Tehénfarm a Tilalmasban: ahol még a trágyakihúzó is gépesítve van

Kolozsvári egyetemi évei alatt egy mezőgazdasági kiállításon részt véve, egy alkalommal nagyon megtetszettek a különböző mezőgazdasági gépek, traktorok Tamás Zoltánnak, talán tudat alatt innen kapta a löketet, hogy a későbbiekben egy majdnem teljes mértékben gépesített tehénfarmot működtessen.

Először néhány üszőt vettünk, 2007-ben pályázati pénzből felépült az istálló, majd az állomány kibővült húsz darab, Franciaországból hozott vemhes üszővel” – mondja Zoltán, miközben körbevezet a farmon, amelyet folyamatosan fejlesztettek az elmúlt esztendők során.

Az istállóval átellenben a későbbiekben felépült egy kisebb épület, amelyben iroda van kialakítva, de lakóházul is szolgál az ott dolgozóknak, lett szénatároló, az istálló mögött fekszik egy hatalmas, 650 köbcentis trágyatároló medence, az istálló mellett ott a silófal, vele szemben pedig a garázs, benne többek között a legfrissebben beszerzett trágyaszippantó traktorral – mutatja büszkén a fiatal, állattenyésztő-mérnök diplomával rendelkező fiatalember.

„Én mindig azon gondolkodok, hogy mit hogyan lehet még egyszerűbben csinálni, és minél kevesebb humánerőforrást felhasználni, mert az fogytán van, sőt egyre nagyobb a hiány. Most már a trágyakihúzó is gépesítve működik, így aztán nálunk nagyjából minden gépesítve van, ha az állatellátás, gondozás terén még fejlesztést eszközölnénk, az már egy fejőrobot lenne, de ezt egyelőre nincs szándékom beszerezni. Még egy németországi gazda sem tudja ennél jobban fejleszteni a farmját” – jegyzi meg nevetve.

És bizony – derül ki szavaiból – nagyon sokat jelent az, hogy a különböző munkafolyamatok során a gépek átvették az emberek szerepét, hiszen nehéz manapság olyan embert kapni, aki huzamosabb ideig dolgozik egy helyen, egyáltalán aki dolgozni akar.

Ezért például hatalmas büszkesége az etetőkocsi, talán csak egy dolog árnyékolja be örömét, ezt csak ő tudja kezelni, s ha nincs a gazda, nem esznek az állatok. A fiatal gazda pedig a farmon van majdnem folyamatosan, s amit tesz, azt szívvel-lélekkel teszi, bár elismeri, van amikor, elfogy a lelkesedés, de aztán mindig jóra fordul a dolog.

„Megtörténik, hogy belekeseredek, hisz olyan nehézségek kerülnek elénk, amikor már azt mondom, értelmetlen folytatni. Ilyenkor csak azt látom, hogy egy életem van, és itt töltöm el. Reggel hat előtt kint vagyok a farmon, nem mondom, hogy éjfélkor megyek haza, de sokszor előfordul, hogy tíz előtt nem. Néha a gyereket hozom ki magammal, hogy együtt legyünk” – mondja.

De szereti, mert egyik nap sem hasonlít a másikra, mert látja, hogy az állatok szépen fejlődnek, a tejhozam igen jó, és ez újra meg újra lendületbe hozza. A ditrói tehénfarmon a reggeli fejés után következik az évszaknak megfelelő napi rutin. Ebbe beletartozik a község vastehenének friss tejjel való ellátása, a farm adminisztrációs munkája, az állatok etetése, a mezei munka, a takarmánybetakarítás.

Zoltán a sok nehézség ellenére is lát jövő az állattenyésztésben, sőt egyre jobban érdeklik a fejlesztési lehetőségek, a különböző úttörő technológiák. Ilyen például – meséli – a no-till technológia, ami tulajdonképpen a gépesített talajművelés mellőzését jelenti, azaz elmarad például a szántás, viszont nagy szerepet kapnak a talajtakaró növények. „Nagy fantáziát látok ebben, és hiszem, hogy ezzel jót teszünk a földnek. Persze vannak ellenvélemények is, ha bárkinek említem, rám csodálkozik, csóválja a fejét, de én például a tavaly ősszel és a tavasszal nem szántottam, viszont a kukorica gyönyörű” – meséli.

De a nehezebb periódusok is szóba kerülnek, például az elmúlt tél, amikor jelentősen csökkentette az állatállományát. „Ha a télen valaki a reális árat megközelítette volna egy ajánlattal, nagyon nagy valószínűséggel eladtam volna mindent. Nem volt elég a takarmány, de ennek ellenére szépen kihúztuk a telet. Azt mondom, isteni csoda, hogy a tejhozam sem csökkent, az állatok is szépek voltak. Mire mentek ki a legelőre, a kukoricasiló el volt fogyva, de a legnagyobb gondot a munkaerő hiánya okozta.

Tudatosult bennem, hogy igenis én ezt szeretném csinálni, ha elmegy az emberem, ha nem. Elmegy, majd jön egy következő. Szerencsére annyira gépesítve van minden, hogy ha télen egyedül maradok segítség nélkül, akkor probléma nélkül tudom az állatokat rendezni. Nyáron nehezebb, s én a családból sem akarok bevonni senkit, a feleségem gyógyszerész, nem hurcolhatom magammal a farmra” – jegyzi meg.

A farmon jelenleg negyvenegy tehenet fejnek, de ott vannak a növendékek, borjak, összesen kevéssel több mint hetven állat, az állomány a télen elérte a 120-at is. Naponta jelenleg 700–800 liter tej kerül ki innen.

Nem igen nyaralgatnak – jegyzi meg nevetve –, télen próbálnak egy-két napot legalább Szovátán megpihenni. Hogy lehet-e kötődni ezekhez az állatokhoz? „Hogyne lehetne – reagál hevesen – látom, hogy ha gondjukat viselem, mennyi tejet adnak, persze, hogy kötődünk hozzájuk. Egyedüli elégedetlenségem talán most az, hogy kevés a szabadidőm, de szeretem, amit csinálok”. Zoltán egy kisfiú és egy kislány édesapja, gyermekeit a munka szeretetére neveli, büszkeséggel töltené el, ha valamelyikük a nyomdokaiba lépne – ismeri el –, de ha más utat választanak, akkor sem dől össze a világ. Az útravalót megkapják.