Összeér a kutyamancs és embertenyér

A Gyergyószentmiklóson saját szalonnal rendelkező fodrásznőnek különös hobbija van: másokon segít. Embereken, állatokon, de főleg gyerekeken, közülük is a kisfiúkon. Addig-addig beszélgettünk, míg ennek okára is fény derült.

Régi tulajdonsága a segítőkészség, azt mondja, ha tizenévvel ezelőtt lett volna Facebook, már akkor olyan felhívásokat tett volna közzé, mint mostanság: íme egy nélkülöző, utána pedig, köszönöm, örvendek, hogy segíthettünk.

Most huszonkilenc éves, és egy évtizede annak, hogy első fizetését megkapva a teljes összeget két gyermek iskolakezdésére költötte. Édesanyja szinte elájult, amikor megtudta. Azóta edződött az anya, lánya szinte naponta szoktatja hozzá furcsa hobbijához.

Ha messze visszanéz gyerekkorában, azt látja, édesanyja is segítőkész volt, hogy ő már kicsiként állatokat mentett, és hogy a családban voltak nehéz pillanatok, amikor nem futotta luxusra. Elvált szülők gyerekeként megismerte annak folyamatát, hogy vágyai teljesülhetnek, de azokért meg kell dolgozni, és ki kell várni. Sokáig nem értette, hogy miért kell neki fáznia, miközben osztálytársát készen autóval viszik az iskoláig.

„Volt olyan hét, amikor csak zsíros kenyérre futotta. Nyaralni nem jártunk, így amikor ősszel az iskolában le kellett írni, ki, hol vakációzott, tengert hazudtam. Egy fénykép is előttem van: három barátnőmmel együtt vagyunk rajta, tél volt. Hármuk lábán csizma, az enyémen sportcipő...

A lány neve Tamás Eszter, és még nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy ki vagyok én. Azt viszont vallja, hogy „minden múlandó, és mi azért jöttünk a földre, hogy megtanuljuk: semmihez nem kell ragaszkodni, sem emberhez, sem tárgyhoz. Talán egy lélek vagyok a földön, aki dolgozik, tanul, téved... és nem ragaszkodik.”

Azt mondja, édesanyját gyakran kihasználták, visszaéltek jóságával. Gyerekfejjel haragudt, aztán arra jutott, hogy ő bizony nem ad pénzt annak, aki italra költené, mert az nem segítség. A gyermekkor juthat eszébe akkor is, amikor gyerekeknek segít, és kislánykori álma, hogy egyszer kisfiút fog szülni. Volt egy balesete, sok műtét után állt talpra, ez tesz kérdőjelet az anyaság lehetősége mellé. Talán ezért különös kedvencei a pöttöm legénykék.

Azt mondja, spontán jön, hogy kire kell éppen ráfigyelni. „Egyszer Csíkszeredából jöttem haza, húsvét közeledett, édesanyámék külföldön dolgoztak. Egy idős ember üldögélt az út szélén. Egyedül volt, mint én” – így kezdődött egy történet, melynek folytatása, hogy a kopott ruhában, szitává foszlott lábbeliben lévő embert hazavitte autóján a rozoga házába. Kicsi pénzt hagyott neki, és a közösségi oldalon hírt adott tapasztalatáról.

Ekkor kezdtek hozzá adományokat eljuttatni, még két pár új cipőt is küldött egy üzlet, ő pedig ment örömmel Csíkcsicsóba.

Aztán egy nagycsaládról derült ki, sok minden hiányzik, de legsürgősebben babakocsi, pelenka kellene. Egy csoportot talált, a sepsiszentgyörgyi Kuti Katalin által irányított Segítsünk a rászorulóknak elnevezésűt. Egy dubányi segély jött, a rászorulókról viszont kiderült, az édesapa megalázónak tartja, hogy erre szorul, nem fogadhatja a küldeményt. Percek alatt került másik család, ha kanyarral is, de örömet szerzett az adomány. Mert minden segítségnek megvan valahol a helye.

Mesélt még a mikóújfalusi családról, ahol meghalt az anya, apa neveli három kisgyerekét, a zaláni öreg emberről, akire dől rá a háza és sok-sok gyerekről, akik nem tehetnek helyzetükről. Sorban mutat be egy-egy ilyen életet a közösségi oldalon, és sok pártolót talál a szándékához. Ki készpénzt, ki tartós élelmiszert ajánl fel, de ruhaneműt is gyakran hoznak. Mint mondja, eddig sosem csalódott az emberekben, csak a nagylelkűségüket ismerhette meg közelről.

Időnként vissza-visszatér az állatmentés is az életében. Karján egy tetoválás van, az első megmentett kutyus mancsa ér a tenyeréhez. Ő egy volt azon négylábúak közül, kiknek sorsát igazgatta. Most éppen párnapos macskakölykök a fodrásszalon lakói. Eszter úgy fogalmazott, hogy egy általa „mostanáig tisztelt idős hölgy” akarta eltetetni láb alól a cicákat, és ő nem hagyta. Kecsketejet keres, tápot rendel, nevelgeti, és biztosra veszi, hogy lesz gazdájuk. Mert sokan hiszik, érdemes segíteni, és „meglátják a pénz létének valódi értelmét.”

Tamás Eszter tudja, jó összefogni, jót cselekedni, de kell tudni határt is tartani. Addig jelen lenni csak, amíg szükséges a támogatás, utána hagyni a talpra állókat tovább boldogulni. Tudja, hogy nem szabad belépni mások életébe, hogy nem szabad ragaszkodni: