Középen a gyerekek: hogyan váljunk, hogy ne bántsunk?

A válás valamilyen szinten mindannyiunk környezetében jelen van, ha nem közvetlenül, akkor bizonyára közvetve részesei voltunk párkapcsolatok, házasságok felbomlásának. S ha a felnőttek hosszabb-rövidebb időn belül fel is dolgozzák a család szétesésének traumáját, egy gyerek sokkal nehezebben birkózik meg ezzel.

Persze a válási folyamat nem vonja szükségszerűen maga után a gyermekek magatartászavarát, de a legtöbb tanulmány azt mutatja, hogy az érintett gyerekek veszélyeztetettebbek, és a társadalomba való beilleszkedésük nehezített” – szögezi le Ágoston Imola.

A családterapeutaként is dolgozó csíkszeredai szakember szerint a családi hangulat milyensége nagyban meghatározza a válás szükségszerűségét. Nem, nem lehet minden házasságot, kapcsolatot megmenteni – derül ki a beszélgetés során –, vannak helyzetek, amikor egy terapeuta abban segíti a házastársakat, hogy a lehető legbékésebben váljanak el, miközben a gyereküknek minél kevesebb sérülést okoznak ezzel.

„Még mindig jobb két nyugodt, kiegyensúlyozott szülő külön háztartásban, mint amikor folyamatos konfliktusok kereszttüzében kénytelen felnőni a gyerek.

Sokszor halljuk szülők szájából, hogy csak a gyerek miatt maradtak együtt, de a gyerek itt csak fedőtörténet: félelmek, szorongások tartják a feleket egy megromlott kapcsolatban. Persze ha a válás konfliktusos, hosszan elhúzódó, a szülők sok mindenben képtelenek megegyezni, a gyerekek sérülése is nagyobb lesz” – magyarázza.

Gyakori hiba, hogy valamelyik szülő elvárja a gyerektől, hogy az ő szövetségese legyen, neki adjon igazat, ilyenkor a gyerek lojalitáskonfliktusba kerül. A szakember tapasztalatai is azt mutatják, nagyon gyakran sikerül akár éveken keresztül is egyik szülő ellen fordítani a gyereket, aki csak nagyon későn, esetenként terápiás foglalkozás során jön rá arra, hogy az „ellenség” szülőt csupán a másik fél szemüvegén keresztül ismeri, ez a kép torz és nagyon messze áll a valóságtól.

A pszichológus szerint a válás utáni nehéz időszakot is gyakran még nehezebbé teszik a szülők mind a gyerekek, mind saját maguk számára. Ilyenkor ugyanis arra lenne szükség, hogy beálljon egy új rend a gyermekek életébe, kialakuljanak az új életterek, az új kapcsolattartási módok a szülőkkel, és ezek a gyerekek biztonságérzetét és stabilitásszükségletét szolgálják. Előfordul azonban, hogy egyik szülő tiltja a gyereket a másik szülőtől, akadályozza, ellehetetleníti a találkozást.

Ez gyakran mélyíti a konfliktust a szülők között, és talán sosem vagy nagyot kerülő úton jutnak el oda, hogy együttműködjenek a gyerek érdekében. Nem kevésbé ártalmas a »nagyobb cukorka« effektus sem. Ilyenkor a két szülő rivalizál a gyermek szeretetéért, és például ajándékokban, engedékenységben túllicitálják egymást. Ez pillanatnyilag jó a gyereknek, aki nagyon gyorsan megtanulja kihasználni a helyzetet, ám hosszú távon ez súlyos következményekhez vezet. Nem tanul meg alkalmazkodni a szabályokhoz, hisz mindig van kibúvó, nem fejlődik ki egy egészséges frusztrációtűrése, és ez súlyos alkalmazkodási, beilleszkedési problémákat okoz”.

A válással, mindamellett, hogy a gyermek elveszíti a család nyújtotta biztonságérzetét, nélkülöznie kell az egyik szülőt, megjelenik az önhibáztatás érzése, illetve az attól való félelem, hogy majd őt sem fogják szeretni. Sosem jön jókor a válás, de a gyerek életkora is meghatározó tényező lehet a sérülés mértékét és jellegét illetően – jegyzi meg a pszichológus, aki szerint minél tovább fejlődik a gyerek ép családban, annál több mintát kap a szülői, a nemi szerepekről, az interakciókról. Több kapcsolatteremtő készséget sajátít el, több közös élménnyel vérteződik fel, talán később könnyebben tart kapcsolatot azzal a szülővel, aki elköltözik. Életkorának megfelelően más jellegűek a válás során szerzett „sebei”, más jellemzői vannak az adott életkorra jellemző gyászfolyamatnak, így másféle segítségre lehet szüksége.

Ágoston Imola ugyanakkor fontosnak tartja kiemelni, ha valaki úgy érzi, bajban van a kapcsolata, kérjen segítséget, ha házastársként már nem tudnak a szülők együttműködni, szülőtársként kutya kötelességük ezt tenni. „Ne mondjunk rosszat a gyereknek a másik szülőről, ne vonjuk be őt a párkapcsolati konfliktusokba, ne terheljük olyan feladatokkal, lelki terhekkel, amelyek nem rá tartoznak, vagy meghaladják életkori sajátosságait.

Beszélgessünk vele, adjunk létjogosultságot érzelmeinek, bátorítsuk azok kifejezésében. Szabadjon neki dühösnek, szomorúnak lenni. Igyekezzünk közös erővel megfelelő életteret, stabilitást kialakítani a gyerek életében, kommunikáljunk rendszeresen a gyerek dolgaival kapcsolatosan, igyekezzünk egymást segíteni az ő érdekében. Ha pedig nem megy, nem szégyen segítséget kérni.”