Elmaradt vásárok helyett: online közösségi áruház kézműveseknek

Péter Beáta 2020. december 02., 18:58

A kézművesek és vásárlók egymásra találását segítené egy újonnan indult weboldal. Létrehozói maguk is szívesen járnak vásárokba, és mivel az idei év nem kedvezett ezek megtartásának, úgy gondolták, a vásárokat „áthelyezik” online térbe, és létrehoznak egy online közösségi áruházat, ahol a kézművesek termelők és a vásárlók bármikor találkozhatnak.

Elmaradt vásárok helyett: online közösségi áruház kézműveseknek
galéria
Vásár – kicsit másképp Fotó: Pinti Attila

Szabó Zsolt reklámgrafikus és János-Széll István programozó, aki többnyire webáruházak fejlesztésével foglalkozik, több éve ismerik egymást, korábban is dolgoztak már együtt. Mindkettőjüknek több mint tizenöt éves tapasztalata van a saját szakterületén. Szabó Zsolt – vagy ahogyan sokan ismerik, Zoárd – és felesége, Kamilla évek óta jár kézműves vásárokba, és szívesen vásárolnak a helyi kézművesektől akár a maguk számára, akár barátaiknak, családtagjaiknak ajándékot. Az ilyen jellegű vásárok többsége viszont a járványhelyzet miatt elmaradt.

„Március óta azt látjuk, hogy egyre kevésbé engedik meg a közösségi megmozdulásokat, és ahogy közeledtünk a december felé, úgy tudatosult, hogy nem lesznek karácsonyi vásárok, ahol mi rendszeresen megfordultunk. Ahogy az esetszámok növekedtek, egyértelművé vált, hogy valószínűleg a Delikates karácsonyi vására sem lesz megtartva, amelyet az elmúlt években mindig felkerestünk, hogy ott vásároljunk ajándékot a szeretteinknek. Ezt továbbra is szeretnénk megtenni, viszont az online térben mindenik kézművesre külön rá kell keresni, nincs meg az az élmény, amikor bemész egy vásárba, és ott mindenfélével találkozol. Így alakult, jött az ötlet, megkerestük Istvánt, és november elején döntöttük el, hogy létrehozunk egy ilyen felületet” – magyarázta Kamilla.

István és felesége, Kinga is szívesen rábólintott a felkérésre, így négyük ötletei alapján, Zoárd és István megvalósításában jött létre a Vásártér.ro weboldal.

Szabó Zsolt (Zoárd) és János-Széll István Fotó: Pinti Attila

„Istvánnal még pár évvel ezelőtt gondolkodtunk egy hasonló projekten, de az egy más jellegű webshop lett volna. Ennek az oldalnak a megvalósítását most sokkal hasznosabbnak látjuk, mivel lehet, hogy minden termelőnek, kézművesnek van saját weboldala vagy Facebook-oldala, de külön-külön kell rájuk keresni. Ehhez képest egy ilyen felületen a vásárló, de az eladó is találkozik új termelőkkel, kézművesekkel, többféle termék közül lehet választani, akárcsak egy vásáron” – mutatott rá Zoárd.

István hozzátette, az oldal struktúrája úgy van felépítve, hogy külön regisztrálhat a vásárló és az eladó. „Viszonylag egyszerű: miután az eladó regisztrált, bekerül egy felületre, ahol kitölti az adataival a kért helyeken, megadja a szállítási módokat, bemutatkozót írhat magáról, és elkezdheti feltölteni a termékei fotóit. Arra is van lehetőség, hogy aki vásárlónak regisztrált, de időközben rájött, hogy neki is van eladó terméke, át tudja váltani a fiókját, hogy legyen eladó is. Nem különbözik nagyon a két fiók, csak annyiban, hogy az eladó fel tudja tölteni a termékeit, tudja követni a megrendeléseit, viszont ő is tud vásárolni, ha akar egy másik kézművestől.” A csapat tagjai hozzátették, ahhoz, hogy valaki kézművesként regisztrálhasson, a feltétel csak annyi, hogy legyen Romániában bejegyzett jogi személy, és legyen meg minden engedélye az általa forgalmazott termékek árusításához.

A János-Széll és a Szabó házaspár. Kézművesek és vásárlók találkozását segítik elő Fotó: Pinti Attila

Az oldalon, amelyet november végén indítottak el, széles a termékkategóriák spektruma, és egyre bővül a kínálat – ékszerek, háztartási kellékek, kozmetikumok, ruházat, dekoráció, azaz, minden, ami kézműves termék, és amelyeket általában egy vásárban is megtalálunk.

„Egy kézművesnek azért lehet jó csatlakozni, mert egy közös felületen tudja ajánlani a termékeit, nem marad egyedül a saját weboldalával. Megtalálható lesz másokkal együtt egy helyen, úgy, ahogy egy vásárban.

Ugyanakkor, ha egy kézművesnek van egy saját oldala, ahhoz, hogy ő megtalálható legyen az online keresőkben, vagy nagyon sok látogatója kell legyen, vagy folyamatosan reklámot kell fizessen. Bárki készít egy oldalt magának, és van néhány vásárlója, attól még nem fog a keresőkben előrekerülni. Mi egyrészt összegyűjtjük a kézműveseket, másrészt reklámot is biztosítunk számukra, mert folyamatosan optimizáljuk az oldalt, hirdetéseket teszünk fel, és igyekszünk, hogy mindig megtalálják elől a keresőbe, akár ha a vásárló a kézműves nevére keres, akár a termékre” – hangsúlyozta István. Zoárd hozzátette, emellett minden termelőnek, kézművesnek egyéni oldalt biztosítanak a Vásártér felületén, és a Facebook-oldalukon is népszerűsítik őket.

Közös ötletekből született a Vásártér Fotó: Pinti Attila

„Ez egy olyan felület, ahol mindenkinek van egy »standja«, amelyet úgy rendez be, ahogyan ő akar, de mégis közös térben van. Öröm számunkra, ha minél többen jönnek, és noha a vásárokon tapasztalt személyes kapcsolatokat nehéz pótolni – habár erre is teszünk a későbbiekben próbát –, jelenleg a vásárok hiányát próbáljuk betölteni közösségi áruházunkkal, ami nemcsak az ünnepi időszakban, hanem egész évben elérhető” – összegzett Kamilla.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport