Dizájner az argentin tangó bűvöletében: Péter Ildikó

Ruhái egyediek, színesek, sokszor aszimmetrikusak, nőiesek, amolyan péterildisek. Az egész lényét meghatározza a tánc, sportos, csinos, az a fajta nő, akinek igen jól áll az argentin tangó.

Kislányként már varrt, s mondhatnánk is, hogy ez nem is csoda, hiszen mint meséli nagymamája, nagynénje varrónő volt, tehát volt kitől örökölni, ellesni és megszeretni e kézműves szakmát.

„Sokat varrtam, horgoltam a babáimnak, már kislánykoromban szerettem kézimunkázni. Csíkszeredában a mai Nagy István Művészeti Középiskola textil szakán végeztem, majd következett a temesvári Nyugati Egyetem, ahol divattervezést tanultam, és itt került sor a mesterképzésre is. Szerencsés voltam, mert olyan munkahelyet kaptam, ahol a szakmámban, divattervezőként dolgozhattam. Ott tanultam meg a szakma technikai részét, mert nemhiába mondják, hogy a mesterséget el kell lopni. Tizedikes voltam, amikor egyedül megtanultam a varrógépen varrni, viszont a szabást, a különböző varrási technikákat nem ismertem. A munkám mellett közben magamnak is varrtam ruhákat, és egyre több ismerős kérte, hogy varrjak neki is. Elkezdtem otthon dolgozni, így lassan kialakult egy kezdetleges kliens kör, ami adott egy biztonságot ahhoz, hogy elindítsam a saját műhelyemet” – eleveníti fel Ildikó.

Bevallja, volt néhány év, amíg nem találta a helyét, nem tudta, hogy igazából mit is akar, fontolgatta a külföldre költözést, a kiábrándultság érzése is elhatalmasodott rajta, aztán három-négy évvel ezelőtt egy friss lendületet hozott az életébe a tánc. És a tánccal a felkérések is érkeztek, újra varrni kezdett. „Felkértek a lányok, hogy varrjak tangóruhákat. Elkezdtem varrni, kezdtem járni fesztiválokra nem csak mint táncos, hanem az általam készített ruhákat is bemutattam, lassan megismertek az országban.

de sajnos minden leállt, és újra kellett tervezni. Most azt csinálok, amit tudok, maszkokat készítek, vannak még rendeléseim, amelyeknek eleget teszek, próbálok felszínen maradni” – jegyzi meg.

Az általa készített egyedi ruhákkal olyan nőket kíván megszólítani, akik magabiztosak, tudják mit akarnak, szeretnek és szeretnének nőiesek lenni, akikkel ő maga is egy hullámhosszon van.

Szecesszió a művészetben témában az egyetemen készítettem három textilkollázst, ami azóta is ott van a konyhában kifüggesztve, és ezek engem nagyon inspirálnak. Elkezdtem egy ruhával, és folyattam a többivel, mert nagy sikere volt. Zsinórokkal díszítem a ruhákat, és a minta között kivágom az anyagot csipkeszerűen. Engem nagyon untat a szimmetria, nagyon szeretem az asszimmetriát, de ugyanakkor nagyon szeretem a színeket is. Mintegy hetven százalékban tangóruhákat készítek, és úgy érzem, ez kicsit befolyásolta a stílusomat, de flexibilis vagyok, és szeretek személyre szabottan dolgozni” – magyarázza lelkesen. A kész ruhákat sok esetben speciális textilfestékkel, kézzel festett motívumokkal díszíti.

Na de hogyan is jön képbe a tánc, a tangó? Ha röviden akarok fogalmazni, akkor egy szakítással. „A tánc nálunk úgymond családi betegség” – neveti el magát Ildikó. Ő három éven keresztül versenytáncos volt, amikor aztán táncpartner nélkül maradt, megismerkedett az argentin tangóval. „Annyira tetszett, hogy végül nem tértem vissza a versenytánchoz, és ennek immár tíz éve. Nagyon szeretem, és ez hozzásegített a nőiességem kiteljesedéséhez, jól éreztem magam a bőrömben, önbizalmat adott, magabiztossá tett. Most már olyan szintre jutottam az argentin tangóval, hogy tanítottam is egy ideig, de azt is tudják – mert ismernek az egész országban – hogy ha valami szép ruhára van szükség, akkor hozzám fordulhatnak”.

Az argentin tangóról tudni kell – meséli –, hogy olyan társastánc, amelyben nincs stabil partner, hanem egy táncest, egy milonga során mindenki mindenkivel táncol. Temesváron négy tangóiskola van, amelyek rendszeresen szerveztek milongákat, de számos hazai és külföldi tangófesztiválon megfordult már, és a táncnak köszönhetően mélyültek el baráti és szakmai kapcsolatai.

A városi szinten történő milongák harminc-negyven személyt vonzanak, a fesztiválokon viszont sokszor kétszázon felül van a részvevők száma”.

Mosolyogva jegyzi meg, bizony sok minden megváltozik az ember életében, ha táncolni kezd. Saját példájából indulva ki azt mondja, mindamellett, hogy megerősödött az önbizalma, megváltozott a testtartása, megtanult szoknyát, ruhát és magas sarkú cipőt viselni. És megtanult az emberre figyelni, sőt megérteni táncpartnerét gesztusokból, pillantásokból.

Mozdulataiból, gesztusaiból sok mindent le lehet olvasni, de hogy jól tudjunk együtt táncolni, meg kell legyen közöttünk az összhang, amely rávezet arra, hogy érezd a másikat. De nyitottnak is kell lennünk, főleg mi, nők, hiszen egy nőnek hagynia kell, hogy egy férfi vezessen a táncban. Fontos a kettő közötti kommunikáció, energia, összhang, a szikra, akárkivel nem lehet jól táncolni” – magyarázza lelkesen.

Ildikónak immár több mint húsz éve Temesvár az otthona, bár családja, barátai, mint fogalmaz, a gyermekkora Csíkjában maradtak. Haza pedig mindig szívesen jön. „Temesváron szépen kialakult az életem. Én annak vagyok a híve, hogy sose mond azt, hogy soha, az életben sok minden változhat. Egyelőre így alakult. Remélem, amit elterveztem, meg tudom csinálni. És azt is remélem, hogy minél hamarabb visszaáll a régi rend, és visszatér a tánc az életünkbe, én meg tervezhetek tovább. Mert szeretem azt, amit csinálok.”