Márciusi ifjak 2019-ben: menő még a hazaszeretet? Hát a forradalom?

Nem csak a március 15-e és a forradalmi megemlékezések nem menők a mai fiatalok közt, a hazaszeretet sem dívik – vélekedik a marosvásárhelyi Református Kollégium két végzős diákja, Kibédi Hunor és Kupán Mátyás, akik sok szempontból kilógnak így az átlagból: nem csak nemzeti gondolkodásukban, de tetteikben sem mindennapiak, mindketten egy-egy hagyományőrző egyesület tagjai, ráadásul Mátyás március 14-én és 15-én vitézkötéses honvéd egyenruhában, csákóval a fején érkezett iskolába is. Elmondja, igaz, délután koszorúzni megy, azért a viselet, amit bizony nem szégyellt felvenni az iskolai órák alatt sem.

„Ilyen csákót hordtak a honvédek és nemzetőrök 1848-ban, ott a magyar trikolór is a fejfedő tetején, alatta a Kossuth-címer. A ruhám az osztrák tüzérségből való, 48-ban ebből volt a legtöbb, kávébarna, de vitézkötéses, ez különböztette meg a magyar csapatokat az osztrákoktól” – magyarázza Mátyás, aki a hagyományőrző málnásfürdői 85-ös zászlóalj honvédje, s büszkén viseli ennek egyenruháját a Bolyai falai között is. „Felemelő érzés, az emberek végignéznek rajtam, s tetszik nekik. Tavaly is, amikor észrevettek a Petőfi-szobornál, sokan meghatódtak, fényképezkedtek is velem” – meséli a fiatal, akinek mindez egyáltalán nem idegen, otthon nemzeti érzelmű nevelést kapott, édesapja arra tanította, hogy mindenekfölött való a becsület és a hazaszeretet, így számára az is természetes, hogy nem hagyja ki a március 15-ei megemlékezéseket.

Kibédi Hunort, bár nem kapott nemzeti nevelést otthon, sőt román óvodába is járt, tizenegy-tizenkét éves korában elkezdte érdekelni a magyar irodalom, s minden, ami vele jár. „Elindultam egy olyan úton, hogy felismertem, hogy Erdélyben élek, magyar vagyok. De igazából székely. De mi is az a székely? Elkezdtem kutakodni, s rájöttem nemzeti mivoltomra” – mondja a 18 éves Hunor, aki szintén hagyományőrző, a marosvásárhelyi 23. határvadász-zászlóalj honvédje, társaival együtt már tartottak is előadást arról, hogy mit jelent ma ’48 és a forradalom.

Amikor visszakérdezünk, hogy akkor mit is jelent, szomorúan ismeri el, ha szétnéz a generációjában, azt látja, hogy egyre kevesebbet. „Sajnos egyre kisebb jelentősége van 1848-nak és a nemzeti témának általában. Egyre kevésbé fontos, főleg, amióta csatlakoztunk az unióhoz, és egyre inkább nyugatosodunk, egyre kozmopolitábbá válunk. Ez nem rossz dolog alapból, de mégis úgy érzem, mindemellett szükséges a nemzeti múltunkra is visszatekinteni, és tanulni belőle. Sőt nagyon fontos” – fogalmazza meg Hunor, aki úgy érzi, ahhoz képest, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumba és a Református Kollégiumba több mint 1100 diák jár, keveset látni a 48-as megemlékezéseken.

„Kevés a hazafi, főleg az iskolában, s ez baj” – teszi hozzá Hunor szavai mellé Mátyás is. Miközben elismerik, hogy nem túl fiatalosak sokszor a megemlékezések, s lehetne változtatni ezen. Példának hozzák fel a magyarországi Redbull Pilvaker formációt, amely az irodalom, hiphop, színház és forradalom érdekes elegyét kínálja a rendezvényein, az is a jelszavuk, hogy A szavak forradalma. „Nagyon érdekesen dolgozzák fel március 15-ét, s ha jó hangzása van valaminek, akkor felfigyelünk rá. Ha sokan felfigyelnek rá, akkor van kiindulópont, lehet beszélni 1848-ról” – magyarázza Mátyás.

