Háziasszony titkos filmszereppel: Fekete Beáta

Mekkora a valószínűsége annak, hogy a vasárnapi ebéd főzése közben egyszer csak e-mailt kapunk, amelyben egy hamarosan fogatásra kerülő filmhez szereplőválogatásra hívnak? Nem sok. Fekete Beáta is poénnak vette a felkérést, ám a levélről, kiderült, hogy valóság, s Beáta a következő pillanatban csíkborzsovai konyhájában castingolt.

Nevetve mondja, még ma sem tiszta számára, hogyan is lett részese a Cristian Mungiu által rendezett, a Cannes-i Filmfesztiválon is bemutatott R.M.N. című román nagyjátékfilmnek, amely egy gyergyóditrói pékséghez alkalmazott Srí Lanka-i pékek történetéből inspirálódik.

„Messenger-üzenetet kaptam Cătălin Dordea castingvezetőtől, aki leírta, tudja, hogy a kolozsvári színművészeti egyetemen végeztem, ő éppen szereplőválogatást tart egy román nagyjátékfilmhez, és szeretné, ha meghallgatnám az ajánlatát. Azt hittem, hogy valaki, aki tudja, hogy színit végeztem, de nem gyakorlom, csőbe akar húzni. Nem válaszoltam.

Egy hónap után felhívott Molnár Levente színművész, volt egyetemi tanárom, hogy keresnek, hallgassam meg az ajánlatot, érdekes lehet, nem bánom meg. Én rögtön el is mondtam neki, hogy miért nem lennék egyáltalán alkalmas egy ilyen szerepere, például, hogy ez egy román film, én pedig nem beszélem ennek megfelelő szinten a nyelvet, amire nevetve csak annyit válaszolt, hogy máris magas szinten tudom művelni, hogy lebeszéljek másokat magamról. Végül ő adta meg a telefonszámomat a castingosnak, aki nem sokkal e beszélgetést követően felhívott a részletekkel” – eleveníti fel Beáta.

A következő meglepetés sem váratott sokat magára, ugyanis egy következő levélben, amelyben vázlatszerűen ismertették a film cselekményét, illetve, hogy milyen szerepre várják meghallgatásra, szembesült azzal, hogy a szóban forgó film rendezője a közismert Cristian Mungiu lesz. „A meghallgatás végül online történt, én ültem a konyhában, s olyan hihetetlen volt minden. Közben hívott a jelmeztervező, méreteket kértek, fotókat kértek, szövegösszeolvasás volt, s hirtelen részese voltam a folyamatnak” – meséli csillogó szemekkel. 

A produkciót ő maga is a csíkszeredai vetítésen látta első alkalommal, s mint megjegyzi, tulajdonképpen akkor tisztult le sok minden benne. Beátát egy olyan fiatal nő – Kinga – szerepében látjuk, aki a pékségben dolgozik, játszik a helyi templomi kórusban, a művészetekre nyitott, s tulajdonképpen azon kevesek közé tartozik, aki empátiával közeledik a pékségbe alkalmazott Srí Lanka-i vendégmunkások felé. „Pár szóban ismertették Kinga jellemvonásait, tudtam ki vagyok, de nem sokat ecsetelték, mit kell tennem, folyamatosan helyzetbe voltam hozva. Sokszor olyan volt mintha a forgatás a szünet meghosszabbítása lenne.

Ők is bizalommal voltak irántam, én is kíváncsi voltam, segítettem őket, ezt bátorította a rendező is. Velük vagyok, velük táncolok, melléjük ülök” – magyarázza.

Jókedvre derül, amikor eszébe jut, a falugyűléses jelenet forgatása során többször is arra kérte a rendező, hogy mivel nagyon kifejező az arca, semmit se csináljon, csak legyen. „S én nem is csináltam semmit, csak rá rá néztem a filmbeli testvéremre, s nem hittem a fülemnek, hogy mit mond” – nevet nagyot.

„Bemész reggel a kenyérgyárba, be vagy öltözve fehér munkaruhába, a fityula a fejeden, keresed a jelzést, hogy hova kell állni, és megszólít, tárt karokkal üdvözöl a rendező, mondván kezdjük a napot egy öleléssel. S megtesz mindent, hogy ez a pozitív energia sugározzon egész nap, noha rengeteget dolgozott. Ilyenkor azt kérdezem magamban, ki vagyok én?” – mondja Beáta, utalva a forgatások hangulatára.

