Szeben a karácsonyi vásár idején (VIDEÓVAL)

Ha azt vesszük alapul, hogy ezt az egész modern karácsonyosdit valahol német vidéken találták ki, akkor a legautentikusabb fílinget Romániában a németes Nagyszebenben kaphatja meg az ember – gondoltam én, míg idén végre valahogy sikerült megtalálni az időt és a lehetőséget, hogy a karácsonyi vásár idején stílusosan Hermannstadtba látogassunk. Előrebocsátom: túl sok németes élményben nem volt részünk.

De hát mire is számítson az ember abban a városban, ami ugyan látszólag büszkén felvállalja szász örökségét, de napjainkban már oly kevesen vallják magukat száznak (avagy németnek), hogy abszolút számban nézve még magyarok is többen vannak (2011-es adatok szerint 2169-en, míg a németek 1561-en)? De az összes nem román nemzeti közösség aránya annyira elenyésző a mintegy 150 ezres városban, hogy igazán nyomot nem tud hagyni a település mindennapjaiban. A történelmi gyökerek, azok igen, persze. Plusz Nagyszeben az a város, amely képes volt egy szász nemzetiségű politikust többször is megválasztani a település élére, igaz, ez a produkció azóta országos szinten megismétlődött, jeleként annak, hogy igen erős sok románban az a vágy, hogy hátat fordítson saját bizánci jellegű gyökereinek – de persze lehet, hogy az erdélyiség szellemében nem is önmegtagadásról, inkább szembefordulásról van szó.

Mindez persze csak azért fontos most, mert ha egy németes karácsonyra számít Szebenben az ember, legyen tisztában azért azzal, hogy úgy lesz németes, hogy az először átszűrődött a jelenkori, az ország egyéb részeiből is érkező románok németességről kialakult felfogásán, a végeredmény pedig finoman szólva egy érdekes, de nem feltétlenül visszataszító elegye a különböző kultúráknak, de nem amolyan „multikulturálisan”, mint Marosvásárhelyen, hisz itt nem érzi senki szükségét annak, hogy egyik vagy másik kultúra dominanciáját hangsúlyozza, kiemelje.

Ami azt illeti, a vásári kavalkádban több magyar jelleggel találkozni, mint szásszal, némettel, mint ahogy a beszélt nyelvek között is sokkal hangsúlyosabban jelen van a magyar, mint ahogy erre a város népességeinek arányából lehetne következtetni. Ennek okát a felvonuló árusokban kell keresni, meg valószínűleg abban, hogy a két-három órányi autózásra lévő magyarlakta vidékekről is sokan felkeresik ezt a jó marketinggel népszerűsített rendezvényt. Igazi kuriózum, ahogy a modern román állam százéves évfordulójára tervezett trikolóros hűtőmágnes megfér a magyar, lakkozott fatáblára festett házi áldással: sokféle vásárlóra fel vannak készülve az árusok. Szeben felé autózva szinte fáj az embernek a harsány trikolóros románság, szinte nincs olyan település, ahol méretes zászlókkal vagy minden oszlopra kibiggyesztve ne hirdetnék hetekkel december 1. után is az etnikai dominanciát, Szeben történelmi központjában sétálva azonban üdítően hat ennek a harsányságnak a hiánya, a főtér épületeit kivilágító fényjáték sokszínű és soknyelvű. A sétálóutcában az 5 lejért lufikat csomózó bohóc is megpróbál magyarul társalogni a kislánnyal, még ha nem is nagyon sikerül, a kedvesség, előzékenység láthatóan itthon van itt, még ha nem is mindenhol: undok, unott árussal, pultossal is van dolga az embernek, igaz, nem a karácsonyi vásárban.

Családi programnak a fényárban úszó szebeni karácsonyi vásár megfelel, főleg, ha meg is tud helyben aludni az ember, így megkóstolhatja a finomságok között az ilyen összejövetelek elmaradhatatlan kellékét, a forralt bort is. Amúgy a gasztronómiai felhozatal nem különösebben túlméretezett, de nem is túl drága, a forralt bor két-három decijét 5 lejért is meg lehetett találni, akárcsak a kisebb harapnivalók legtöbbjét. A sült gesztenye viszont nem tartozott ezek közé: a „legkevesebb tizenkét darabot” tartalmazó adagért a 10 lej eléggé borsosnak tűnt. A gyerekeknek fontosabb kisvonatozás, a körhintázás ugyanabba a 10 lejbe került személyenként, mint mondjuk Sepsiszentgyörgyön a Szent György Napok idején. Amire viszont tekintélyesebb summákat ott lehetett hagyni, azok a különböző egyedi, kézműves termékek, ruhaneműk, egyszóval ajándéktárgyak, amelyek között kevesebb a giccses, mint az ízléses.

Ottjártunkkor éppen koncert dübörgött, ami hiába volt karácsonyi jellegű, hangerejével eloszlatta egy időre a meghittséget. A néhányszáz fős közönség a tér burkolatába elhelyezett, 1989 decemberére emlékező plakettet és gyertyákat körbeállva szórakozott. A koncert ellenére mégsem volt szorongó érzése az embernek: a csíkszeredai városnapokon nagyobb szokott lenni a zsúfoltság, mint amilyen egy nappal karácsony előtt a szebeni karácsonyi vásárban volt.

A Momondo nevű turisztikai portál idén a világ 17 legjobb karácsonyi vására közé beválogatta a nagyszebenit, igaz, döntésüket nagyban befolyásolhatta, hogy hová tudnak repülőjegyet, szállást kínálni. Márpedig a szebeni reptérre sűrűn érkeznek a fapados járatok gépei, és a szállásfoglaló portálokon is lehetett találni bőven ajánlatot. Mi, akik nem repülővel, hanem autóval érkeztünk a városba – a tömegközlekedés a mintegy nyolcórás vonatút miatt ezúttal szóba se jöhetett – egy kellemes ünnepváró estével gazdagodtunk, miközben a pénztárcánk sem ürült ki teljesen.

Ha valaki nem szeretne kimaradni az élményből, még nem késett le: a vásár január 3-áig tart nyitva.