Hunor hozzáteszi, jó alap a forradalmi slam poetry est is, amit már Marosvásárhelyen is lehet élvezni, de az előadásoktól sem kell húzódzkodni, csak olyan kéne előadja és úgy, hogy vonzó legyen az a történelem: nem monoton dátumok felsorolásával, hanem érdekes történeteket értelmezve, személyesen. Ehhez nem is kéne feltétlenül tanár legyen az előadó, csak konyítson a történelemhez, s tudjon előadni, mondják a diákok.

Kelemen Tímea és János Tamás a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium 12.B. társadalomtudomány osztály diákjai. Timi történelemtanár szeretne lenni, Tamás angol-német szakra felvételizne Kolozsvárra, és mellette filozófiát is tanulna, így nem csoda, hogy van véleményük az 1848-as ifjakról, arról, hogy mit jelentenek számukra az akkori történések.

Tamás az óvodában találkozott először az 1848-as forradalom témájával, arra emlékszik, hogy kokárdát készítettek. Timi a József Attila Általános Iskolába járt, és ott évről évre mindig volt megemlékezés – szavalatok, előadás – március 15-én, nagy hangsúlyt fektettek erre. Rámutat, egy diák sem tudja kikerülni, hogy ne találkozzon ezzel a témával. Már az általános iskolában évről évre többet tudtak meg a forradalmi eseményekről, de ahogy nőttek, másképp látták és jobban elmélyültek a témában. „Ha ugyanazt mondták is el, más dolgokat vettünk észre, ahogy változtunk és nőttünk.”  Tamás leginkább az utóbbi négy évben tudott meg többet a forradalmi eseményekkel kapcsolatban. „Talán az általános iskolában kicsit túl volt misztifikálva ez a téma, egyfajta legendaként volt tálalva, Petőfi ahogy lenéz és lesújt a szavalataival mindenkire. Izgalmas volt akkor is, de a középiskolában valahogy lekerült a földre, és így szebb is, közvetlenebb is.”

Tamás szerint bizony előfordul, hogy az ünnepségek unalmasak, Timi azonban úgy véli, mindenki úgy kellene viszonyuljon ezekhez a megemlékezésekhez, hogy szűrje ki magának belőlük, ami neki tetszik. Ha valakinek a történelmi oldala a vonzó, akkor a történelmi tényeket, akinek az irodalom, akkor a verseket például.

„1848-nak most is megvan a hatása. Ha úgy nézzük, ez a román-magyar egymásnak feszülés is megvolt benne. S hogy mennyire érezzük közel magunkhoz azokat az eseményeket?

– fogalmazott a tizenkettedikes fiú.

Osztálytársa úgy látja, van, akit mélyebben érint, átgondolja és tudja vonatkoztatni a jelenre is, meg tudja fogalmazni, hogy mi az örök érvényű üzenete, tanulsága. Van azonban, akit nem érdekel, egyszerűen azért, mert rég volt. „Az, hogy másképp viszonyulnak ehhez a diákok, annak is betudható, hogy nem abban a korban, környezetben élnek, nem tudják elképzelni, hogy akkor mi volt.” Tamás hozzáteszi, kicsit olyan ez, mint a kötelező házi olvasmányok. De úgy gondolja, a mai szemmel való értelmezés függ attól is, hogy a nevelésbe mennyire ivódott bele a magyarságtudat.

Tímea fontosnak tartja, hogy a családban és az iskolában is fektessenek hangsúlyt arra, hogy közelebb hozzák az akkori történéseket, a mondanivalóját, az üzenetét a fiatalokhoz. „Át kell adni, hogy mi volt ’48-ban. Mert nem elég az, hogy a Nemzeti dalt bemagoljuk és felmondjuk, hanem át kéne venni azt, hogy ez milyen volt, mi volt az üzenete abban a korban, kicsit átélni. Mintha te lennél Petőfi.” A fiatalok szerint fontosak a megemlékezések, az ünnepek, az, hogy évről évre felelevenítik, eszünkbe juttatják, hogy mi történt akkor. „Nagyban függ attól, hogy milyen kontextusban beszélünk róla. Ha elmegyünk egy megemlékezésre, nem mindegy, hogy az, aki beszél róla, hogyan fogja meg az embereket” – mondja Timi, Tamás pedig rámutat, az sem mindegy, honnan származik valaki. „Hogy moldvai magyar vagy-e például. Mert ott hat óra alatt lejárt a forradalom. Havasalföldön tartott pár napot, igazából Erdélyben és Magyarországon volt átütő ereje.”

