Hogy a városkép ne semmisüljön meg

– Hány műemlék van Marosvásárhelyen?
– A hivatalos műemléklista 140-nél is több tételt számlál, ehhez járulnak a városképi együttesek. Ám az építészeti, városképi értékkel rendelkező épületek száma ennél azért jóval nagyobb, az egyik fontos törekvésünk, hogy ezekre is ráirányítsuk a figyelmet.

 – Ez azt jelenti, hogy nincs rajta a listán valamennyi?
– Pontosan. Jogi értelemben az az épület műemlék, amelyet a romániai műemléklistára építészeti kvalitásai, művelődéstörténeti értéke alapján fölvettek. A városképi szempontból jelentős emlékek száma azonban sokkal nagyobb, ez a többlet pedig értelemszerűen nincs rajta a listán, sokszor indokoltan, hiszen önmagukban nem képviselnek kiemelkedő építészeti értéket, a városképet viszont éppúgy meghatározzák, mint védett társaik.

A műemlék fogalmát tehát építészeti értelemben érdemes tágabban értelmezni.

– Elvileg ezeket is védeni kellene, ez azt jelenti.
– Igen, ennek meg is vannak a lehetséges módozatai, hiszen benne vannak a történelmi belváros védett zónájában, ahol a beavatkozások helyi szinten engedélykötelesek.

– Az adatbázissal hol tartanak most?
– A Marosvásárhely Műemléki Topográfiája projekt keretében az elmúlt években sikerült csaknem kétszáz építészettörténeti szempontból jelentős emlék dokumentálását, az esetek többségében kutatását is elvégezni.

– Hányan dolgoznak ezen?
– Ez változó, mostanában általában egy időben ketten-hárman vagyunk aktívak. Olyan  művészettörténészek végzik a munkát, akik nagy többségükben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet tanszékén szereztek diplomát az utóbbi 10–15 évben.

– Nem csak feltérképezik, de kutatják is az épületeket. Ez pontosan mit jelent?
– A munka először is terepjárásból áll, ennek során dokumentáljuk, fotózzuk az épületet, megpróbálunk bejutni, amennyiben a tulajdonosok ezt lehetővé teszik, számbavesszük a belső értékeket, kályhákat, asztalos- és kovácsoltvas szerkezeteket, amennyiben léteznek. Ezt követi a levéltári kutatás, ami vagy szerencsével jár, vagy nem, a projekt keretén belül felhamozódott tapasztalat azonban általában eredményeket hoz. Utolsó fázisban készülnek el az adatlapok, amelyek a művészettörténeti leírást, illetve a történeti adatokat összesítve tartalmazzák.

– Van ennek valamiféle előzménye, hasonló munkát végeztek más városokban?
– Ilyen mélységű feldolgozásról nincs tudomásom Erdélyben. Vannak műemléktopográfiák, de azok sokkal vázlatosabbak, inkább a számbavételre koncentráltak, itt a szász városainkat érdemes megemlíteni. Léteznek ellenben hasonló törekvések Magyarországon, Székesfehérvár topográfiája már elkészült, emellett Veszprémben, Egerben is zajlanak előrehaladott állapotban lévő munkálatok. A terepkutatás módszertana viszont adott volt, hiszen ezt évtizedek óta finomították a közelmúltban sikerrel kivégzett magyarországi műemlékvédelmi intézményekben, ennek bizonyos elemeit tehát onnan, a megboldogult Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól kölcsönöztük. A levéltári kutatás lehetőségei pedig mindig helyhez kötöttek, az adott anyagnak a lehetőségei és korlátai szabják meg, hogy mit lehet elérni. Ezt nekünk kellett kialakítani az utóbbi években.

– Hogyan történik az épületek kiválasztása?
– Történeti, művészettörténeti szempontok határozzák meg a feldolgozandó épületek körét.

A másik két szempontot, az építészeti kvalitást és a kronológiai határokat illetően meglehetősen szélesre tágítottuk a kört, az emlékek nagy száma így lassítja is a munkát. Mint már szó esett róla, igyekszünk nem csak a látványos emlékekre koncentrálni, próbáljuk dokumentálni a kisebb polgári lakóházakat is, amelyek sokkal kevesebb figyelmet kapnak és ebből kifolyólag sokkal veszélyeztetettebbek. Ezért húzódtunk ki a munkával a mellékutcákba, mint a Baross Gábor (Horea), a Kör (Cuza Vodă) vagy a Kossuth Lajos utca, ahol ez az emlékanyag számottevő.

