Aki románként lett magyar focista: Vasile Miriuță

– Nagybányán 17 évesen kezdte a profi karrierjét. Sokan szeretnének labdarúgók lenni, de nem mindenkinek sikerül. Hogyan lett futballista?
– Kiskorom óta focista szerettem volna lenni, akkoriban nem igazán volt választási lehetőség, sportolni lehetett és iskolába járni. A családban a nálam 12 évvel idősebb bátyám fogott kézen és vitt el focizni, mondhatom, ő indította el a pályafutásomat.

– Alig három év után Magyarországra került, ahol egy év megszakítással hat évet játszott az NB 1-ben. Hogyan emlékszik erre az időszakra?
– Csodálatos időszak volt, játszottam a Győrben, a Videotonban és a Ferencvárosban is. Ha most kellene döntenem, ma is ugyanezt választanám. 1992 januárjában mentem ki, decemberben megszületett a fiam, Marco, Győrben.

– Melyik magyarországi csapatnál érezte magát a legjobban?
– Mindegyiknél, de talán a legjobban a Ferencvárosnál.

– Később Németországban folytatta. Mit jelentett ez a karrierje szempontjából?
– Előrelépés volt, bár nem akartam elmenni a Ferencvárostól. Anyagi gondok miatt a klubnak el kellett adnia néhány játékost. Nem tudtam, mi vár rám Németországban. Egy évet játszottam az Energie Cottbusnál a német másodosztályban, feljutottunk, így a Bundesligában is kipróbálhattam magam. Nagy eredmény volt.

– Mennyire érzékelte a színvonalbeli különbséget a magyar, a román és a német bajnokság között?
– Egészen más világ ott játszani. Teljesen más a mentalitás és a fizikai igénybevétel, jóval nagyobb erőfeszítésre van szükség. Egy álom ott játszani, minden játékos oda vágyik.

– Ebben az időszakban lett magyar válogatott. Ez játékos-pályafutásának a csúcspontja volt?
– Akár ezt is mondhatom. Amikor 1996-ban a Ferencvároshoz kerültem, benyújtottam az állampolgársági kérelmemet. De akkoriban olyan törvények voltak, hogy hosszú éveket kellett várni az elbírálásra, nekem 2000-ig. Akkor 32 évesen már benne voltam a futballista korban, de még így is nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a magyar válogatottban játszhattam.

– Emlékezetes gólt lőtt Spanyolországnak...
– Igen. Puskás Öcsi bácsi akkor töltötte 75. születésnapját, ünnepséget szerveztek a tiszteletére. Húszezer ember volt kint a stadionban, játszottunk a spanyolokkal és összejött az a gól is, valami álomszerű, hogy ilyesmi történjen az emberrel.

– 2004-ben abbahagyta a focit. Azt követően mivel foglalkozott?
– Az első félévben nem tudtam, mihez kezdjek. Elég nehéz időszak volt. Utána szerencsém volt, hogy a Cottbusnál dolgozhattam játékos-megfigyelőként. Kelet-Európában, a Balkánon kellett tehetségek után kutatnom és javaslatot tennem, kit igazoljon le a klub.

– Milyen játékos-megfigyelőnek lenni?
– Állandóan úton vagy.

Ha nincs családod és nincsenek gyerekeid, akkor ideális munka. Ellenkező esetben nagyon nehéz. Két évig dolgoztam, egy német klub sok játékost követ.

A vezetők néhány hónappal előre tudják, hány játékos fog elmenni, hánynak újítják meg a szerződését. Ilyenkor elmondják: „ide figyelj, Laci, elmész, és keresel védőt, középpályást, amire szükség van”. Persze azért nekik is van egy listájuk, amelyeket a különböző játékosügynököktől szereznek be, azokat is meg kell figyelni. Be van osztva, hogy hétvégén melyik nap éppen melyik játékost kell megfigyelni.

– Mikor döntött úgy, hogy edzőként is kipróbálja magát?
– 2009-ben kezdtem el Budapesten az edzői tanfolyamot a B licencért. Aztán Törökbálinton, ahol most lakom, egy harmadosztályú csapathoz hívtak segíteni. Tartottam pár edzést, megtetszett a dolog, így beiratkoztam az A licenc tanfolyamra Romániában. Azután hívott a Cottbus is, hogy a 17 éven alatti korosztályos csapatot edzem. Időközben a Pro licencet is megszereztem, így lettem edző.

