HIRDETÉS
– Nap mint nap halljuk a Vásárhelyi Rádió hírműsorában, látjuk a színdarabok plakátjain a Benedek Botond nevet. De sosem gondolkodtam el azon, hogy milyen Benedek ez a Benedek. Milyen köze van a nagy mesemondóhoz, Benedek Elekhez?
– Igazából én oldalági leszármazottja vagyok Elek apónak, Benedek Elek testvérének, Benedek Gábornak az ükunokája vagyok, úgyhogy Benedek Elek az üknagybátyám. Ebben a szellemiségben is nevelkedtem, édesapám rendszeresen olvasott Benedek Elek-meséket, illetve mesélt is róla. Gyerekkoromban, főleg a forradalom után kezdtünk járni Kisbaconba is elég sokat. Én Brassóban születtem, majd Sepsiszentgyörgyre átköltöztek a szüleim, én pedig a Székely Mikó Kollégiumba jártam, egyébként én voltam a hetedik generáció a Benedek családból, aki ott végzett. Benedek Elek ükunokái is ott végeztek, egymás melletti osztályokba jártunk, mint utólag kiderült, csak nem tudtunk egymásról az idei nyárig. Eléggé szerteágazó a Benedek családfa.
– Sok a leszármazottja Elek apónak?
– Sokan vagyunk, nem is tud mindenki mindenkiről. Igazából van is most egy olyan kezdeményezés, hogy alkossuk újra, pótoljuk ki Benedek Elek családfáját, ugyan a férfiágon elég tisztán lehet követni, hogy ki ki után következik, a lány oldalon kevés információ van a családfa fejlődéséről. Pont ezt beszélgettük Bíró Borókával és Bíborkával (Benedek Elek ükunokái – szerk. megj.), hogy megpróbáljuk kipótolni a hiányokat. Egyébként a családra jellemző, hogy fel van téve az otthonokban a Benedek-címer. Ugyanis mi egy régi, büszke család vagyunk. 1460-ból már vannak információk rólunk, Benedek Urbanus volt az első ősünk, akiről feljegyzés született.
– Miért csak a nyáron ismerkedett meg Benedek Elek ükunokáival?
– A mi családunk kissé eltávolodott Kisbacontól, bár édesapám tartotta a kapcsolatot, nekem sem idegen Kisbacon, de elkerültem egyetemre, és az életem másképp alakult.
Az idei nyáron éreztem úgy, hogy vissza kell mennem Kisbaconba, nem is az emlékév miatt, hanem az én életem jutott el egy olyan fázisba, hogy vissza akartam térni a gyökerekhez. Ott találkoztunk az ükunokákkal, az egyik a feleségem kolléganője. Bemutatkoztunk egymásnak, kiderült, hogy unokatestvérek vagyunk. Nagyon érdekes volt, mert éreztük, hogy milyen hasonlóan gondolkodunk, milyen gyorsan megtaláltuk a hangot. Később megismertem egy másik unokatestvéremet, Pesti-Nagy Katalint, akivel ugyanígy éreztünk, ő fogalmazta meg, hogy szerinte a sejtek emlékeznek. Így több rokonomat ismertem meg, az is érdekes volt, hogy arcban és fizikumban mennyire hasonlítunk egymásra. Többen megjegyezték, hogy én is mennyire hasonlítok Benedek Elekre. Maga az orr egy nagyon erős vonás a Benedek családban, illetve a szem elhelyezkedése, a testalkatunk.
– Hogy nevelkedett, mi volt a hagyatéka Elek apónak?
– A hagyatékát ma is hordozzuk, ennek egyik legfontosabb eleme a család szeretete. Én is ezt képviselem, édesapám is, valamint az unokatestvéreim is ugyanezt. Ezt valahogy nagyon erősen hoztuk magunkkal. A másik a szülőföld iránti szeretet, illetve a magyarságtudat, amiben nevelkedtünk, valamint a közösség iránti felelősség és az adni akarás, ami megvolt Elek apóban, s úgy tűnik, az utódokban is.
Benedek Marcell írja az emlékezés című versében, hogy az a típusú ember volt Elek apó, hogy amikor lejárt a századik csata, akkor ő elindult a százegyedikbe. Na, most ez szintén jellemző a családra.
– A foglalkozása is mintha egyfajta hagyomány lenne: színész és hírszerkesztő. A színészet és a mesemondás kapcsolatát sem kell magyarázni, illetve Benedek Elek újságíró is volt.
– Édesapám azt szerette volna, hogy orvos legyek vagy kémikus, ugyanis van egy erős reál része a családunknak. Én is próbáltam, de valahogy nem passzolt hozzám, és az élet a színház felé sodort. Ez nem volt tudatos, nem volt kiszámítva. Bekerültem a kolozsvári színművészeti egyetemre, el is végeztem, s sokáig azt hittem, hogy én félrecsúsztam a családtól, ahhoz, hogy kiderüljön idén nyáron, hogy nem: Pesti-Nagy Katalin rendező, Bardócz Orsi bábszínész, aki szintén unokatestvérem. Benedek Marcell is színházigazgató volt Budapesten. Azt gondolom, nincsenek véletlenek, nekem ezt kellett csinálnom.
– Volt színész Udvarhelyen, játszott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának előadásaiban, most meg alapítója a 3G Színháznak…
– Igen, ez is egy szerencsés találkozás volt. Andi Gherghe a rendező, Székely Csaba a drámaíró, és én vagyok a szerencsés színész, aki játszhat a különböző előadásokban. Egy jó pillanatban találkoztunk, érdeklődési körünk hasonló, és létrehoztunk egy olyan független színházat, amely többféle nemzetiségű színésszel olyan problémákról beszél, ami a mostani társadalmat érinti, mégis keveset vagy egyáltalán nem foglalkozunk ezekkel.
– És az újságírás?
– Az is véletlen találkozás volt, s
kiderült, hogy jól megfér egymás mellett a színészet és hírszerkesztés.
Amúgy is érdekelt a körülöttünk lévő világ mindig, úgyhogy egyáltalán nem volt idegen ez számomra.
– Milyen szerepet kap az életében a mese most így 38 évesen?
– Folyamatosan jelen van az életemben. A gyerekeim miatt is, de amúgy is szeretem ezt a mesevilágot. A színészet egy kicsit erről is szól, hogy kiszállunk a hétköznapokból, és pár óráig egy teljesen másik világba kerülünk bele, ahol megtapasztalhatunk dolgokat.
– Van kedvenc Benedek Elek-meséje?
– Az abszolút kedvenc mesém az a Csillagszemű juhász, a nagyfiamat úgy is hívjuk, hogy csillagszemű. Egyébként amellett, hogy nagyon sok tanítás van Elek apó meséiben, nagyon sok meséje pozitív felcsengésű, olyan energiákat hordoz, amivel fel tudsz töltődni, eltudsz távolodni attól a negatív légkörtől, ami a társadalmunkat körülöleli.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
