egy ilyen információ kiválthat.

Természetesen egyoldalú lett volna a történet, ha a másik felet nem szólaltatják meg, így

Oláh Juditnak rengeteg ideje és energiája ment rá arra, hogy Sipos Pált is megszólaltassa a filmjében, aki érthető módon elzárkózott ettől.

Viszont leveleztek és találkoztak, a bocsánatkérés azonban elmaradt. Sipos elmondása szerint távol él a társadalomtól, és így bűnhődik, szerinte megkapta a tetteiért a méltó büntetést (mivel az ügy a kirobbanáskor elévült, ezért azóta sem lett büntetőjogi következménye) azzal, hogy hatvanévesen a társadalomtól elszigetelten, egy nyaralóban él.

Az ügynek azonban, ha a bűnös konkrét felelősségre vonásán túl nem is, mégis lett egy kézzelfogható következménye:

a törvényhozás elrendelte, hogy ezentúl nem évülhetnek el a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények Magyarországon.

A Visszatérés Epipóba egy nagyon nehéz dokumentumfilm a benne elhangzottak miatt, de egy rendkívül fontos és tabudöngető alkotás, ami azt mutatja be, hogy hiába az eltussolás, előbb-utóbb mindenkinek szembe kell néznie tettei következményeivel. Az abúzus pedig nem tűnik el nyomtalanul, és hiába, hogy az ember nem emlékszik tisztán azokra, amik gyerekként történnek vele, a lelki sebeket mégis ott hordozza magában akár egy életen keresztül is.

És ez csak egyetlen nyilvánosságra került történet…