Szent Szövetség, poszt-napóleoni korszak, 12 pont, nemzetek puskaporos hordója, Agyagfalva, egyenlőség, testvériség, szabadság, Petőfi, Jókai, Vasvári Pál, hétezer halott magyar Erdélyben

– sorolják a kulcsszavakat, amelyek 1848 kapcsán hirtelen eszükbe jutnak. A 12 pontból mindketten leginkább az egyenlőséget tartják a legfontosabbnak.

A forradalmi ifjúság kapcsán úgy gondolják, hogy a mai fiatalokban is – ha nem is akkora mértékben, mint akkor – megvan a „márciusi” lendület.
„Szerencsére mi a világtörténelem legbékésebb időszakában születtünk” – hangsúlyozza a középiskolás lány. „1848 legfontosabb üzenete számunkra a szabadság. És az, hogy ha az ember valamit szeretne, akár társadalmi szempontból, azt merje kimondani, vállalja fel és harcoljon azokért az értékekért, amelyekben hisz.”

Székelyudvarhelyen éppen március 15-én a az ünnepi rendezvény előtt, a főtéren kérdezni fiatalokat a forradalomról előrevetíti az eredményt is, az 1848-as forradalom biztosan fontos annak, aki időt és energiát szán arra, hogy az e köré szervezett rendezvényeken részt vegyen. „Nem kötelességből kellene ünnepelni, hanem belső késztetés kellene legyen, hogy március 15-én együtt legyünk a téren. Érezni kellene, hogy ez fontos” – vélekedik a kérdésről a 17 éves Sebestyén Orsolya.

Hozzáteszi, azonban nem az a megoldás, hogy kényszerítik a diákságot, hogy részt vegyenek a rendezvényeken. Orsolya szerint ez érettség kérdése: nagyon sokan előbb-utóbb ráéreznek arra, hogy miért fontos március 15-én ünnepelni. Éppen ezért gondolja azt is, hogy

aki igazán magyarnak érzi, vallja magát, annak nem kell „trendibbé”, „menőbbé” tenni a nemzeti ünnepet: akkor is eljön, ha minden évben ugyanolyan az ünnepség.

De nem szokott ugyanolyan lenni, mindig vannak új fellépők, más műsor – fejti ki gondolatait a fiatal lány.

Ehhez kapcsolódik a 18 éves Szűcs Ágnes is, aki azért sem marad otthon vagy lóg a barátaival valahol ilyenkor, mert úgy gondolja, ilyenkor is fontos hangsúlyozni, hogy amiért mi Romániában élünk, magyarok vagyunk, saját hagyományaink vannak. Fontos ugyanakkor kötődni az anyaországhoz, megünnepelni és emlékezni a közös történelmünkre.

Nem épp ilyen optimista társai tekintetében a szintén épp csak nagykorú Veres András Zsolt: úgy látja, egyre kevésbé népszerű a fiatalok körében március 15-én ünnepelni, s nem is igazán tudja, hogyan lehetne ezen változtatni, miként lehetne „menőbbé” tenni az ünnepet. „Akit eleve nem érdekel ez az egész, az nem fog eljönni, bármilyen programot is szerveznek. Nagy az érdektelenség a diákság körében a nemzeti ügyek tekintetében” – véli a fiatalember.

Hogy ez mennyire igaz? Azt nem tudjuk ennyi véleményből biztonságosan megállapítani, azt azonban észrevettük, hogy a székelyudvarhelyi Márton Áron térről már a műsor befejezése előtt csoportosan mentek el fiatalok. Nem mindenki, de jó páran. Hogy unták-e? Jobb dolguk volt-e? S maradtak volna-e mondjuk, ha valaki elrappeli a Nemzeti Dalt? Ezt idén már nem tudjuk meg.