Éles szenvedély: Vizi Géza kései

Régóta foglalkoztatja a kézműves kések készítése a kézdivásárhelyi, jelenleg Csíkszeredában élő Vizi Gézát, mint mondja, amikor egy kicsi szabadideje volt, mindig kést, bicskát készített. „Nem is emlékszem a legelső késre, elég rég űzöm ezt, és egyre jobban ment. És egyre inkább láttam azt, hogy az emberek többsége nem tudja használni a késeket. Sokan megszokták az olcsó, kínai, húsz-harminc lejes inox késeket. De ezek nem tartják meg az élüket, és a többség megszokta, hogy egy idő után úgysem élesek ezek.” Kiemeli, az a gond, hogy

sokan nem tudják, hogyan kell vigyázni egy késre, például nem szabad porcelán- vagy fémtányéron vágni vele, egy jó kést nem szabad mosogatógépbe tenni, vagy a kagylóban felejteni vizes felületen.

Ő maga szénacélból készíti a késeket, ami nem rozsdamentes, de sokkal jobb minőségű, mint az inox – mutat rá.

„Sokan kérdik, hogy kovácsolom-e az acélt. Nem kovácsolom, mert lehet ugyan kovácsolni, de az rontja a minőségét. Úgymond »high end« acélokkal szeretek dolgozni, a gyártó kiadja pontosan százalékra, hogy mit tartalmaz, és a folyamatos hevítésre az összetétel megváltozik, ezért csak az edzést javasolják. Amíg lágy az acél, megcsinálom a kés formáját, megedzem, és utána befejezem a nyelével és az utolsó simításokkal.”

A kések nyelét is ő készíti, faragja, kezeli. „Sok fát rendelek, vannak fekete, több ezer éves, mocsárból kiszedett cserefák, stabilizált fák, amelyek gyantában vannak vákuum alatt áztatva, és akkor vízállóbb lesz és strapabíró. Akármikor szebb, mint egy műanyagnyelű” – magyarázza, miközben az épp egy „bognyeső” kést mutat. Ez alkalmas fát vágni is, a leélezési szöge úgy van kialakítva, hogy a tűzgyújtáshoz lehet tollazni a fát. „Ez azt jelenti, hogy vékony forgácsokat lehet vágni belőle, és azzal könnyebb tüzet gyújtani. Ki van találva az él szöge és formája, hogy a természetben lehessen használni. A konyhakéseknek más a leélezése, a hossza, az acél vastagsága.”

Azoknak, akiknek kést készít, mindig elmondja, hogyan kell vigyázni rá. Az egyik legfontosabb tanácsa, hogy használat után karban kell tartani, a kést mosás után meg kell törölni.

Azért voltak a régi bicskák szürkék, mert a használattól beszürkülnek. De aztán jöttek a »csavargyáros« bicskakészítők, hozzáfértek rozsdamentes anyagokhoz, ami néha még akár acél is lehetett, és megszokták az emberek, hogy a bicska az rozsdamentes. Régebb csak szénacél volt, de az emberek tudták, hogyan kell használni a késeket, hogyan kell fenni, karbantartani.”

Rámutat, vannak olyan konyhai fenők, amelyeknek a használata csak ront egy kés minőségén, mivel nem jó a szög, amiben feni a kést, és soha többé nem lesz éles. „Amikor egy kést a kezembe veszek, akkor elsősorban az acél minőségét nézem meg. Mert attól kés egy kés, hogy minőségi acélból van a pengéje. Hogy kényelmes-e vagy sem, az szubjektív, mert ahány ember, annyiféleképpen képzeli el, hogy milyen súlya kell legyen egy késnek, mekkora a nyele, milyen hosszú a pengéje, illetve fontos, hogy mire szeretné használni.”

Egy kézműves kés elkészítése hosszú folyamat. Legkevesebb másfél nap, de volt olyan is, amikor egy héten keresztül dolgozott egy kés elkészítésén. „Az acél lágyan érkezik, hogy meg lehessen munkálni, mert attól kemény az acél, hogy meg van edzve. Meg van szabva, hogy melyik acélt hány fokra kell hevíteni és lehűteni olajban, esetleg vízben. Van, hogy végzek egy kis dekoratív kovácsolást rajta, hogy látsszon a kalapács nyoma a pengén. Vannak olyan acélok is, amelyek kimondottan jók kovácsolásra. Edzés után nagyon kemény lesz az acél, ezért vissza szokás ereszteni, mert mikor frissen edzett az acél, akkor nagyon törékeny, és van egy olyan folyamat, amikor vissza kell ereszteni az acélt egy olyan keménységre, amit el akar érni az ember, hogy az megfeleljen ahhoz a bizonyos késhez, ami épp készül. Szoktam savazni, azért feketék a pengék, de így nehezebben rozsdázik, mert már van egy oxidréteg a felületén, ami védi attól, hogy tovább oxidálódjon. A nyél ezután jön rá, majd a megfelelő fenés az utolsó momentum a készítésnek.” Mint meséli, olyan is volt, hogy túl vékonyra készítette az acélt, és a nagy hőtől hullámos lett, és az addigi munkája mehetett a szemetesbe.

Géza kései között nem találunk két ugyanolyant, mindenik egyedi.

Akik tőle rendelnek, felismerik egy jó kés fontosságát – hangsúlyozza. „Sokat elárul a mai életstílusról az is, hogy nem úgy látja a nagy többség a mindennapi tárgyakat, mint amelyek egy egész életen át tarthatnak, merthogy olcsó. És ez egy ördögi kör. Nem vigyázunk a késre, mert olcsó, de azért nem vág a kés, mert nem vigyázunk rá. Egy drágább késnek az az előnye, hogy vigyáznak rá, mert drága volt, de drága volt, mert szeretnének vigyázni rá.”