Ember a dollármilliók mögött: Juszif Seroussi

„Első találkozásom vele még a régi világban volt, egy kanadai cég képviselőjeként egyeztetni jött a ki- és beszállításokat. Személyes interakcióra nem volt lehetőség, mert ellenőrzés alatt zajlottak a látogatások, mindig jött megbízott az állami szervek részéről, és csak megszabott útvonalon lehetett kísérni” – kezdte a visszaemlékezést Gyöngyössy Judit, majd személyes benyomásaival folytatta.

„A fordulat után érdeklődni kezdett a cég iránt mint esetleges befektető. Felvázolta, hogy informatizálni kellene az ügyvitelt, épületeket, helyiségeket feljavítani, modern felszerelést behozni, hogy jobban termeljünk, több embert foglalkoztassunk, több klienst fogadhassunk. Akkor úgy tűnt, van értelme társulni vele. Aztán valóban nagy beruházások mentek végbe.”

1991-től 2000-ig az 1200 főről 3500-ra emelkedett az alkalmazottak száma.

Akkoriban épültek le az állami vállalatok, itt pedig munkalehetőség adódott fiataloknak, középkorúaknak, városiaknak és környékbelieknek egyaránt. „Lényeges szempont, hogy az ingázókkal a szállítási vállalatok is jól jártak. A hirtelen növekedéssel a városban is sok minden megmozdult. Jó hírnévre és ezáltal sok külföldi kliensre tettünk szert, akik egy idő után már nem fértek be ide. Így jött létre a Norada. A sok jövedelemnek köszönhetően pedig hosszú éveken keresztül támogatni tudtunk mindenféle intézményt, kezdeményezést” – foglalta össze az igazgatónő. 

Mihály János, a Norada mostani igazgatója az Ikos Conf alkalmazottja volt, és a mechanikai részleggel foglalkozott, amikor először találkozott Seroussival 1991-ben. „Akkor kezdődött az együttműködés. Egy új gépparkot akart létesíteni. Ebből látszott, hogy nyitott a piacra, nekünk meg nem volt tudomásunk az új technológiáról, a prospektusok el sem jutottak hozzánk.

Nagyon korrekt volt, amit megígért, azt teljesítette. Az volt a mondása, hogy előbb az állam és a munkások kapják meg a részüket, csak utána következik ő, ha marad. Értékelte a munkásembert, bár nem volt sok kapcsolata velük, és az utóbbi tíz évben nem is tudott jönni, a hosszas autózás nem tett jót neki. Inkább mi mentünk hozzá Bukarestbe. Tudta, mi a különbség a magyar, székely és román ember között. Amikor a Noradát alapította, szemére vetették, hogy minden tojását egy tyúk alá teszi. Elküldött egy kanadai elemzőcsoportot a többi gyárába, de mindenhol negatív eredmény jött ki. Erre mondta, lám, nem hiába bízik ő a székely szavában és munkájában. Nagyon ragaszkodott a városhoz. Már kezdetben vett a kórháznak egy laparoszkópot, ami Udvarhelyen kívül tán csak Bukarestben volt. A különféle felszereléseket is mi szponzoráltuk. Állította, minderre azért van szükség, mert az alkalmazottaknak, azok gyerekének, szülőjének egyszer még segíthet” – mesélte Mihály János. 

Joseph Sawaya az élettörténetét és itteni megvalósításait foglalta össze. Eszerint Seroussi több mint harminchat évvel ezelőtt látogatott először Székelyudvarhelyre, az Ikos Confhoz egy kanadai cég kereskedelmi ügynökeként. Az ott látott gyártási minőségben és munkaerőben bízva a kilencvenes évek elején beszállt a gyár magánosításába.

Több mint huszonötmillió dollárt fektetetett be a géppark korszerűsítésébe, legalább háromezer embert alkalmazott, hírneves német megrendelőket szerzett.

1994-ben fogott hozzá a Norada építéséhez, a beruházás azonban kiterjedt az emberek iskoláztatására is. A férfiöltönyök gyártására ezerhatszáz munkahelyet létesített. Seroussi saját pénzéből támogatott több intézményt is, például a városi kórházat, ahova az ő jóvoltából került az országba elsőként laparoszkóp. Emellett a sebészeten a legmodernebb műtőslámpa megvételét is ő finanszírozta. Köztiszteletnek és nagyrabecsülésnek örvendett azok körében, akikkel együttműködött.

Három lánya született, az ő neveik első szótagjaiból áll össze a Norada neve (Nora, Ramona, Dalilah). Közülük a középső lányt, Ramonát jelölte ki a Seroussi cégcsoport és a J&R Enterprises bukaresti képviseleti iroda ügyvezető elnökének.