– Az épületek védelem alá helyezése és megmentése is a céljaik közé tartozik?
– Hát nyilván ez is egy távlati cél, azt viszont látni kell, hogy

Itt kulcsszerepe van a műemlékvédelmi hatóságnak és a városi építészeti hivatalnak, amelyekkel sajnos nemigen sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani. A műemlékké nyilvánítás egy procedúra, ezt az érintett intézményeknek, a műemlékvédelmi igazgatóságnak kell bonyolítania és egy összetett dokumentáció elkészítését igényli, amelynek a mi munkánk csak egy részét képezi.

– Sok lakóházon kicserélték az ablakokat különböző színű és formájú hőszigetelő nyílászárókra. Állítólag a műemlék jellegű épületekre nem vonatkozik az a törvény, ami a műemlékekre…
– Mindaz, ami a történelmi belváros jól körülhatárolt védett területén belül van, már élvez egy alapszintű helyi védettséget. Tehát jogszabályi értelemben már itt sem cserélgetheti bárki a történeti nyílászárókat kedve szerint. Ez a legtágabb köre a védettségnek. Ezt követi a városképi jelentőségű együtteseken belüli védettség, ezek már a romániai műemléklistán is szerepelnek. A harmadik szint az egyedi műemlékek köre, ezen belül létezik B és A kategória. Hogy ezeket mennyire tartják tiszteletben, vagy az engedélyeztetés során milyen mértékben születnek műemléki szempontból kompetens döntések, az már egy teljesen más kérdés.

– Megsemmisült műemléki értékekről van tudomásuk az utóbbi időszakban?
– Hát hogyne. Sok városképi érték semmisült meg az utóbbi 10-15 évben, a leépülés folyamatos, főként amióta a homlokzatfelújítások és a hőszigetelő nyílászárócserék rohama utolérte a történeti épületállományt is. A legpusztítóbb hatása ennek talán épp az imént tárgyalt egyszintes polgárházak világában van.

Ilyen  körülmények között én elég szkeptikus vagyok, nem látok a horizonton radikális változást, ezért is tartjuk fontosnak a dokumentálást és a még meglévő építészeti értékek számbavételét.

– A Görög-ház például?
– Az éppenséggel nem semmisült meg, azt „felújították”.

A történet a hazai műemlékvédelem szomorú karikatúrája.

Hiába elmélkedünk mi ennél az asztalnál az épített örökségről, a perifériák egyszintes lakóházainak védelméről, meg effélékről, amikor 2018-ban a város szívében, a létező legforgalmasabb helyen megtörténhet egy kiemelt jelentőségű műemlékkel egy hasonló, minden képzeletet felülmúlóan dilettáns felújítás. Az eset annak a szélsőséges példája, hogy önmagában az engedélyeztetés nem elég semmire, alapvető fontosságú lenne a munkálatok nyomon követése.

– A városi építkezésekkel kapcsolatban szabályozás mennyire működik Marosvásárhelyen?
– Hát ennyire. A Görög-ház munkálatait helyi szinten tudtommal engedélyezték. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy hiába létezik törvényi keret, szabályozás, ezeket be is kell tartatni, számon is kell kérni. Ezen túl pedig mindennek a fő kerékkötője az építészeti igényesség hiánya, ami kizárja azt, hogy az épített örökséggel kapcsolatos kérdések egyáltalán felmerüljenek, sokszor még az illetékesekben is – amíg ez így marad, addig nemigen van kiút.

– A kívülállókat, nem szakmabelieket mennyire érdekli a műemlékvédelem?
– A Műemléki Világnap alkalmából szervezett rendezvénysorozat épp arról győzött meg, hogy létezik érdeklődés: minden városnéző sétánkon részt vett 25-30 ember, ezen a térfélen úgy érzem, történnek pozitív változások. Ez fontos, hiszen társadalmi igény nélkül hosszú távon sok értelme aligha van a műemlékvédelemnek. De a kultúrafogyasztók mellett fontos lenne elérni, és főként érdekeltté tenni a műemléktulajdonosokat, felhívni a figyelmüket az építészeti értékekre, amelyek fölött rendelkeznek. Itt ismét az önkormányzat játszhatna kulcsszerepet, főként ha sikerülne egy működő támogatáspolitikát kidolgoznia a magántulajdonban lévő emlékek felújításának szakszerű mederben tartásához, a többletköltségek fedezéséhez.