A rózsa gyönyörűségéért. Egy kertész élete

A veteményesben gyomlálnak, a rózsákat éppen bordóilével permetezik, mert itt arra esküsznek, a csemetekertben pedig erősödnek a gyümölcsfák, oltásra várnak a gyümölcsfaalanyok. Veszteséges tevékenység a mezőgazdaság, de csinálom – jegyi meg Sándor Zoltán, amikor elindulunk, hogy szétnézzünk a Csíkszentsimon és Csíkszentimre között lévő kertészetében. Iszonyatosan sokat dolgozik – ismeri el maga is, beszélgetésünket is az elején minduntalan megszakítja a telefoncsöngés, aztán egy hirtelen döntéstől vezérelve lenémítja a készüléket, majd egy óra múlva maga is elcsodálkozik, hogy milyen sokan keresték. Rengetegen fordulnak hozzá jótanácsért, útbaigazításért, és nem csak a vidékről, hanem külföldről is, ő pedig szívesen segít. Minden szavából érződik, szereti azt, amit csinál, és nem, bár sokszor megtehette volna, nem adja fel. Noha – ismeri el – Csíkban a kertészkedés nem leányálom.

– mondja nevetve. Hogy mióta tart ez a különös szerelem? 1982-től – reagál –, amikor elment Csombordra a kertészeti iskolába. És azóta is képezi magát, tanul, hiszen a világ körülötte fejlődik, azt mondja, legutolsó tanulmányait 51 éves korában fejezte be, ezúttal Hollandiában. De Hollandia egyébként egy mondhatni biztos hely az életében, ugyanis télen ott dolgozik, oda még gyermekkorától visszajár. Vitte a szakma szeretete.

Az évek során pedig szakmai körökben jelentős ismertségre tett szert, úgy emlegetik, hogy a magyar.

„Ebben a szakmában vannak fokozatok, és aki elér egy bizonyos szintet, kinyílnak számára az ajtók. A kilencvenes évek elején Hollandiában végeztem önkéntes munkát, és egyszerű véletlenek nyomán aztán idővel bekerültem abba a nagyon szűk körbe, amely alatt nem a felső tízezret kell érteni, hanem a felső tíz családot. A Vatikánba is jártas vagyok abba a körbe, ahová nem engedik be a turistákat, na én oda szállítok virágot a téli időszakban, persze nem a sajátomat” – meséli.

Na de térjünk vissza az alcsíki zónába. A vetésforgó miatt Zoltán három helyszínen mintegy tíz hektáron foglalkozik növénytermesztéssel. Rózsából a korábbi években legalább ötvenezer tőt oltott, idén húszezer tővel foglalkozott. Elsétálunk a gyümölcsfaalanyokig, mutatja, melyeket fogják beoltani, tulajdonképpen ezek lesznek a 2024-es gyümölcsfák. Ő ugyanis nem kétévesen adja el a csemetét, hanem még két évig gondozza, így a vásárló számára megspórol két fontos évet. Biztosra megy ő is és a vásárló is. Az elkövetkező két évben – mondja – 132 ezer gyümölcsfát oltanak be. De ott vannak az ezüstfenyőcsemeték is, amelyek többek között Olaszországba, Izraelbe kerülnek.

És miközben sétálunk a rózsakertben, rengeteg emlék, történet elevenedik fel, így például elemlegeti a kilencvenes évek elejét, amikor egyszer csak igen népszerűtlenné vállt a rózsa.

Nevetséges tűnik ennyi idő után, de annyira „szimpatizáltak” idehaza a székelyek a rózsát mint szimbólumot választó párttal, hogy nem tudtam eladni a virágot. Aztán a fekete március után hiába hajtattam ki már harmadik éve a tulipánt, ingyen sem kellett senkinek”.

Ma nincsenek ilyen jellegű gondok, szeretik a rózsát az emberek. De Zoltán nem csak rózsával foglalkozott, termesztett ő bizony gerberát is még 1986-ban, igaz, akkor Csíkban az asszonyok ezt nem igen ismerték. És őszirózsát. Nem is olyan régen – meséli – volt olyan év, hogy olyan sok őszirózsát eladott, hogy az óránkénti bevételből meg lehetett volna vásárolni Franciaországban egy mosógépet. „Volt, hogy hatan-heten vagy még akár többen is szedtük az őszirózsát, ömlesztettük a kamionra, mint a szénát”.

A kertben most épen a növényvédelemnek, a gyomlásának van az ideje, és akad még egy kevés rózsa, amit értékesíteni kell. A rózsa ugyanis egyelőre éppen lecsengőben van, most a liliomnak van szezonja, az üvegházban azzal foglalkoznak.

A szakember több dologra is felhívja a hobbikertészek figyelmét.

A gyümölcsfát ősztől tavaszig kell ültetni – nem győzi hangsúlyozni mindenhol és mindenkinek.

Ugyanakkor az is kiderül, ő a vegyszermentes növénytermesztés híve, a bordóilével való permetezés pedig egy igen hasznos dolog, „na anélkül nem lehet bioparadicsomot termeszteni”.

És ha már beszélgetünk, mindenképpen fontosnak tartja felhívni az emberek figyelmét a pocokveszélyre. „A télen legalább húsz országban jártam, és elmondhatom, hogy mindenfelé pocokveszély van.

– magyarázza.

A kertészetében is okoztak fejfájást a rágcsálók, volt olyan év, amikor négy esztendő munkája veszett kárba, több ezer, külföldi eladásra szánt gyümölcsfáját tették tönkre. Ő most már megtalálta a megoldást a problémára, a kertészetében igen nagy becsben vannak a macskák. Van is vagy tizenegy jószága, és az állományt még bővíteni szeretné. „Nálunk minden macska aranyat ér” – jegyzi meg nevetve.

Azt mondja, még mindig minden nap kerül olyan rózsa, amelynek rá tud csodálkozni a szépségére. Jelenleg közel százötvenféle rózsát termeszt, „de ha profi lesz, csak egy lesz”. És ami igen nagy örömmel tölti el az az, hogy a rózsák iránti szeretetét a lányának is átadta.

Kikísér, és végigmegyünk a „bolton” is. Közel a főúthoz van kialakítva az úgynevezett bolt, oda vannak kiültetve az eladandó facsemeték. Nem messze készül egy pince, ami kapcsán előkerülnek az elkövetkező tíz évre szövögetett tervei.

A hét hegy országában hét pincét és hét kemencét szeretne kialakítani, a pincében virágok és zöldségek lennének, perselyes önkiszolgáló rendszert működtetne, a kemencéket pedig egy szimbolikus összeg befizetésével lehetne használni.

Elégedett, úgy látom, noha minduntalan történik valami, ami a tervekből ideig-óráig kizökkenti, de mindig sikerül talpra állnia. Most legnagyobb szívfájdalma az, hogy az idén a felemásra sikeredett Ezer Székely Leány Napján nem nagyon akadt székely leány, akinek rózsát adhatott volna. Csak úgy. Mert ezen a jeles napon ingyen jár a rózsa a székely lányoknak. Mert számára nem csak a rózsa fontos.