Fából vaskatona: a Vasszékely felavatása

Az első világháború alatt tömegével készültek a hőseink tiszteletére állított emlékművek. Ezek az alkotások a fronton harcolók vitézségét jelképezték, de lehetőséget adtak az otthon maradóknak, hogy hozzájáruljanak a háborús erőfeszítésekhez. Ezért a „nemzeti áldozatkészség szobrainak” is nevezzük őket. Közös bennük, hogy általában fából készültek, és az adományozók a jótékony cél érdekében vasszögeket verhettek a szoborba, illetve apró fémlapocskákat szegezhettek fel. Így lett a fából készült alkotásból vasvitéz, vashonvéd, vaslevente vagy éppen vasszékely. Pikkelyes vitézként is emlegették némelyiket. Az adományokat a hadbavonult katonák özvegyeinek és árváinak támogatására, valamint a háború következtében nyomorba jutottak javára kívánták fordítani.

A magyar szoborállítások bécsi mintára valósultak meg, ugyanis Bécsben 1915-ben felállították a Wehrmann in Eisen (Vasvitéz) szobort. Ez volt az első ilyen típusú emlékmű az Osztrák-Magyar Monarchiában. Magyarországon 1915-ben Pozsonyban állították fel az első „szegezhető” szobrot, a Vashonvédot. Ugyanebben az évben Nyitrán Vasturult, Losoncon Nógrádi vitézt, Székesfehérváron Vértes Vitézt, Nagyszebenben és Temesváron Vasvitézt avattak. Kolozsváron a Kárpátok őrét 1915. augusztus 18-án, Ferenc József születésnapján leplezték le, 1917-ben pedig Nagyváradon adták át az Isonzó őrét. Komáromban első olimpiai bajnokunkat, az építészként is tevékenykedő Hajós Alfrédot is megbízták egy vashonvéd tervének elkészítésével, de a szobor végül nem készült el.

A „nemzeti áldozatkészség szobrainak” nagy része az első világháborút követően elpusztult.

Az elveszített országrészeken a bevonuló idegen haderők katonái „tüntették el” őket. Így a pozsonyi Vashonvédet cseh katonák, a Kárpátok őrét 1918 karácsonyán a bevonuló román katonák semmisítették meg. Erdélyben mindössze két ilyen emlékmű élte túl a háború végét, a temesvári és a nagyszebeni, valószínűsítjük, hogy azért, mert ezeket nem magyar, hanem német polgári kezdeményezések nyomán emelték.

A székelyudvarhelyi Vasszékely szobor a jótékony cél mellett a városban székelő 82. székely gyalogezrednek is emléket állított. Ez volt a legmagyarabb erdélyi ezred az első világháborúban, katonáit ugyanis Udvarhely és Csík vármegyékből sorozták be. A szobor készítői mindannyian 82-esek voltak, Erdélyi István őrmester tervezte, Herman Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta. Cserfából készült, és az adományozók acélpikkelyekkel borították be. A Deák téren (a mai Patkó) felállított emlékmű a 82-es székely bakát mintázta meg, a szobor fölé egy négy oszlopon nyugvó, zsindelytetővel fedett faépítményt, úgynevezett pagodát emeltek. A szobor talapzatán Embery Árpád gimnáziumi tanár verses sorai voltak kifaragva.

A Vasszékely avató ünnepségén küldöttséggel képviseltette magát több vármegye, város. Jelen volt Széll Ignácz kormánybiztos, a csíki és a háromszéki főispán. A honvédelmi minisztert Siegler Albert altábornagy és vezérkari főnöke képviselte. A magyar király képviseletével eredetileg József főherceg volt megbízva, a vezérezredesi rangot viselő főnemes jövetele a háborús események miatt hiúsult meg. Az ünnepélyt megelőző napon a főherceg a következő táviratot küldte Dr. Majthényi udvarhelyi polgármesterhez: „Fontos dolgok idekötnek néhány napig, sajnos nem jöhetek a leleplezésre, melyen fiam fogja Királyunkat képviselni és a szegbeverésnél 2000 koronás adományomat átadni.

Az avatási ceremónia legrangosabb vendége így József Ferenc volt, aki az udvari különvonattal – amely a keresztúri állomáson kerülte el a „rendes székelyt” – reggel 10 órakor érkezett meg Székelyudvarhelyre. Fél 12-kor a Gotterhalte hangjai mellett érkezett meg a főherceg a Deák térre, és megadta az engedélyt az ünnepség megkezdésére. A zenekar ekkor a Szózatot eljátszotta, majd Tóth Kálmán 82-es alezredes üdvözölte a főherceget. Az üdvözletre József Ferenc a következő szavakkal válaszolt:

„Ott áll a Vas Székely, kit sem küzdelem, pergőtűz, sem emberfölötti szenvedés meg nem ingat, vérezve, haldoklók ezrei között ott áll fölemelt fővel és vasakaratán megtörik ezer ellennek tüzes rohama. Az éjszaki Kárpátok ősrengetegeiben a vitéz muszkák minden ereje vérbe fullad, a Doberdón ágyúerdők szakadatlanul viharzó tűzáradatában olasz hadak szuronyrohamai halomra rogynak a vitézlelkű védők acélos karjainak csapásai alatt, midőn Erdély, ádáz román hordák martaléka, haza kéri fiait, hogy megmentsék a rablók garázda seregétől. Ott áll a Vas Székely az Ojtozban, ott a Casinuluion rendületlenül a véres fergeteg közepette, és jaj annak ki szent hazájába törni vágyik. (…)

A felséges vendég beszéde végeztével a szoborról lehullott a lepel, a zenekar a Himnuszt játszotta. Ugron Gábor belügyminiszter ünnepi köszöntőjét a főispán olvasta fel. „Ünnepelni jöttem – írta az udvarhelyi gyökerekkel rendelkező politikus – fajunk szépséges erényét, bátor büszkeségét, hősi vitézségét és józan akaratát, kifejezni a székely katonáknak hálámat, mert megvédték apáink földjét”. Ezután Rohr vezérezredes a 82-es bakát kikiáltotta a világtörténelem legjobb katonájának, majd Embery Árpád gimnáziumi tanár adta elő erre az alkalomra írt ódáját. Végül Tóth alezredes felkérte a polgármestert, hogy vegye gondozásába és őrizze féltő gonddal az emlékművet.

A Vasszékely alig két évig állt a Deák tér közepén. 1918 végén Székelyudvarhelyt román csapatok szállták meg, az eseményekről Bárdi Nándor történész a következőképpen írt:

A koporsót reggel eltávolító gimnáziumi tanulókat tettükért a román katonák felpofozták. Másnap, 9-én a szobrot ledöntötték és kétszer rálőttek – mintegy kivégezték. Később a helybelieket fenyegetéssel rávették, hogy a szobor fa részét szétfűrészeljék.” A pagoda a szobor 1919-es lebontása után még sokáig fennmaradt, 1941-ben bontották le a Patkó, azaz az országzászlós emlékmű kialakításakor. 2000. március 15-én aztán felavatták Szabó János 260 cm magas bronzszobrát, a mai Vasszékelyt, amely a Patkó elejére került, ma nemcsak az egykori hősökre emlékeztet, hanem az első és második világháborúban elesett katonáinkra is.