Enyedi Csaba: csak egy szócső vagyok

Liget 2020. május 11., 13:35

Lelkész, édesapa, osztályfőnök, tanár, férj, kórusvezető, de ez a sorrend másképp is igaz, hiszen lehet elől az édesapa, vagy akár az osztályfőnök és a férj is. Több mint negyven napja minden reggel áhítatot közvetít közösségi oldalán; feleségével, sokszor gyerekeivel együtt énekel, s nem ritka, hogy éjfélkor még a bibliaismereti dolgozatok kapcsán egyeztet a végzős diákokkal. A Székelyhon hétfői számának Hit – Vallás mellékletéből Enyedi Csaba református lelkésszel, kollégiumi tanárral ismerkedhetnek meg.

Enyedi Csaba: csak egy szócső vagyok
galéria
Reggelente Enyedi Csabával énekelhetünk közkedvelt és kevésbé ismert gyülekezeti énekeket Fotó: Forrás: Enyedi Csaba élő közvetítése

„Amikor március 15-én megtartottuk az istentiszteletet, és másnap kiderült, hogy egyelőre nem lehet templomban, gyülekezet előtt hirdetni Isten igéjét, akkor egy ideig kicsit el voltam veszve, nem tudtam mi legyen. Szeretek úgy prédikálni, hogy lássam a gyülekezeti tagok, diákok arcát, rezgését, visszajelzését, sokszor azok újabb gondolatokat szülnek bennem. A templomban nem elég erős az térerő, hogy onnan istentiszteletet közvetítsek, ám láttam, hogy vasárnap délelőttönként, de szinte minden este sok lelkésztársam igehirdetése, magyarázata, bibliaórája fent van a közösségi hálón. Akkor döntöttem el, hogy reggeli csendességet, áhítatot tartok. Március 29-én belevágtam. Alaposan bele sem gondoltam, hogy mire is vállalkozok” – mondja nevetve Enyedi Csaba, majd hozzáteszi – a Lélek vitte erre rá.

Azóta minden reggel Bibliával a kezében megjelenik ismerősei és néha ismeretlenek előtt is az internet közvetítésével, igét olvas, gitározik, zongorázik, a református énekeskönyvben található, de régi ifis énekeket is énekel. Felesége, Annamária a videósa, énektársa, segítője. Már több, mint húsz éves az Our Daily Bread (mindennapi kenyerünk) nevű igei vezérvonalat olvassa, most is azt alapján saját gondolatait mondja el, később pedig az igét és a hozzá csatolt látványos képet is kiteszi a Facebook-oldalára.

Keressék a teljes cikket a Székelyhon hétfői Hit-Vallás mellékletében!

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.