Mozgás minden korosztálynak. Táncklub a volt kazánházban

Antal Erika 2018. március 20., 16:00

A tánc nem csak abban segít, hogy szép tartása legyen az embernek, de az önmegismeréshez, az önbizalom növeléséhez is hozzájárul, fejleszti a koordinációs készséget, és segít az érzelmek mozgás általi kifejezésének elsajátításához – vallja Somodi Katalin, aki férjével, Somodi Mártonnal közösen 1999 óta működteti Marosvásárhelyen a Dance Art Táncklubot. 

Országszerte egyedülálló táncklub létrehozását tervezik Marosvásárhelyen •  Fotó: Pixabay.com
galéria
Országszerte egyedülálló táncklub létrehozását tervezik Marosvásárhelyen Fotó: Pixabay.com

Nyugdíjasoknak, fiatal felnőtteknek, tinédzsereknek és óvodásoknak, illetve kisiskolásoknak is tartanak tánctanfolyamot a Dance Art Táncklub edzői hétfőtől péntekig. A legkisebbek, a 4 és 6 év közöttiek délután 5-kor kezdenek, aztán következnek este 6 órától a 7 és 9 év közöttiek, majd 7-től a 10–13 éves korosztály. Este 8-tól pedig két modulban a felnőttek, valamint a nyugdíjasok.

A Somodi-házaspár, Katalin és Márton korábban szintén táncolt és versenyzett, aztán elkezdte az oktatást, és mivel nem maradt idő az edzésre, illetve olyan edző sem volt a környezetükben, aki igazán segített volna, abbahagyták táncos karrierjüket. Amikor úgy érezték, eljött az idő, hogy úgy tanítsanak, ahogy ők szeretnének és tudnának, 1999-ben megalapították a Dance Art Klubot. 

„Visszatekintve, ez volt az egyik legjobb döntésünk”

– idézi fel a kezdeteket Katalin, akitől azt is megkérdeztük, milyen volt az indulás, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, ha voltak nehézségek.

Somodi Katalin és Márton. Most oktatják a táncot •  Fotó: Facebook/Somodi Katalin
Somodi Katalin és Márton. Most oktatják a táncot Fotó: Facebook/Somodi Katalin

„Mi már nem vagyunk táncosok, valamikor réges-régen, amikor még a versenytánc gyerekcipőben járt, akkor mi is versenyeztünk, de amikor elkezdtünk oktatni, akkor már nem maradt idő az edzésre, és nem is volt olyan edző a környezetünkben, aki igazán segített volna. Egyetemista tánccsoportban táncoltunk Szőke István vezetésével, onnan szakadtunk ki, hogy a saját utunkat járjuk. Ott ismerkedtünk meg és váltunk egy párrá, nem csak a táncparketten, hanem az életben is” – meséli Katalin.

Megismertetni a versenytáncot 

„Minden kezdet nehéz, újabb és újabb kihívásokkal kellett szembenézni. Akkoriban kezdő fiatal tanárok voltunk és be kellett bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk betörni a versenytánc világába” – vallja Somodi Katalin, aki férjével együtt nagyon sok képzésen vett részt, sokat tanult, rengeteg energiát fektetett a közös álom megvalósításába. Az eredmény pedig nem maradt el, sikerült a Dance Art Klubot országszerte, sőt azon is túl, elismertté tenni.

Bajnokok. A Somodi-házaspár tanítványaikkal •  Fotó: Facebook/Somodi Katalin
Bajnokok. A Somodi-házaspár tanítványaikkal Fotó: Facebook/Somodi Katalin

Úgy vélik, hogy ez a párosaik által elért eredményeknek is köszönhető. Ugyanakkor megfelelő tánctermet kellett berendezniük, illetve meg kellett ismertetniük a versenytáncot a vásárhelyi közönséggel, hogy utánpótlásról is gondoskodhassanak. A siker tehát a sok munka és kitartás eredménye.