A több helyszínen zajló forgatás tavaly ősszel kezdődött, s idén januárban ért véget. Része volt ennek a munkának a mindennapos tesztelés, hiszen teljében volt a koronavírus-járvány, és bár legalább két alkalommal is megtörtént, hogy vírusfertőzés miatt kicserélődött majdnem az egész stáb – öltöztetők, sminkesek, fodrászok – a munka zökkenőmentesen zajlott.

Szűk családi körén kívül nem tudhatta senki, hogy milyen projekt részese. „A történetet titokban kellett tartani, de ahogy az átélt események időben távolodtak, egyre hihetetlenebbnek tűnt az egész.

Sokan véreznek el a vágópadon, mert a történet így kívánja meg. Sokan rám csodálkoztak, miután látták a filmet. Az én életemben ez a lehetőség egy kiemelt pillanat, még akkor is, ha ez a film szempontjából egy kisebb epizódszerep” – mondja.

A stábbal, magával a rendezővel folytatott közös munka majdnem minden perce megfizethetetlen kincs számára.

„Cristian Mungiu egy végtelenül szerény, emberséges, kíváncsi személy, élmény volt vele már az első beszélgetés, s ez a hangulat az egész munkafolyamatra jellemző volt. Magam sem hittem, hogy jól értettem, amikor több alkalommal is megjegyezte, reméli, dolgozunk még együtt. Már az első online beszélgetésünkön megjegyezte, mennyire sajnálja, hogy első filmem egy ilyen epizódszerep lesz.

Persze én ettől nem úgy rendezkedem be, hogy most valami elindult. Örvendek, hogy nem született meg bennem a várakozás, hogy mi lesz a következő. Ez egy mérföldkő az életemben, lezárása annak, hogy én színit végeztem, vagy hogy egyáltalán én ezzel a pályával kacérkodtam. Úgy érzem, kárpótolt az élet a döntéseimért, hogy nem kispadon várakoztam sok megalkuvás árán várva erre a lehetőségre egy színházban, vagy olyan munkák mellett amit esetleg nem örömmel végzek, csak csinálom, hogy ott legyek a tűzhely körül. Hogy úgy éltem az életemet, úgy hoztam a döntéseimet, ahogy szerettem volna, és mégis belecsöppentem egy ilyen lehetőségbe, ezért nagyon hálás vagyok. Hogy mit hoz a jövő? Az már ajándék” – mondja őszinte mosollyal.

Sok állomása van Beáta életének, különböző szerepekkel. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte el, s tulajdonképpen az ottani színjátszó kör hozta meg a kedvét ahhoz, hogy hogy mint mondja, kisebb-nagyobb családi harcok árán Kolozsvárra a Babes-Bolyai Tudományegyetem színészképző szakára felvételizzen

„Udvarhelyen Fincziski Andrea színésznő volt a színjátszó körben a vezetőtanárom, a keze alatt jól összeforrottunk, és én nagyon élveztem ezt a munkát, azt éreztem, ez nekem van kitalálva.

Akkorra láttam át nagyjából, hogy hol milyen társulatok vannak, mennyire kell jónak lenni, hogy része legyen valaki a rendszernek, s úgy éreztem negyedév végére, nem vagyok annyira tehetséges, hogy meg tudjak állni színésznőként a lábamon. Örvendek, hogy én ezt akkor beláttam, mert ez a felismerés sok szakmai kudarctól megvédett” – magyarázza.

Egyetemi tanulmányai befejeztével az Amerikai Egyesült Államokban töltött egy évet, ahol egy sikeres pályázatnak köszönhetően művészettörténetet és angolt tanult, s bár fontolgatta, hogy Oroszországba is elmegy színházat tanulni, végül az Amerikában töltött év „kihűtött minden színházzal kapcsolatos motivációt”.

Egy angliai kitérő után végül hazatért Székelyföldre, újságíróként dolgozott, s közben rátalált élete nagy szerepe: Csíkborzsovában egy mesés környezetben él családjával, és harmadik gyermeküket várják.