Ihlet a hozományos ládából

A szóban forgó, több mint száz éves díszes hozományos láda ma a konyha egyik dísze, rögtön fel is tűnik, amint leülünk Biró Hannával csíksomlyói otthonában az ebédlőasztalhoz. Aztán térül-fordul, s érkezik is a „kincsekkel”, a dédnagymama és a nagymama által rá hagyott régi hímzett párnahuzatokkal, asztalterítőkkel, törölközőkkel. Van, amelyik már kissé megfakult, de nem is csoda, megvan az már százéves is.

„Én úgy nőttem fel, hogy egyik dédi a rokkán gyapjúfonalat font, apai nagymamám, aki tanítónő volt, gyönyörűen hímzett, a másik dédi is kézimunkázott. Tulajdonképpen engem mindig körülvettek ezek a népi motívumok. Aztán néhány éve, amikor az Élő Erdély Egyesülettel körbebicikliztük Erdélyt, én csak ámultam és bámultam, az akkor látottak, tapasztaltak még rátettek egy lapáttal a népi motívumok iránti érdeklődésemre. Ugyanakkor folyamatosan ott volt bennem a gondolat is, hogy ezekkel a mintákkal kezdeni kellene valamit. Tájépítészként a munkám során én is felhasználom, amit tudok, nagyon foglalkoztatott, hogyan lehetne ezeket visszahozni a mába.

Én is évek óta rajzolgatom a mintákat, kísérletezek azon, hogyan lehetne minimalizálni, hogy ne legyen túl díszes, de maradjon meg a lelke, a lényege” – magyarázza Hanna.

És miután szemügyre vesszük a hozományos ládával érkezett szépségeket, az asztalra egy újabb „kincsesláda” kerül. Ez jóval kisebb, de régi és díszes. A kis fiókos fémdobozból ékszerek kerülnek elő, amelyek szorosan kapcsolódnak a Biró családban generációról generációra átmentett kézimunkákhoz, varrottasokhoz. Benne a beszélgetésünk apropójául szolgáló, saját tervezésű ezüst- és arany ékszerekkel, amelyek mintázatát a varrottasok népi motívumai ihlették. De az asztalterítőtől az ezüst ékszerekig igen hosszú út vezetett.

A kezdő löketet pedig – mutatja is vendéglátóm – egy közel-keleti országból kapott kis ezüst medál adta meg. „A férjem ékszergyártóknak készített egy szoftvert, és egy alakalommal az egyik olaszországi megbízó jordániai gyárában egy nagy teljesítményű lézervágót mutattak be neki, amint egy ezüstlapocskából kivágta ezt a medált. Kaptam egy kis, kecses, letisztult, hagyományos, de ugyanakkor modern ezüst ékszert. És ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ideje lenne elővenni a népi motívumokat megörökítő rajzaimat, és egy hasonló technikával csináljuk meg ezt itthon” – elevenedik meg a több mint három évvel ezelőtt indult történet.  Aztán az elmúlt években több kísérletezés, kutakodás zajlott, hiszen megfelelő minőségű alapanyagot kellett beszerezni, de azokat a partnereket is meg kellett találni, akik segítenek például a minta kivágásában, előkészítésében. És lassan minden és mindenki a helyére kerül.

Nevetve meséli, mindig van a keze ügyében egy darab papírfecni, amelyre mintákat, motívumokat rajzol, ezeket később lefényképezi, majd a felvételek alapján egy speciális számítógépes program segítségével milliméteres pontosságú tervet készít. Ez pedig egy igencsak hosszas és időigényes feladat, s az is megtörténhet, hogy csak a kivitelezésnél derül ki, hogy a több napig készülő terv újragondolásra szorul. A terv alapján a partner ékszerészetben aranyból vagy ezüstlemezből vágják ki az egyedi darabokat, fényezik, majd Hanna összeállítja a nyakláncot, fülbevalót, karkötőt. De – emeli ki – nem csak a kísérletezés vett fel sok időt, hanem hosszas és nehézkes volt az engedélyeztetési folyamat is, ugyanis nagyon szigorú szabályzata van a nemesfém vásárlásának, feldolgozásának, forgalmazásának.

Hanna saját használatra tervezte meg az első ezüst ékszereket, és mint ahogyan az lenni szokott, másoknak is igen megtetszettek. Szerelemprojekt lett belőle – mondja mosolyogva.  „Én ezek által élem ki  kreatív energiáimat. Mikor már valaki tizenéve van egy szakmában – bár nagyon szereti –, egy idő után csak bejön egyfajta rutin. Ezek az ékszerek most újabb lendületet adnak.

Eleinte csak tombolanyereményként ajánlottam fel, vagy ajándékba adtam, árusítani nem akartam. Végül hagytam magam meggyőzni, de ha belegondolok, igazából az eredeti célom is az volt, hogy ezeket a motívumokat minél szélesebb körben megismertessem, minél többen használják, viseljék, legyen az életük része ” – meséli.

Az asztalon különböző nagyságú tulipán motívumos fülbevalók, nyakékek sorakoznak, kezembe kerül egy rombuszmintás fülbevaló, amelyhez az ihletet a máramarosi kerítések egymásba csatolt rombuszmintái adták, amelyeket az élet fonalaként említenek. Másikon a kettős kereszt ismerhető fel.

Ezek nem egyszerű formák, hanem nagyon erős üzenetük van – hangsúlyozza ki Hanna,

miközben mutat egy vaskos kötetet, egy magyar népművészeti gyűjteményt, amely számára igen fontos inspirációforrás. De nem csak ebből merít ötletet, sokat kirándulnak családilag, ihletet kap sok helyről.

– jegyzi meg lelkesen.