Gyászfeldolgozás: nem lehet átlépni

Beszélgetőtársaim Szegeden tanulták meg a gyászfeldolgozás módszerét. Mint elmondták, többen kérdezték azóta, hogy miért van szükségünk Erdélyben egy Amerikában kidolgozott módszerre, amikor az erdélyi társadalomban jól bevett szokások vannak a gyászmunkára is.

Nagy Gizella ennek kapcsán elmondta: ma már falvakon is kezd kiveszni a gyászolás hagyományos módja, a jól bevált szokások megfakultak. A mai társadalomban a tradíciók, a rítusok, kiscsoportok, közösségek szerepét, helyét a klubok, az önsegítő csoportok, tanulmányok veszik át. Átalakul a segítés módja, a kisközösség szerepét szakmailag felkészült emberek végzik majd. Ezért van szükség különböző, akár az említett amerikai gyászfeldolgozó módszer ismertetésére, használatára az átalakuló társadalmú Erdélyben is, hisz sokszor a székely-magyar ember is négy fal között marad a gyászával, veszteségével, egyedül. Olyan módszer ez, amely segíthet azoknak, akik nem tudják egyedül ezt a munkát elvégezni.

A gyásszal kapcsolatban nincsenek kőbe vésett témák, általánosságok, az egyetlen igazság: minden gyász egyedi, mert minden ember egyedi. Kedei Ibolya kiemelte: Szegeden a képzésen elsőként azzal szembesültek, hogy mennyire nem helyénvaló az a mód, ahogyan mi vigasztalunk. Jót akarunk, de épp az ellenkezőjét érjük el. Hiába mondjuk, hogy légy erős, amikor a gyászoló, a vesztességet átélt épp a leggyengébb pillanatában van. Hogyan is lehetne erős? Szoktuk mondani, hogy az idő mindent megold, holott nem az idő oldja meg, hanem az, ami az adott idő alatt történik. Az is gyakori, hogy arra biztatjuk a gyászolót, hogy foglalja el magát, hogy ne a veszteséggel foglalkozzon. Holott őt pont ez foglalkoztatja, nem tud mással foglalkozni. A legjobb akaratunk ellenére is ezekkel a mondatokkal nem vigasztalunk, hanem lehet, hogy rosszat teszünk: erősítjük a gyászolóban a gyengeség érzését, és azt, hogy ő valamit rosszul tesz, érez.

A John James és Russel Friedman kidolgozta gyászfeldolgozás-módszer akkor lehet főként segítség, ha a gyászolóként elvarratlan szálaink vannak azzal, akit elveszítettünk, ha vannak befejezetlen történések, és a hirtelen bekövetkezett halál nem ad lehetőséget, hogy megoldjuk ezeket, hogy feloldjuk a feszültségeket, hogy megbocsáthassunk annak, akit elveszítettünk.

Beszélgetőtársaim többször hangsúlyozták:

a gyász nem betegség, hanem egy állapot, egy folyamat, és az általuk megismert és megtanult módszer cselekvéssorra veszi rá azt, aki ezt a módszert – és nem terápiát – választja.

Amikor illusztrálják a folyamatot, egy szívecskét rajzolnak, aminek van szeme, füle, de nincs szája, mert aki meghallgatja a gyászolót, annak hallgatnia kell. Nem tanácsot ad, hanem igyekszik rávezetni a hozzá fordulót, hogy ő maga mondja el, hogy mit érez, mit gondol. „Hiszen a szeretett személy elvesztését, a veszteséget gyorsan felfogjuk és elfogadjuk az agyunkkal, de a szívünkkel sokkal nehezebben. A módszer segítségével a tudatból lehozzák a szívbe a gyászmunkát. Hiszen az értelmünk nem az egyetlen eszköz arra, hogy feldolgozzuk a gyászt. Nem azt szoktuk mondani, hogy megszakad a tudatom, hanem, hogy megszakad a szívem, olyan nagy a bánatom” – mondták.

Aki ki szeretné próbálni a módszert, annak elsősorban az arról írt könyvet adják a kezébe. Ebből  egyénileg is dolgozhat, minden fejezet végén kérdések vannak, és azokat megválaszolva, egy cselekvésprogramot betartva haladhat előre a gyászfeldolgozásban. A programhoz veszteségdiagram és kapcsolatdiagram elkészítése, levél megírása is tartozik. „A kapcsolatdiagramnak két oldala van, negatív és pozitív, amikor oda leírjuk a jókat és a rosszakat is, akkor rájöhetünk, hogy sokkal több öröm volt a kapcsolatban, mint bánat. Amikor a rosszat mondjuk végig, akkor felszínre hozzuk, leírhatjuk, dolgozunk vele, végigmegyünk még egyszer az egész kapcsolaton” – mutattak rá az oktatók.

A levélben, amelyet egy élő személynek kell felolvasni, minden mondat elejére oda kell tenni a kedveskedő megszólítást: kedvesem, kicsikém. Ez személyessé teszi, élővé a „beszélgetést”. Le kell írni azt is, hogy sajnáljuk a mulasztást, a bántást, s azt is, hogy megbocsátunk, ugyanakkor el kell búcsúzni a szeretett személytől. Ennek felszabadító ereje tud lenni.

Aki nem akarja egyedül alkalmazni a módszert, annak segítenek a képzett szakértők, nyolc vagy tizenkét találkozáson vezetik végig. Ezt lehet személyesen, de akár online is. Lehet egyénileg dolgozni, de vannak kiscsoportos foglalkozások is.

Nagy Gizella és Kedei Ibolya elmondta: eddigi tapasztalatuk az volt, hogy szükség van a módszerre, sok ember fordult hozzájuk segítségért és számolt be pozitív változásról a módszer alkalmazása nyomán. Volt olyan is, aki a könyvet elkérte, majd visszahozta és elzárkózott mindenféle segítéstől, de harmadszor is visszajött, mert úgy érezte, egyedül mégsem tud megbirkózni a rá nehezedő fájdalommal, elkeseredéssel, amit az egy éve elvesztett szerette halála okozott.

Nagy Gizella Marie de Hennezel francia pszichológust idézete, aki azt mondta: ha erősebben kapaszkodnánk egymás kezébe, ha jobban hinnénk a szeretet erejében, akkor az élet és a halál is könnyebb lenne. Gizella szerint ez a gyászfeldolgozás-módszer is kéznyújtás, amellyel megpróbálnak segíteni a gyászmunkában.