Hölgyek egymásért és másokért

Három életvidám nő fogad a nőegylet törzshelyén, az egyik Petőfi utcai vendéglőben. Lelkesen mesélnek a Csíki Hölgyek Társaságáról, a tevékenységükről, arról, hogy milyen fontos számukra ez a közösség. A nőegylet megálmodója és sok éven át a vezetője Szüszer-Nagy Katalin volt, aki 1999-ben néhány barátnőjének javasolta, hogy alapítsanak egy ilyen társaságot. Katalin korábban is aktívan tevékenykedett a közösségért, a Riehen Egyesület önkénteseként, a Gyulafehérvári Caritas munkatársaként, a csíkszeredai roma iskola elindítójaként, az öregek, sokgyermekes családok segítőjeként, ugyanakkor elnöke volt a Magyar–Román Baráti Társaság csíkszeredai tagságának is.

„Én nyüzsgő típus vagyok, mindig pörögtem. Aztán amikor meghalt a férjem, visszaléptem, egy ideig nem foglalkoztam semmivel. 1999 novemberében összehívtam pár barátnőmet és elmondtam, hogy elképzeltem egy nőegyletet, próbáljuk meg. Akkor négyen-öten voltunk, a következő találkozón még többen, és jótékonysági céllal elindítottuk a nőegyletet. Fantasztikusan lelkes társaság gyűlt össze, minden évben két alkalommal bulival összekötött jótékonysági gyűjtést is tartottunk” – elevenítette fel a kezdeteket.

A nőegylet évről évre segítette adományokkal a szépvízi öregotthon lakóit, sokgyermekes családoknak, kisjövedelmű nyugdíjasoknak, beteg gyerekeknek gyűjtöttek. „A Caritas és a Beningnitas, valamint cégek is mellénk álltak, hogy ott tudjunk segíteni, ahol szükség van. Van egy nagyszerű pénztárosunk, sokat köszönhetünk neki” – mutatott rá Katalin.

Kuti Piroska, a nőegylet jelenlegi elnöke kiemelte, a társaságuk politika- és vallásmentes, kimondottan klubjellege van a tevékenységüknek.

Antal Rozália, aki megalakulása óta része a társaságnak, hozzátette: a tagok közül nagyon sokan egyedülállók, és minden találkozás egy külön ünnep. „Fel kell öltözni, ki kell mozdulni a találkozókra, és ez mindenkinek jót tesz. Mindig örülünk egymásnak, nagyon megszerettük egymást, nagyon összetartó a társaság.”

A járványhelyzet előtt a nőegylet tagjai minden héten szerda délután találkoztak, volt, hogy csak elbeszélték a mindennapi gondjaikat, megosztották egymással az örömeiket, és mindig nagyokat kacagtak. Gyakran voltak meghívottjaik is, akik különböző témákban tartottak előadásokat. Most tervezik, hogy újraindítják az ilyen jellegű találkozásokat is.

De a bulikról sem mondanak le, újra megszervezik a nőnapi mulatságot is. „Legendás Mikulás-bulik és farsangi báljaink voltak. Ilyenkor mindenki részt vesz a szervezésben, mindenki hozzájárul valamivel. Van egy adománydobozunk, tombolázni szoktunk, és így gyűl össze az adományokhoz a pénz” – magyarázta Piroska. Mint mondták, van utánpótlás is, egy fiatal társaság, amely szívesen csatlakozik a megmozdulásaikhoz.

„Számomra az volt az egyik legszebb adományozás, amikor egyik évben a szépvízi öregotthon lakói leírták, hogy ki mit szeretne. Volt, aki tükröt, volt, aki fésűt, táskát vagy éppen zsebkendőt kért. Mindenkinek személyre szóló ajándékot állítottunk össze. Nagyon megható volt látni az örömüket, amikor átadtuk” – mesélte Rozália. Nevetve tette hozzá, hogy ő az íródeák a csapatban, ő írja, gépeli be és nyomtatja azokat a szövegeket, köszöntőket, verseket, amelyeket a tagoknak szoktak kiosztani egy-egy találkozó alkalmával.

Arra is kitérnek, hogy egymást is segítik, amikor szükség van rá, számíthatnak egymásra, lelkiekben is támaszai egymásnak. „Rendszeresen felköszöntjük egymást névnapkor, születésnapkor, látogatjuk a betegeinket.

– mondja szomorúan Piroska.

Mint kiderül, külön naplót vezet a kezdetektől, amelybe a társaság minden fontosabb eseményét feljegyezte, fotóalbumot állított össze. A képeket nézegetve mosolyogva idézik fel egyik-másik jelmezbálnak, találkozónak a szép vagy vicces pillanatait, a játékokat, amelyeket ezekre az alkalmakra találnak ki. „A lelkünk mélyén gyerekek vagyunk. Ezért működik ez a csapat, mert mindenkinek szüksége van erre, ebből töltekezünk. Van közöttünk, aki nagymama, és az unokák kötik le, én most egy főzős tanfolyamban vagyok benne, más olvas, megint más kirándulni szokott, van, aki tanfolyamra jár, fontos, hogy foglalkozzon az agya valamivel. Mindenkinek kell az énidő, ez nagyon fontos. Mindenki adja meg magának az énidőt. Mi már abban a korban vagyunk, hogy kicsit lelassultunk, mindenből egy kicsit tudunk csinálni. Örülni kell minden napnak, boldogan kell felébredni, és hálás kell lenni. És nagyon fontos, hogy jó tartozni valahová” – véli Piroska.

Kérdésemre, hogy miképpen lehetett huszonhárom éven keresztül működtetni és békességben fenntartani a nőegyletet, amelynek volt olyan időszaka is, hogy mintegy ötven tagot számlált, Katalin elmondta, hogy

van egy alapszabály: ha valaki pletykálni kezdett, elmehetett.

Egy ilyen társaság csak úgy tud működni hosszú időn keresztül, ha megvan az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, ragaszkodás és szeretet. „Az, hogy 23 éve létezik és működik, egy csoda. Fantasztikusan összetartó banda. Mert ha nem jó a talaj, hiába ültettem volna virágot” – fűzi hozzá mosolyogva.