Embertársain segít a lelkész

Liget 2021. július 05., 09:13

A magyarzsákodi unitárius egyházközség lelkésze, Balázs Sándor július elsejétől nyugalmazott, és hazaköltözik szülőfalujába, Homoródkarácsonyfalvára. Tervei szerint ott sem fog tétlenkedni, hiszen az általa megszervezett falugondnoksági szolgálatot szeretné folytatni – erről mesél a Székelyhon napilap hétfői számának Hit-Vallás mellékletében.

Embertársain segít a lelkész
galéria
Balázs Sándor szerint az emberek bizalma nagyon fontos Fotó: Rab Zoltán

Mint az interjúból kiderült szülőfaluja lelkésze, Bencző Dénes homoródalmási lelkész volt a példaképe. „Bár 11. osztályban volt valami kevés megingásom, de hetedik osztályos koromtól ide készültem. Annál is inkább, mert édesapám egyházközségi gondnok volt, egyszer, amikor kórházban volt, helyette toboroztam kalákázni az embereket.

Aztán amikor volt a nagy ünnepély, mondta a pap, hogy ebből a gyerekből, bárki meglátja, pap lesz”

– meséli. Balázs Sándor július 1-jétől nyugdíjas és úgy döntött, szülőfalujában falugondnoki teendőket fog végezni, hiszen a falunak is tartozik ennyivel.

Azt mondja lehetőség szerint mindenkinek segíteni szeretne, akinek lehet.

„Vásárhely egyetemi központ, Udvarhelyről, Barótról ide járnak műtétre, szűrésekre, kezelésekre, ide jönnek vissza ellenőrzésre is. Például egy udvarhelyi 42 éves férfi t rendszeresen beviszek Vásárhelyre, mert a taxi 400–500 lejbe került, amíg azzal kellett jönniük. Én viszont, amíg a Bethlen Gábor Alaphoz lehet pályázni, most Hargita Megye Tanácsától is kapok támogatást, ezt díjmentesen meg tudom tenni, ezt akarom felvállalni. Aki egész nap szánt-vet, az nincs ezekkel az utakkal szokva. Szinte nincs olyan kórház a régióban, amelynek a kapusát ne ismerném.

Ezt fogom vállalni a falugondnokság mellett, és bármely más szociális teendő van, állok elébe.

Tehát ezt tartom én a nyugdíjas élet fő elfoglaltságának, céljának” – mondja. A teljes interjút elolvashatják a a Hit-Vallás mellékletben.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.