Afrikában ő egy „muzungu”, és imádja: Hajdu Hilda

„2013-ban az egyik közösségi oldalon láttam egy felhívást, támogatókat kerestek egy kenyai iskolának, és egy Philgona nevű tízéves lányt kezdtem el támogatni. Mindig is érdekelt Afrika, vonzott az itteni kultúra, kíváncsi voltam, hogyan élnek az itteniek, tehát nagyon örültem, amikor 2014-ben a Van egy téglám Kenyában projekt irányítója elmondta, hogy van lehetőség önkénteskedésre. Három hónapra jöttem el akkor, és a Sargy Education Centre iskola alapítójának a házában laktam, minden napomat az iskolában töltöttem a gyerekekkel, és annyira megszerettem a kenyaiak meleg fogadtatását, a gyerekek kedvességét meg az itteni környezetet, hogy már akkor tudtam, hogy ide vissza fogok jönni” – emlékszik vissza Hajdu Hilda.

2015-ben három hétre tért vissza, idén pedig egy kéthónapos önkéntes misszióra mentek el Kenyába, Rusinga szigetére tizenketten a Hungary Helps és a Magyar Önkéntes Liga jóvoltából, a Blythswood Románia Van egy téglám Kenyában nevű projektjének keretében.

Rusinga szigetét a Luo törzs lakja (Kenyában több, mint ötven törzs van), de az iskolában az oktatás angolul folyik, Kenyában az angol és a szuahéli a két hivatalos nyelv. A tanítás mellett az iskolában fákat ültetnek, füvesítenek, próbálják szebbé tenni a környezetet. Feladataik közé tartozik a gyerekfoglalkozások levezetése, az iskolakert gondozása, adományok átadása, özvegyekkel való foglalkozások.

Első héten bibliatábort szerveztek a gyerekeknek, mert épp vakáción voltak, azóta pedig kreatív foglalkozásokat, táncórákat, számítógép-használatot tanítanak. A Sargy egy általános iskola, három óvodás csoporttal és 1–8. osztályokkal. Mint megtudtuk, a Sargy iskolát 2011 óta támogatják az erdélyiek és magyarországiak, így már elég sok magyar megfordult itt.

„Muzungu, how are you?” Ez az a mondat, amit naponta százszor hall Kenyában Hilda, ugyanis ott így köszönnek az ismeretlen fehér embernek.

Mindenki tudja, hogy segíteni jöttünk, és biza jól fog a segítség, Kenya egyik legszegényebb részén vagyunk, a helyiek fő foglalkozása a halászat, de egyre kevesebb a hal a Viktória-tóban. Persze, olyan is van, aki a fehér emberben egy pénzeszsákot lát, és rögtön azzal indít, hogy »éhes vagyok« vagy »adjál valamit«, de ez ritka. A gyerekek nagyon szeretnek, folyton fogják a kezünket, simogatják és szagolgatják a bőrünket, a hajunkat. A gyerekeknek bármilyen figyelem sokat jelent, mert itt nem jellemző az, hogy a felnőttek játszanának a gyerekekkel, nem fektetnek hangsúlyt az érzelmi nevelésre” – magyarázza Hajdu Hilda, aki az iskolában most informatikát tanít, ami azt jelenti, hogy a laptopot tanulják használni, gépelni, szöveget szerkeszteni. A gyerekek nagy része most lát először számítógépet, félnek hozzányúlni, nehogy elrontsák – mondja Hilda.

A missziók első heteiben bibliatábort tartottak, minden nap feldolgoztak egy bibliai történetet a gyerekekkel, dalokat, játékokat tanultak. Közben bejár egy-egy zeneórára, a gyerekek imádnak táncolni, az óvodásokkal angol gyerekdalokat énekelnek.

Feltettük neki a kérdést, mi hiányzik neki itthonról a legjobban, de mint kiderült, a családján meg a barátain kívül nem hiányzik az otthoni környezet, annyira jól érzi ott magát a meleg Afrikában.

Korán fekszünk és korán kelünk. Nincs ezer kacat körülöttem, ami elvonja a figyelmemet, igazán egymásra és a gyerekekre tudunk figyelni” – fogalmazta meg Hilda a Ligetnek.

Sokan nem értik, miért Afrikában kell segíteni, amikor itthon is van elég rászoruló. Hildának erre egyszerű a válasza: mindenki ott segítsen, ahol szükségét látja. „A segítség elkel mindenhol, és nekem pont Kenyára esett a választásom. Nem tagadom, hogy azért jöttem ide, hogy más kultúrát is megismerjek, és szerintem nincs ebben semmi rossz, ha az én világom is gazdagodik, miközben segíteni próbálok” – foglalta össze tömören a Kolozsvárról Kenyába érkezett önkéntes saját döntését.

A projektet itt lehet követni, ha pedig valaki támogatni szeretné a projektet, itt megteheti.