Elnéptelenedő szőlősök. Már csak szenvedélyből gazdálkodnak

Liget 2019. október 09., 15:25 utolsó módosítás: 2019. október 09., 16:56

Sok szilágysági faluban régi hagyománya van a szőlőtermesztésnek, s bár a Tövishát nem számított hivatalos borvidéknek, az itteni gazdák is évszázadok óta nagy kiterjedésű szőlősökkel rendelkeztek. A Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró melléklete a vérvölgyi szőlősbe kalauzolja el olvasóit.

Vérvölgyi szőlőhegy. Mára az egykori szőlősök tíz százalékát dolgozzák meg Fotó: Makkay József

Vérvölgy határában ma alig néhány hektár szőlős létezik, noha a direkt termő és az oltott szőlőkből álló földdarabok a rendszerváltáskor mintegy 80 hektárt tettek ki a falut körülvevő domboldalakon. Az 1960-as évek elején létrehozott termelőszövetkezet ötven hektárnyi intenzív szőlőt telepített a már meglévő hagyományos szőlőparcellák mellé: a mintegy harminc, zömében magyar településből álló tövisháti kistérség két falujából, Vérvölgyről és a Zilah szomszédságában fekvő Cigányiból szállították el a legtöbb szőlőt az ország legnagyobb pezsgőgyárának számító szilágysomlyói borüzembe – olvashatják az Erdélyi Gasztró mellékletben. A kényszerű szövetkezetesítés előtt, az 1940-es és 50-es években is fontos árucikk volt a vérvölgyi szőlő: a helybéli gazdák főleg csemegeszőlőként leszedett gyümölccsel piacoltak a környék legfontosabb vásárában, Zsibón. De ez már a múlté. A falubeliek szerint tíz százaléka sem maradt meg a nagy kiterjedésű szőlősöknek. A domboldalakon sok a bozót: az elhagyott parcellákat embermagasságú fű lepi el, és jórészt csak az ottmaradt karók jelzik az egykori kultúrnövényt.

A kék szőlő jobban bírja az időjárás viszontagságait Fotó: Makkay József

A jobbára nyugdíjas gazdák háztáji zöldségeseket és 10–20 ár szőlőt művelnek.

A fiatalok nem látnak fantáziát a gazdálkodásban.

Szüretre hazajött középkorú zilahi férfi meséli, hogy a kilencvenes években egy hektár szőlőt műveltek: a rengeteg bort akkor még el lehetett adni rendezvényekre, lakodalmakra. De ennek hamar vége szakadt, még az uniós csatlakozás előtt. Hasonló a sorsa a szilágysági szilvapálinkának is, amit jó években 25–30 lejért visznek el itthonról, de tavaly nagy termés volt, így sok szilvórium maradt a pincékben.

Ma már városi szemszögből is élhető világ van Vérvölgyön. A falu minden utcája le van aszfaltozva, megoldott a szennyvízelvezetés, és van vezetékes ivóvíz is. Miközben harminc évvel ezelőtt csak a parókián volt fürdőszoba, ma már a legtöbb házban van.

De vajon kinek szól a városi kényelem, ha a fiatalok nem itt látnak jövőt maguknak?

– teszi fel a kérdést az Erdélyi Gasztróban megjelent riport szerzője.

Szüretelő vérvölgyiek. Zömében idős emberek maradtak a földeken Fotó: Makkay József

Vérvölgyi sajátosság volt a szüretet záró mulatság, hiszen a faluban él a Tövishát legnagyobb cigány közössége, melynek tagjai főleg zenélésből tartották fenn magukat. Több csapatra való zenész vette sorra ilyenkor a szüretelő gazdákat, és késő éjszakába nyúlón húzták a talpalávalót. Akárcsak más ünnepeken. A cigány közösség ma is megvan, de az ő sorsukat is gyökeresen átalakította az utóbbi harminc év. Hogy hogyan? Megtudhatják, ha fellapozzák az Erdélyi Gasztró mellékletet.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat