Alapos felkészülés nélkül nem érdemes belevágni a sízésbe, ezért Miklós Edit, minden idők leneredményesebb magyar sízője, a Magyar Síszövetség elnöke arra vállalkozott, hogy három fokozatban, sikereinek helyszínét segítségül hívva, bemutat néhány kondicionáló gyakorlatot követőinek.
„Az ötletet a gyakori sérülések adták. Általában az történik, hogy az íróasztal mellől feláll az ember és elmegy sízni. Ha elmarad az erőnléti felkészülés, nagyobb a sérülésveszély. Figyelemfelkeltésnek szántuk a videósorozatot” – magyarázta megkeresésünkre Miklós Edit.
A néhány perces videók elkészítésének elsődleges célja tehát a mozgásra való ösztönzés. „A gyakorlatsorozat úgy állítottuk össze, hogy általuk minden fontosabb izomcsoportot lehessen átmozgatni, megdolgozni. Nem csak a lábakat erősítjük, hanem a felsőtestet is, hiszen nagyon fontos, hogy az egész testünk erős legyen. Így majd jobban megy a sízés és elkerülhető lesz a sérülés is. Három gyakorlatsorozat van, az alapgyakorlatok ugyanazok csak egyre nehezebbek lesznek, azaz például amíg az első részben két lábas guggolás szerepel, a harmadikban már egy lábas guggolások lesznek.
– jegyezte meg a csíkszeredai születésű, már visszavonult alpesi síző, aki az általa összeállított, úgynevezett „lájtos” gyakorlatokkal jelentkezik a sorozat első részében.
A Magyar Síszövetség Facebook-oldalán elérhető közel öt perces videóban egyébként otthon is elvégezhető gyakorlatokat láthatunk, amelyekhez nem szükségeltetnek különösebb segédeszközök. Van benne guggolás, plank tartás, hasizomgyakorlat, illetve váltott lábas kitörés.
A Magyar Síszövetség elnöke sportolói sikereit segítségül híva mutatja be a gyakorlatokat, ez azt jelenti, hogy az első részben St. Moritzra emlékezik, ahol 2015 januárjában lesiklásban megszerezte saját és a magyar alpesi sísport első dobogóját világkupaversenyen, amikor is harmadik helyezett lett. A második részben a kanadai Lake Louise-ban járhatunk majd – legalábbis emlékeinkben –, ahol 2016-ban Miklós Edit szintén a harmadik helyen végzett a női alpesi síelők világkupa-sorozatában. A videósorozat harmadik és egyben befejező részében, miközben a gyakorlatokat végezzük, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét idézhetjük fel, amikor Miklós Edit a hetedik lett lesiklásban a 2014-es szocsi téli olimpián.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.