India, a feltörekvő globális hatalom: érvek és ellenérvek

Nem volt olyan rég még emberi léptékkel mérve sem, amikor India lakossága átlépte az egymilliárdos küszöböt, a második ország lett Kína után, ahol ez megtörtént. De míg Kínáról tudjuk, hogy az ókorban is erős birodalom volt, és senki nem csodálkozik azon, amikor a kínai nagyhatalmi ambíciókról esik szó, India esetében ugyanez furcsának tűnik, miközben a már 1,3 milliárd lakossal rendelkező, hatalmas állam ugyanúgy atomhatalom, mint északi szomszédja, s gazdasági ereje is vetekszik már vele. Geopolitikai helyzete pedig, ha kell, még előnyösebb, mint Kínáé.

Léteznek-e nagyhatalmi ambíciói Indiának, és elképzelhető-e, hogy a közeljövőben valóra is váltsa ezeket? Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE adjunktusa szakértőnek számít a témában, olyannyira, hogy előadást is tartott erről az idei Tusványoson.

De tulajdonképpen mi is a hatalom a nemzetközi kapcsolatok megközelítése szempontjából?

„A hatalom egy olyan befolyásolási eszköz, amivel rá tudom kényszeríteni vagy venni a világpolitika színterén levő aktorokat arra, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek az én igényeimet is kielégítik, már ha egyenesen nem csak az én igényeimre születnek. A hatalomgyakorlás tulajdonképpen egy befolyásolási művelet” – válaszolta meg a saját maga által feltett kérdést az adjunktus.

A nemzetközi kapcsolatokban két nagy hatalomgyakorlási kategória létezik, a hard power és a soft power, azaz a erős hatalom és a puha hatalom. Kemény hatalom gyakorlásának számít az, aki kényszerít és/vagy pénzel más államokat azért, hogy valamit megtegyenek vagy ellenkezőleg, ne tegyenek meg valamit, ami egy másik hatalom érdekeit szolgálja. Bár ahhoz szoktunk, hogy pozitív a megítélése, a második világháborút követően az Amerikai Egyesült Államok (USA) által alkalmazott Marshall-terv is egy hard power-es hatalmi eszköz volt: amerikai pénzből újjáépítették a romokban keverő Európa nyugati felét azon az áron, hogy az itteni államok a kialakuló kétpólusú világban az amerikaiak oldalára kellett álljanak. Persze az amerikaiaknak nem csak „kemény” eszközeik vannak, sőt: az övék a talán a legtöbb és leghatásosabb „puha” eszköz is. Hisz mi a soft power? Valamely ország vonzereje, meggyőző ereje, olyan pozitívumok, amelyek egy nagyhatalmat vonzóvá tesznek.

– mutatott rá Szenkovics Dezső. Igaz, hogy Indiában van Bollywood, de ezzel nagyjából ki is merült a felhozatal: az igazi nagy vonzerővel rendelkező márkák szinte mind valamilyen szinten az amerikaiakhoz köthetők, ebből adódik, hogy az országuk a mai napig a világ globális nagyhatalma.

Ugyanakkor szakértők szerint az USA-hoz köthető unipoláris világ bomladozni látszik, a következő 15-20 évben elveszíti a kiemelkedő szupernagyhatalmi státusát, különböző erőpólusok jelennek meg a világ különböző részein, egy multipoláris rendszer felé tart a világ, fejtette ki az adjunktus. Milyen lesz ez a világ? Amerika nélküli? Amerika utáni? Vagy egy másik világ Amerikával? Szenkovics szerint talán ez utóbbi a valószínűbb, éppen azért, mert a legtöbb soft power eszköz még mindig az Államok kezében van. Bár kezdtek már megjelenni az indiai világmárkák is: a Tata, a Himalaya Herbals egyre ismertebbek, de azért még mindig valószínűbb, hogy Coca Cola-reklámot látunk Indiában, mint Tatát az USA-ban.

Néhány tény Indiáról: egy kontinensnyi ország, a legészakibb és a legdélibb pontja között nagyjából a Moszkva–Párizs távolság húzódik. 29 állama van, a 29. nemrég alakult meg, ezeken kívül még van hét szövetségi terület. A világ 6. legnagyobb országa. Kínát követően a második legnépesebb 1,3 milliárd lakossal, de a demográfiai előrejelzések azt mondják, hogy 2025 és 2030 között India be is előzi lakosság tekintetében Kínát. A korfa tekintetében még érdekesebb a helyzet: 2020-ra az indiai lakosság jelentős része 29 év körüli fiatalokból fog állni, ami egy óriási potenciál, ugyanakkor óriási kihívás is, hisz ez azt jelenti, hogy minden bő hónapban egymillió friss munkavállaló lép be az indiai munkaerőpiacra. Havonta egymillió embernek munkát kell adni, foglalta össze az egyetemi adjunktus.

Nyelvileg egy nagyon megosztott ország, hogy hány nyelvet beszélnek, nem is lehet pontosan tudni. Valamikor az 1920-as években végeztek egy felmérést, akkor úgy 700 nyelvet azonosítottak be. A modern indiai állam 1947-es megalakulása után 127 nyelvet vettek „nyilvántartásba”. 2013-ban hozták nyilvánosságra azonban egy újabb kutatás eredményeit, amelyet négy éven keresztül végeztek terepmunkásokkal, akik végiggyalogolták India legeldugottabb zugait is, ez szerint is több mint 700 nyelvet beszélnek az ország területén.

Ebből 10 milliónál többen 22 nyelvet beszélnek, 10 ezer és 10 millió közti beszélője van 122 nyelvnek, a maradékot 10 ezernél kevesebben beszélik.

