HIRDETÉS
Nyoma se volt a málnási Várhegyen a márciusi hónak. Alcsíkon még vastag ködben autóztunk, de ahogy az Alvéget elhagytuk, a kékes homályból felsejlettek az Oltfej települései: Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás.
Egykor mind Felső-Fehér vármegyéhez tartozó királyi birtok településeiként emlegették az okiratok, de a 10. században még az erdélyi gyulák birtoka volt. Ezt bizonyítják a környéken fellelhető Zsombor és Tusnádon a Bója helynevek. Aztán később a Mikók, Mikesek tulajdonába kerül a terület, akik a hatalmas bükkösökre üveghutákat telepítettek. Ahogy fogyott az erdő, úgy vándoroltak észak felé, egészen Bükkszádig, ahol a múlt század harmadáig füstöltek az üvegcsűrök és a hamut égető máglyák.
Málnás déli kijáratánál, a vasúti sorompótól balra emelkedik a szép piramis formájú Várhegy, s rajta a vár, Herecz vára. Könte-vápa alól indulunk a vár bevételére. A meredek kárpáti homokkő rétegekből felépült Várhegy keleti lejtőjén szurdokszerűvé fűrészelt, mélyen bevágódott várútján kapaszkodunk fel. A barnás, őzike színű tavalyi avar egyhangúságát a tavasz hírnökei, a szellőrózsák csoportos foltjai törik meg. A reggeli napsütésben a fiatal bükk, cser és gyertyán erdő árnyéka lépcsőt varázsolt a gödrös útra, megkönnyítve így rajta a közlekedést.
Várhegyet a Bodoki-havasokhoz kapcsoló várnyakán jobbra térve értük el, s a négyszögű kapubástya mellett, a várárkot átugorva beosontunk a védtelen várba. Az alig rügyező fák alatt szépen kirajzolódott a kerekded alakú kora középkori vár, amelynek mészhabarccsal összerakott falait kívül mély vársáncok övezik. Az omladozó zöldmohás kőfalakon megpihentünk. Elővettük „a tarisnyát, azt a csíki tarkabarkát”, s kakukkszóra megkezdtük a szalonnát.
Amíg ettünk, az erdő között fütyörésző szél által előadott Herecz vára legendáját hallgattuk: „Herec várát szerecsen óriások építették és lakták. Az övék volt Kincsás vára is, és csak néhányat léptek, hogy oda átjussanak. A szerecsen óriások rengeteg kincset gyűjtöttek össze, és azokat Herec várának pincéjében helyezték el, ahol fekete törpék őrizetére bízták. Egyszer egy pásztorgyerek beesett a pincébe, s ott látta, hogy nagy csapat fekete törpe eszik, iszik, táncol. Őt is megkínálták fekete kancsóból, fekete hordóban pedig roppant kincs hevert. A meglepett fiú visszautasította a bort, s felsóhajtott: Én jó Istenem, hová jutottam. Az Isten nevének említésére az addig barátságos törpék megragadták a fiút, s egy titkos ajtón úgy kiröpítették, hogy az erdőszélén félholtan rogyott össze.”
Az ásatások során felszínre került II. András király (1177–1235) által veretett ezüst dénár alapján a vár építését a 12. század végére és 13. század elejére teszik. De korábbi, vaskori leletek is ismertek a Várhegyről. Kisgyörgy Zoltán által feljegyzett szájhagyomány szerint Herecz vára falait „a zsarnokként emlegetett gróf Mikó Miklós (1783–1839) bontatta le, s abból emelte kastélyát, Oltszemen.
Várhegyről leereszkedve az Olt menti hatalmas füzek alatt sétáltunk a település felé. Bámultuk a habzó Oltat. Ezen a szakaszon nem szabályozták. Megmaradt eredeti állapotában az öreg füzek övezte partszakasz. A nyugtató látvány hamar haragossá vált. A keresztbe dőlt fa mögött több ezer műanyag pillepalack halmozódott fel. Csíki is volt köztük jócskán. Tusnádi szomszédom, Barabás Attila mesélte, hogy magyarországi ismerősei, vendégei mondták, hogy azt megértik, hogy a székelyföldi települések „szegények”, de azt nem, hogy miért „szemetesek.” Így a Föld napja táján mi is azon dohogunk, ha meg van oldva a szemét összegyűjtése és szállítása, akkor miért kell Málnáson is, Tusnádon is, máshol is, a falu szélén az építkezési, háztartási, kerti szemetet felhalmozni, vagy élő folyóvizekbe dobni. Holttá tenni ezzel a vizet és a tájat.
A nap melegétől pöffeszkedő műanyag palackok pattogó hangjára tovább lépkedünk a székely körvasút töltése alatt. A szeretszegi borvíz után kutatunk, várbéli veres hagymás, szalonnás ebédünket szeretnénk lenyomtatni kalcium-hidrogénkarbonátos vizével. Nehezen tudunk az avar alatt szunnyadó forrásból vizet csavarni. Eleinte az is borvízsáros. Azt hittük, hogy a földek visszaszolgáltatása után a kaszálók, legelők végiben fellelhető borvízforrásokat karban tartják, abból isznak, de nem, jobb a „flakonyos”.
Lassan tisztul a szeretszegi borvíz, nincs időnk kivárni, tovább állunk. Az Olt magas teraszán álló református és katolikus templom közötti ösvényen haladunk a piros cserepes falu felé. Sok-sok egyedi terméskő sírjelet rejtő református temetőben nyugszik Tőkés József (1884–1951), a település egykori lelkésze, akinek bronzba öntött mellszobra a harang torony alatt, a paplak előtt áll. Tőkés József, a romániai forradalom gyutacsának, az egykori Királyhágó melléki püspöknek, európai parlamenti képviselőnek, Tőkés Lászlónak a nagyapja, „aki 42 éven keresztül pásztorolta” a málnási gyülekezetet.
Mielőtt hazaindulnánk, még egyszer feltekintünk a falu fölött emelkedő Várhegyre, Herecz várára, tekintetünkkel a szerecsen óriásokat keressük...