„Mindketten álmodozó típusok vagyunk, és mindig magasra tesszük a mércét, magunkkal és a sportolóinkkal szemben is”

– hangsúlyozza Katalin, aki azt is elmondta, hogy amikor már olyan párosokat neveltek, akik nagyon jól szerepeltek a versenyeken, elérkezettnek érezték az időt, hogy saját versenyt szervezzenek. Ez 2007-ben történt meg első alkalommal, azóta pedig folyamatosan szervezik a Dance Art Kupát, illetve az idén első alkalommal szerveztek a megyei versenytánc egyesület tagjaként országos román bajnokságot minden korosztály számára standard és latin-amerikai táncokban.

Táncóra korhatár nélkül

A legkisebbektől az idősebbekig minden korosztály táncol a klubban. Akit érdekel ez a mozgásforma, annak lehetőséget biztosítanak, hogy rendszeresen tanulja, illetve gyakorolja a lépéseket. A legkeresettebb tánckurzus az, amit a kisgyerekek számára tartanak, ugyanis sok szülő szeretné, hogy gyereke megtanuljon táncolni. A klub működtetőinek is mint versenytánc-edzőknek fontos, hogy már kiskortól kezdjék a gyerekek felkészítését, hogy mikor elérik a 7-8 éves korosztályt, elindithassák a versenytánc világába. Természetesen a nagyobb gyerekek számára is szerveznek tanfolyamokat, hiszen erre is van kérés, és sokszor innen kerülnek ki azok, akik versenytáncolni szeretnének – magyarázza Katalin. Az edzők a táncosok, illetve a volt táncosok közül kerülnek ki, akik elvégezték közben az edzőiskolát.

Összhang és erőnlét, szépség és erő: nem egyszerű sportág a versenytánc •  Fotó: Facebook/Péter Ferenc
Összhang és erőnlét, szépség és erő: nem egyszerű sportág a versenytánc Fotó: Facebook/Péter Ferenc

A felnőttoktatas a szívügye az egykori táncosnak, amit azzal magyaráz, hogy ő maga is felnőttként kezdett el táncolni.

 „Folyamatosan indítunk tanfolyamot a táncolni, szórakozni vágyó felnőttek számára, korhatár nélkül”

– mondja, majd hozzáteszi, hogy vannak, akik már több mint tíz éve táncolnak a klubban és olyanok is kikerültek, akik versenyszinten művelik, szenior kategóriában, 35 illetve 45 éven felüli korosztályban. Mindez óriási háttérmunkát igényel, megszervezni a klub működését és az edzők munkáját. „Szerencsénkre sikerült az évek során kinevelt táncosainkból jó edzőket faragni, akik ma már nagyon ügyesen készítik fel a párosokat” – teszi hozzá a táncoktató.

Az élsportolók naponta edzenek

A sporttánc egy igen komplex sportág, hiszen fizikailag igen megerőltető – az alpinizmussal és a sífutással egy kategóriában emlegetik, ami az erőnlétet illeti –, ugyanakkor többletnehézséget jelent az is, hogy minden mozdulat teljesen összhangban kell legyen a zenével, illetve a partner mozdulataival. Ahhoz, hogy valaki versenyen indulhasson, jól megtervezett edzésprogramra van szüksége, valamint sok munkára és odaadásra. Az élsportolók nap mint nap edzenek, csoportosan, illetve egyénileg, a speciális edzések mellett más erőnléti edzéseken is részt vesznek.  A hónap első hétvégéjén szervezett verseny sikeres volt az eredményeket illetően, bár Katalin úgy véli, soha nem szabad hátradőlni a jó eredmények láttán, mindig jobbra és jobbra kell törekedni. Szervezés szempontjából ez volt az egyik legnagyobb és legsikeresebb projektjük – teszi hozzá.

„Egy régi álmunk vált valóra, sikerült egy magánszemélytől, bankkölcsön segítségével megvásárolni az egykori kazánházat, és a belső tereit felújítani. Az épület teljes felújítása és a további elképzelések megvalósítása több évre kinyúló terv, de ha elkészül,

országszerte egyedi táncközpont lesz, ahol a versenytánc mellett más stílusú táncok is helyet kapnak, úgy mint a néptánc, a streetdance és a balett”

– magyarázza Somodi Katalin.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.