Kényszerszabadság Izraelben: a Szentföldön ragadt kollégánk beszámolója

Tervezett hazautazásunk előtti este eldöntöttük, hogy eredeti terveinken változtatunk, és a Tel-Avivból szombaton nem Budapestre, hanem Kolozsvárra repülünk, gondoltuk, így már aznap otthon is leszünk. Tehettük ezt nyugodt szívvel, mert a repülőjegyek árai nagyon lezuhantak, egy személynek 58 sékelbe (kb. ugyanennyi lejbe) került volna a repülőjegy Kolozsvárra, Szebenbe pedig 38-ba.

Reggel azonban már arra ébredtünk, hogy nincs több járat Tel-Avivból sehová, a Wizzair fapados légitársaság felfüggesztette összes ide tartó járatát, már se Kolozsvárra, se Budapestre, se Bécsbe nem lehet velük repülni... Vendéglátónk, barátunk néhány napja célozgat arra, hogy bizony mi itt fogunk maradni, így elkezdhetjük tanulni a héber nyelvet, de mi nevetve hárítottuk, ne fenyegessen, ne ijesztgessen bennünket, mi hazamegyünk. Jön a szép idő, mondta, itt jól lesztek, olvastok, tanultok, nincs okotok az aggodalomra – ezzel biztatott, biztat.

És igen, valóban szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem egy teljesen idegen helyre szorultunk, nem szállodában kell laknunk, sok pénzért,

hanem egy jó barát otthonában, a legnagyobb kényelemben és biztonságban, minden földi jóval körülvéve. Nem tudom, mi történik azokkal, akik szállodában szálltak meg, és most két hétre meghosszabbítják az itt-tartózkodásukat, és nincs elég pénzük…

Jeruzsálemben vagyunk, pontosabban annak egyik elővárosában, kertes házban, a teraszról rálátunk a nagyvárosra, a távolból a zaj is idehallatszik, este ragyognak a fények. A 2008-ban átadott függőhíd, a „húrok hídja” varrótűhöz hasonlító tetejét is látjuk innen, éjjel a fényt, amely ott villog a repülők figyelmeztetésére. Naponta nézzük a híradót, olvassuk interneten a híreket. A tévében esténként a kihalt Ben Gurion repülőtérről tudósítanak, vendéglátónk fordít. Legutóbb még arról számoltak be, hogy aki most érkezik bárhonnan, kéthetes karanténba kell vonulnia. Aki turista, ha van hol eltöltenie ezt a két hetet, beengedik az országba, de ha nincs, a legközelebbi járattal visszatérítik oda, ahonnan jött. Mi egy hete érkeztünk, ránk ez nem vonatkozott, nem vonatkozik.

Azt azonban első nap megtudtuk, hogy egy korábban tervezett, Izrael északi részének megismerésére vonatkozó terv egy másik barát kalauzolásával elmarad, ugyanis Spanyolországból tért vissza, és azonnal házi elkülönítőbe került. Názáretben lakik, így Názáretbe sem megyünk el. Ahogy Betlehembe sem, ugyanis azt a várost teljesen lezárták, se ki, se be nem mehet senki.

Milyen a hangulat Izraelben most, hogy világjárvány van, vagy attól eltekintve? Indulás előtt többen is megkérdezték, hogy nem félünk-e. Mivel saját szakállunkra utaztunk, nem is először a közel-keleti országba, nem volt teljesen ismeretlen, tudtuk azt is, mire számíthatunk. Valaki viszont úgy fogalmazott, hogy biztonságban vagyunk, ráadásul nem is nekünk kell a saját biztonságunkra vigyáznunk, mert mások vigyáznak ránk. Nem féltünk, és nem félünk.

Jeruzsálem modern városrészében vagy akár az óvárosban járkálva nem is jutott eszembe, hogy bármitől félnem kellene. Lehet, hogy Párizsban eszembe jutott a félelem, de itt most nem.

Első napon a modern városrészben bolyongtunk, piacon jártunk, arab árusokkal alkudoztunk, kézművesvásárban voltunk, ahol orosznyelv-tudásunkat használva vásároltunk apróságokat. Majd egy kis étterembe ültünk be, ahol az izraeli, zsidó fiú megkérdezte, ugye magyarul beszélünk. Elmondta, hogy nagymamája magyar volt, de ő már csak a „köszönöm szépenre” emlékszik. Megkérdezte az uborka magyar nevét is.

Az Izrael Múzeumba sajtóigazolvánnyal szó nélkül beengedtek, rengeteg volt a látnivaló, képzőművészet, régészet stb., fél nap után abba is hagytuk, kijöttünk, telítődtünk a sok élménnyel. Bent voltak látogatók, nem is kevesen, bár lehet, nem annyian, mint máskor. Az óváros falai közötti shukban talán annak, aki először járt Jeruzsálemben, nem tűnt fel, hogy szellős a járás, nincs tolongás, a kávézókban is alig ülnek emberek, legfeljebb egy-kettő. Az árusok mindent megtesznek, hogy becsalogassanak kis üzleteikbe vagy megállásra ösztönözzenek standjaik előtt. Magyar? – kérdik, és sorolják is azt a néhány szót, amit ismernek: köszönöm, jó napot, barát, szeretlek…

A buszok és a vonatok menetrend szerint közlekednek, pontosan érkeznek, a nagyvárosok bejáratánál kialakuló dugóban eltöltött időt behozzák. A pályaudvarok tele vannak utasokkal, vasárnap reggel a kiskatonák utaztak vissza őrhelyeikre, az utasok átadták nekik helyeiket, megbecsülik őket, hiszen biztonságukra, testi épségükre vigyáznak – mondják.

A Siratófalnál is vannak, de nem annyian, mint amennyien máskor szoktak. Külön imádkoznak a nők, és külön a férfiak. Míg a nők jobban elmélyülnek az imádságba, sok helyen még zokogást is hallok, a férfiak részéről vidámság hallatszik át. Felkapaszkodom az elválasztó kerítés mellé, hogy átláthassak. Énekelnek, táncolnak, nagy a vidámság. Purimot ünnepelnek, a zsidó vallás ritka örömünnepét.

A Szent Sír templomában sem tolonganak annyian, mint ahogyan az elvárható volna. A kő, amelyre Jézus testét a keresztről levéve lefektették, ugyanolyan vonzó, sokan borulnak rá, csókolják, ahogy a templom bejáratánál levő kőoszlopot is, nem törődnek a járvánnyal. A szent sírhoz kanyarog a sor, de csak egyesével-kettesével állnak az emberek, míg máskor öt-hatos sor kanyarog hosszasan. Gyorsan haladnak, aki most akar bejutni a sírkamrába, szerencséje van.

Az élet másképp ugyanúgy zajlik, mint máskor. Az emberek utaznak, saját gépkocsival vagy tömegközlekedéssel járnak munkába, kirándulnak, múzeumot látogatnak.

Temetőbe mennek, kávéházak teraszain üldögélnek, étterembe járnak, vásárolnak a bevásárlóközpontokban. A múzeumok, pályaudvarok vagy nagyobb bevásárlóközpontok bejáratánál is ellenőriznek, táskát, telefont, kabátot be kell tenni, hogy az, mint a repülőtéren, átmenjen az átvilágításon, az embereknek pedig az ellenőrzőkapukon kell belépniük. Nem zavaró, gyorsan megy, az ember tudja, hogy hozzátartozik a biztonsághoz. Rendőrök, katonák vigyázzák az utcákon a biztonságot, az óvárosban különösen nagy a biztonsági óvintézkedés.