– Először 2014-ben kezdett el dolgozni Kolozsváron. A csapat nem játszott rosszul, de a klub anyagi gondjai miatt elment Győrbe dolgozni, ahol szintén elfogyott a pénz, majd Marosvásárhelyre került, ahol megismétlődött ugyanez a történet. Hogyan vészelte át ezt az időszakot? Hisz a sors iróniájában?
– Hiszek magában a sorsban. Így kellett történnie. Amikor először jöttem Kolozsvárra 2014-ben, egy évet maradtam, a második helyen adtam át a csapatot. Be kell ismernünk, akkor komoly anyagi gondok voltak. Győrben három hónapig minden rendben volt, aztán letartóztatták a klub elnökét, Tarsoly Csabát, így eljöttem Marosvásárhelyre, ott ugyanaz történt. Elképzelhetetlen másfél év volt. De ilyen az élet, tudni kell tovább lépni. Ez sikerült is.

– Igen, az.
– Örülök neki. Azt jelenti, sikerült jó munkát végezni. Bejutottunk a rájátszásba annak ellenére, hogy hat pont levonással kezdtük a bajnokságot, és nem sikerült a klubnak kikerülnie a csődvédelem alól. Ez azt jelenti, jó munkát végeztem, és az emberek elismerték ezt. Remélem, továbbra is maradok a klubnál.

– Milyen elvárásokkal kezdték az idényt?
– Minél jobb helyezés elérése, a rájátszásba jutás volt a csapat előzetes célkitűzése. Ezt sikerült megvalósítanunk. Sajnos a rájátszásba jutás után nem tudott a klub kijönni a csődvédelem alól, ahogy azt reméltük. Ez morálisan és pszichésen megviselte a játékosokat, de a lényeg, hogy a célt elértük.

– A bukaresti sajtó folyamatos támadásai, kitalált történetei, mint amilyen Deac eligazolásának híre, mennyire viselték meg a csapatot? Hogyan tudják kezelni a fővárosi nyomást?
– Nem egyszerű, de megszoktuk már. Tudjuk, hogy szálka vagyunk a szemükben, mert eredményes a csapat. De tudjuk kezelni. A játékosoknak is sokszor elmagyaráztam, hogy a sajtó nyomást gyakorolhat ránk, ha a bukaresti csapatokkal játszunk, és napirendre kell térniük fölötte. Erősnek kell lenni.

– Összességében elégedett az elért eredménnyel?
– Igen. Bár az utolsó három-négy fordulóban már nem az a csapat voltunk, amely kiharcolta a rájátszásba jutást. Megtudtuk, hogy nem játszhatunk az európai kupákban, ez ólmot öntött a lábakba. Mert ha belegondolsz, hogy egész évben dolgozol, és születik egy ilyen döntés, az megvisel.

– Meglehetősen népszerű a kolozsvári magyar közönség körében, mennyire érzékeli a szurkolók szimpátiáját?
– A városban, az utcán is sok kolozsvári magyarral állok szóba, még a dugóban is beszélgetünk. Talán a karrierem miatt, vagy mert a magyar válogatottban is játszottam. Talán az is sokat számít, hogy egyszerű, szerény ember vagyok. Nagyon jól esik az elismerés.

– Gyakran emlegetik a szurkolók a spanyoloknak lőtt gólját?
– De még hányszor.

Látszik, hogy érdekli őket a csapat, igazi szurkolók. A CFR szurkolói egyébként is civilizált emberek.

– Új befektető érkezik a klubhoz, előbb-utóbb véget ér a csődvédelem, május 26-án van a következő tárgyalás. Milyen eredményeket érhet el ilyen körülmények között a csapat a következő idényben?
– Szerintem ha 26-án kijövünk a csődvédelem alól, és tiszta szívből remélem, hogy így lesz, akkor nagy csapatot fogunk építeni. Az új befektető megígérte ezt. Csak arra várunk, hogy legyen vége már a csődvédelemnek.

– Ki az, aki biztosan marad a csapatnál?
– Azok a játékosok, akiknek még élő szerződésük van a következő idényekre is, és akik az új csapat magját képezhetik. Ilyen például Camora, Deac, Rus, Nascimento, Omrani, hogy neveket is mondjak.

– Milyen posztokon van szüksége erősítésre?
– Szinte valamennyin, kell játékos a hátvédsorba, a középpályára és a csatársorba is.

– Mire számíthatnak a következő idényben a szurkolók? Marad a csapat „dortmundos” stílusa?
– Ugyanúgy megpróbálunk nyomást helyezni az ellenfélre, mint eddig: tehát letámadást játszunk, ahogy eddig is tettük. A legtöbb gólt mi szereztük az alapszakaszban, még ha a rájátszásban ez nem is sikerült. Már csak azért is a támadófocit részesítjük előnyben, mert az tetszik a szurkolóknak. Ők nem azért jönnek, hogy azt lássák, betolatsz a kapud elé, és onnan próbálsz kontrázni.

Az eredmény a legfontosabb, de a szurkolók azért minőségi focit akarnak látni.

– Lehet esély jövőre a bajnoki címre, vagy korai lenne még erről nyilatkozni?
– Ha kijutunk a csődvédelem alól és megerősítjük a keretet minőségi labdarúgókkal, akkor bármi lehetséges.

Kiss Előd Gergely