A legfontosabbak a hindi, a bengáli, a marati, a telugu, az urdu, a tamil.

Ugyanígy vallásilag is igen megosztott ország: India területén született négy nagy világvallás: buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus és szikhizmus.

Emellett persze ott az iszlám: a 14-16. százaban a mogul törzsek elfoglalták India jelentős részét, gyönyörű épített örökséget hagyva maguk után, de ott van kereszténység és számos más kis törzsi vallás is.

A lakosság 80 százaléka azonban hindu vallást gyakorolja a 2011-es népszámlálás szerint.

Ha az 1951-es és a 2011-es adatokat összevetjük, akkor azt látjuk, hogy szinte minden egyes vallás csökkent arányaiban, az iszlám viszont 9,8 százalékról 14,23 százalékra tornázta fel magát, azaz szinte megduplázta az arányát.

Az 1991-es nagy gazdasági világválságot követően India egy olyan átalakuláson ment keresztül, amelynek következtében 1993-tól errefelé a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága lett, évente 5-7 százalékos GDP-növekedéssel, ami már a kínai csodával is felér. A kettő között az a nagy különbség, hogy Kínában húsz-harminc évre előre lehet tervezni, hisz ott választások nincsenek, India viszont a világ legnagyobb demokráciája, 1,3 milliárd ember öt évente az urnákhoz járul, kormányzópártot választanak, elektori rendszerrel államelnököt választanak. „Ettől szép az indiai csoda, hogy így is tudták ezt a szinte konstans gazdasági növekedést produkálni” – vázolta Szenkovics.

Az IMF előrejelzései szerint 2019-ben India GDP-növekedése akár a 9 százalékot is elérheti, ami már a kínai csodánál is nagyobb teljesítmény volna. Az ország amúgy a nominális GDP tekintetében a világon az 5-7. helyen szokott állni, 2016-ban például a 7. helyen állt, Franciaországot e tekintetben már lekörözte, az előrejelzések szerint 2020-21-re Nagy-Britanniát is le fogja. Az egy főre eső GDP viszont mindössze 1940 dollár, miközben az említett Franciaországban 38 474 dollár. Vajon mi ennek az oka? Az egyetemi adjunktus rámutatott: ennek alapvetően kulturális gyökerei vannak.

Hiába számolta fel az 1949-es alkotmány. A kasztrendszer pedig egyfajta pénzvisszaosztó rendszer is, a sok pénz leginkább a két legfelső kasztnak, a vallási vezetőknek és leginkább a második kasztnak, a valamikori harcosok kasztja tagjainak jut, akik ma a politikai, a szellemi élet vezetői, és persze a hadsereg vezetői. Ezekben a kezekben összpontosul a pénz jelentős része. Az indiai állam tudja ezt, folyamatosan próbál is tenni ellene, egyelőre kevés sikerrel” – fogalmazott az előadó.

Szenkovics szerint ma ez India legnagyobb kihívása, hogy a szegény, tanulatlan rétegeket hogyan tudják felzárkóztatni a szűk közép és még szűkebb felső rétegéhez.

Ami a geopolitikai helyzetet illeti, északról India szárazföldön gyakorlatilag megközelíthetetlen, több mint 7500 km tengerpartja van, könnyen kijuthat a meleg tengerekre, viszont könnyen támadható is. Fontos kereskedelmi útvonal mentén fekszik, amelyik Kelet-Ázsiából Afrika és Európa felé érinti Indiát, amit ki is használnak.

Ami az ország modern kori történelmét illeti, az ország 1947-es függetlenné válásától kezdve négy nagyobb korszak határolható be: 1947-től a hatvanas évek elejéig, amikor keresték a helyüket a világban. A korszak híressége Gandhi volt, a nagyvilág figyelt Indiára. A hatvanas évek elejétől a kilencvenes évekig azonban India jelentősége, tekintélye nagyban csökkent, mert 1971-ben India a szovjetekkel barátsági szerződést kötött, amit az amerikaiak nem néztek jó szemmel. India ebben a periódusban azonban regionális szinten erősödni tudott. A kilencvenes évek elejétől 2004-ig tartott az indiai csoda korszaka, fejlődött a gazdaság. A 2004-től napjainkig számított korszakot India „utazó miniszterelnöke”, Narendra Modi neve fémjelzi, aki azt vallja, hogy az országot nem vezetni kell, hanem pozicionálni. Modit ennek megfelelően mindenhol fogadják is, Indiával globális szinten számolnak.

De lesz-e világnagyhatalom? Erre a szakirodalom sokféleképpen válaszol, egyesek szerint lesz, de nem most, mások szerint nem lesz, mert túl fragmentált, de olyan vélemény is van, hogy gyors lesz a Csindia, az indiai csoda, Kínát gyorsan lekörözik, mondta Szenkovics Dezső. A kérdés, hogy a 21. század tényleg Ázsia százada lesz-e? Kína, Japán, India tényleg meg tudja törni az amerikai hegemóniát? – tette fel a kérdést az adjunktus. India rendelkezik területi, geopolitikai, gazdasági, demográfiai potenciállal, amelyek szinte predesztinálják ezt az országot arra, hogy a világnagyhatalmi ambícióit megfogalmazza.

„Ennek azonban nincsen történelmi hagyománya Indiában, az ország sosem volt világnagyhatalom, s ez egy nép életében fontos, hogy rendelkezik-e azzal a történelmi tudással, hogy hogyan kell ezt csinálni.

– vélte Szenkovics Dezső. Ugyanakkor India felemelkedése, valóban globális tényezővé való válása nem függetleníthető attól a nemzetközi átrendeződéstől sem, aminek jelenleg szemtanúi vagyunk.