A magyar válogatott kapuján kopogtat Szász Attila

Liget 2020. május 26., 15:23

Az utóbbi évek egyik legtehetségesebb csíkszeredai gyorskorcsolyázója, Szász Attila Budapestre költözött, az MTK-nak versenyzik, és tagja a magyar ifjúsági keretnek. Álma, hogy bekerüljön a Liu fivérek mellé a felnőtt válogatottba. A Székelyhon keddi számának Erdélyi Sport mellékletében egy vele készült interjút olvashatnak.

A magyar válogatott kapuján kopogtat Szász Attila
galéria
Szász Attilának gazdag az eddigi éremgyűjteménye Fotó: Pinti Attila

A 18 éves Szász Attila a Csíkszeredai ISK színeiben kezdte pályafutását, 16 éves koráig Romániát képviselte a nemzetközi versenyeken, majd – a Román Korcsolyaszövetségnél mai napig tartó összevisszaság, illetve a romániai sportutánpótlásban tapasztalható kilátástalanság miatt – Magyarországra költözött, az előző idénytől a nemzetközi versenyeken magyar színekben indult.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot napjait szüleinél, Csíkszeredában töltötte. Az MTK és a patinás budapesti klubot segítő Brüll Alfréd Akadémia sportolója öt éves korában kezdett korcsolyázni, már ekkor felfigyelt rá Bogyó Mária edző.

Mint a beszélgetésből kiderül, 2014-ben korosztályában már ő nyerte az összetett Európa Kupát, két évvel később pedig, egy korosztállyal feljebb ezüstérmes lett ugyanabban a sorozatban.

„A Magyarországra való átigazolásom előtt két edzőm volt, Bogyó Mária és Csiszér Judit, de a Csíkszeredai ISK short track szakosztályának jelenlegi edzője, Kalamár Zsolt is nagyon sokat segített – ezúton is köszönöm mindhármuknak”

– mondja a fiatal sportoló.

Keressék a teljes interjút a keddi Erdélyi Sport mellékletben, ahol többek között azt is megtudhatják, idegen környezetben mennyire volt nehéz a beilleszkedés, illetve milyen esélyt lát Szász Attila arra, hogy bekerüljön a magyar felnőtt válogatottba.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.