Ernest Hemingwaytől Harrison Fordon át Cristiano Ronaldóig sokan szerették, szeretik és gyakorolják a horgászatot. Ehhez a sporthoz kezdőszinten nem kell sok minden, a felszerelés könnyen, olcsón beszerezhető, Erdélyben tavak, patakok is akadnak gyakorlásához, így hamar meglehetnek az első sikerek is. Gyenge-Arany Hunor horgász, haltenyésztésre szakosodott specialista mesélt e sport, hobbi fortélyairól.
Körülbelül hatéves kora horgászik, az első alkalmakra édesapja vitte a Közép-Ajtához közeli patakra, majd később Sepsiszentgyörgyre az Oltra, tavakra is, tudtuk meg. Elmondása szerint 14-15 éves lehetett, amikor igazán kezdett szenvedélyévé válni ez a hobbi, olyannyira, hogy szakmájának is ezt választotta, haltenyészetet tanult a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen.
Gyenge-Arany Hunor kiemelte: térségünkben a kezdők számára általában nagyobb élményt tud nyújtani a tavi horgászat, hiszen itt biztosabb a fogás, illetve nagyobb halat lehet fogni, mint a kis patakokban, gyorsfolyású folyókban. Az ország azon részeiben, ahol vannak nagyobb folyók – akár a Maros, a Tisza – már van esély a „jó” fogásra, bár egy kilósnál nehezebb halat mindenképp könnyebb, biztosabb egy telepített tóból kifogni, mint vadvízből. Ennek kapcsán a szakértő azt is megjegyezte, hogy a telepített tavakba általában évente több alkalommal is tesznek új halakat (a leggyakoribb a ponty és a kárász), és bár elméletileg a vadvizekbe is szoktak a horgászegyesületek halat tenni, ennek a hatása ritkán érződik.
A tavi horgászatnak megvannak az előnyei és a hátrányai is.
Hátránya tulajdonképpen csak annyi, hogy a horgásztavak magánkézben vannak, minden esetben „fizetősek”. Általában félnapos, napos vagy kétnapos jegyet lehet venni, amelyek ára a helyszín és az időtartam függvényében is változik körülbelül 30 lej és 150 között. Vannak olyan tavak, ahol megengedett, hogy a zsákmányolt halat hazavigye a horgász (van, ahol megvan, hogy hány kilóig szabad hazavinni), és vannak úgy nevezett „catch and release” tavak, ahol vissza kell engedni a kifogott állatokat. Utóbbi tavak esetében sokkal nagyobb az esély, hogy az ember halat, illetve, hogy nagy halat fog, hiszen ezekből nem „fogynak” a halak. A tavi horgászat nagy „előnye” azonkívül, hogy biztos a zsákmány, az, hogy nem szükséges hozzá horgászengedélyt kiváltani.
A horgászengedély kapcsán Gyenge-Arany Hunor elmondta, hogy az Országos Halászati és Halgazdasági Ügynökség (ANPA) és a Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete (AJVPS) által névre szólóan kibocsátott engedély jogosít fel a sporthorgászatra egyesületi, illetve sík vizeken, azaz folyókon, holtágakon, patakokon, stb. Az engedélyt megyénként adják ki, a megye határain belül egy évig érvényes, illetve vannak területek, például a Duna-delta, ahova szintén lehet nem csak Tulcsán, hanem az ország többi megyei egyesületénél is engedélyt váltani (sőt utóbbi idéntől online is igényelhető ingyenesen).
A sporthorgászatra méretkorlátozás vonatkozik, amit a szakértő szerint sokan nem tartanak be. A horgászengedélyhez tartozó tájékoztatóban fel van tüntetve minden fontos információ: hol szabad, mit szabad, mekkorát szabad. A méretkorlátozás azért fontos, mert a méretek úgy vannak megállapítva, hogy a kifogható halak már legyenek ivarérettek, illetve már egyszer ívjanak, azaz hagyjanak maguk után utódokat – így tartják fent az állományt. Néha a magántavakon is van méretkorlátozás, de ez az üzemeltető, a tulajdonos döntése.
Gyenge-Arany Hunor azt is elmondta, hogy ha valaki először szeretné kipróbálni ezt a hobbit, sportot, akkor ő az úszós horgászatot javasolná neki, ennek is a spiccbotos verzióját. Ez egy olyan bot, amin nincs se orsó, se gyűrűk, a botra van rögzítve a zsinór. Egy ilyen botot már akár 20-30 lejből is meg lehet vásárolni, de ha esetleg kicsit minőségibb karbonbotot szeretne venni, az is belefér 100 lejbe. A bot mellé kell venni még 5 méter zsinórt, egy úszót, sörétólmot, horgot és egy doboz csontit (azaz csalit). Ezzel az alapfelszereléssel már ki lehet fogni akár egy pontyot is úgy másfél-két kiló súlyig. Ez a felszerelés, mivel hosszú (4-5 méteres) a bot, főleg tavi horgászatra ideális, illetve békés halak kifogására.
Ha elmegyünk egy tóra, akkor főleg keszegfajtákat, pirosszeműt, bodorkát, karikakeszeget, dévérkeszeget, esetleg kárászt” – sorolta a horgász.
Ezt a felszerelést készen is meglehet kapni a szakboltokban, ezzel egy abszolút kezdő is foghat halat. Gyenge-Arany Hunor szerint a kezdő horgásznak azért is javasolt az úszós módszer, mert élmény látni, ahogy a hal „peccegteti” az úszót. Következő lépésként már lehet orsós botot venni.
Az úgynevezett fenekezés már egy komplexebb módszer, ahhoz már kell etetőanyag, etetőkosár, kell egy úszós, gyűrűs távdobó bot, amivel húsz, harminc, akár száz méterre lehet dobni. A szakértő szerint ehhez már kell egy kis rutin, tapasztalat.
A Duna-delta meglátogatását mindenkinek ajánlja Gyenge-Arany Hunor, szerinte a kezdő horgásznak is hatalmas élményt jelenthet, például egy helyi, lipován vezető olyan helyeket, tavakat mutathat, ahol bárki foghat halat.
Gyenge-Arany Hunor rámutatott: sajnos egyre kevesebb a nem magánkézben lévő vadvíz, ahol egy tapasztaltabb horgász nagy halakat zsákmányolhat. Szerinte például Kovászna és Hargita megyében még egy-két ilyen hely van csupán. Kiemelte, hogy természetesen annak is megvannak az előnyei, hogy a tavak magánkézben vannak, hiszen így rendben tartják, tisztítják őket.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.