Szegény zsidóknak épült, gettó lett belőle

A történész nagyapja még ebben a zsinagógában imádta Istent, bizalmi állása is volt abban a hitközségben, pénztárosként is dolgozott. Spielmann nem ismerhette, hiszen 1944. május 3-án bevonult a gettóba, 28-án elvitték Auschwitzba, és onnan már nem tért vissza. Nagyapját csak a deportálásból hazatért édesanyja által mesélt történetekből és a feljegyzésből, kordokumentumokból ismeri.

Előadásában a történész rámutatott: 1850-ig a zsidók és az unitáriusok nem költözhettek be Marosvásárhelyre. A zsidók a város melletti településeken, Marosszentkirályon és Náznánfalván éltek, onnan jártak be a városba. A két település között volt egy imaházuk, amit 1944-ben, a zsidók deportálása után a helybéliek leromboltak. Két emléktáblát sikerült onnan megmenteni és egy deszkát, mindhárom tárgy a Vásárhelyen levő zsidó emlékmúzeumban látható. 1850 után az osztrák hatalom megengedte, hogy a zsidók beköltözzenek a városba. A Maros melletti telkeket tudták megvásárolni, amelyek árvízveszélyesek voltak, és ezért olcsók. Közben a marosvásárhelyi zsidó közösség gyorsan szaporodott, részben természetes szaporulat útján, de sokan be is költöztek.

1866-ban Ötvös József, aki akkor kultuszminiszter, vallási és közoktatási miniszert volt, tenni akart valamit azért, hogy a zsidók teljes jogúak legyenek vallási tekintetben is. Összehívott egy kongresszust, ahol olyan szervezetet szeretett volna létrehozni, ami hasonlít a katolikus vagy a református egyház szervezetéhez, van benne hierarchia. „Ezen a gyűlésen azonban szakadás történt a magyar zsidó közösségben.

Ezt a templomot is ortodox, vagyis igaz hitű zsidó közösség építette” – vázolta Spielmann.

Akik a reformok mellett voltak, a szertartásokba bevezették az orgonát, a kórust, elfogadták azt, hogy nem kell mindenféle vallási előírást betartani, ők reform zsidók vagy neológok voltak. Akik csak bizonyos fokig engedtek az újításnak, azok voltak a semleges zsidók. Belső-Erdélyben nem voltak reform zsidók, de Budapesten, Nagyváradon igen.

1920-ban volt egy, a magyar földesurakat, a Bethleneket, Bánffyékat érintő földreform, amikor elkobozták a nemes családok földjeit,  és azokból a parasztoknak, elsősorban a román parasztoknak adtak. Mivel a földeket szétosztották, fölöslegessé vált a földbérlő intézménye, addig ugyanis a bérlők intéztek mindent. Abban a pillanatban a bérlők, akik nagyrészt zsidók voltak, beköltöztek Marosvásárhelyre. Elkezdett növekedni az ortodox zsidó közösség. Számukra egy új templomot kellett építeni. Az Iskola utcában már volt a gazdag zsidóknak egy temploma, ezt 1896-ban építették. Mivel az új hajlék szegény embernek épülő zsinagóga volt, ez meg is érződött az egész építkezési folyamaton.

A telket Knöpfler Vilmostól vásárolták meg. Miután a városi tanács és a szakminisztérium engedélye megvolt, történt egy, Spielmann Mihály szerint „icike-picike” kitérő: az első világháború. Majd 1918-ban az impériumváltás, amikor a zsidók az egyszeri kisebbségből kétszeri kisebbséggé váltak, mert zsidók voltak, és magyarul beszéltek.

1926-ban egy erélyes hitközségi elnököt választott magának a közösség, Gábel Sándor személyében. Ő fontosnak tartotta az építkezést, így  megalapították az építkezési bizottságot, amelynek tagjai elindultak segélyeket szerezni. „Senki nem akart a saját zsebéből zsinagógát építeni. Marosvásárhelyen akkor egy élénk, pezsgő életet élő zsidó közösség volt. Az újságokból tudjuk, hogy

1927-ben állami segélyt ígért nekik egy liberális képviselő, de abból semmit nem kaptak meg. Bernády Györgyhöz fordulnak, aki számára a zsidó közösség egy kedves társaság volt. Amikor első polgármestersége idején Bernády nekifogott a város felépítésének, ez a társaság hitelezte őt meg. Bernády úgy építette a várost, hogy országos és helyi kölcsönöket vett fel. Amikor a zsidók  hozzá fordultak, ő segített nekik.

A templom első terveit Váradi József készítette el, s minden valószínűség szerint ez egy földszintes épület volt, ami végül nem tetszett a zsidó közösségnek.  A város akkori főmérnökével terveztették újra, s immár háromszintesre. A megbízást Csiszár Lajos kapta. Az a Csiszár Lajos, aki  a Kultúrpalotát, a Református Kollégium főépületét is építette. 1928 közepére nagyjából készen állt az épület.

Akkor következett a berendezés. Padsorokat, székeket vettek és tettek be, a templom közepén állt egy emelvény, ahol a Torát olvasták fel. A feljegyzések szerint a vécékagylókat Kassáról kellett hozatni, mert akkor Románia területén ilyeneket nem gyártottak. Az egész templom 8 millió lejbe került, ez nagyon tekintélyes összeg volt akkor is.  Felét hitelből, hosszútávú kölcsönökből fedezték. Ezeket azonban nem tudták visszafizetni. A zsinagóga felavatása 1928. szeptember 2-án, a zsidó újévkor történt.

A zsinagógát a közösség tagjai mindössze 1944-ig használták. Abban az évben a zsidókat gettókba gyűjtötték. Marosvásárhelyen három gettó volt: egy a jelenlegi cserealji református templom helyén álló koronkai téglagyárban, egy a Székely vértanúk emlékműve környékén. Ide nemcsak a marosvásárhelyi zsidókat gyűjtöttek össze, hanem Udvarhelyről, Parajdról, Szolokmáról is idehozták a zsidókat.

A harmadik gettó a tizennyolc évig használt zsinagógában volt.

Itt kórházat alakítottak ki, ide hozták a zsidókat a Szentgyörgy utcai kórházból, s innen tették marhavagonokba őket. Voltak orvosok, mint például Szendrei doktor, aki megpróbálta megmenteni őket. 7500 zsidót deportáltak, 1500-an tértek haza.

Az ortodox zsinagógát egy idei lerakatnak használták, ott tárolták az elhurcolt zsidók dolgait. „Nem tudjuk, mi történt ezekkel a tárgyakkal, értékekkel. 1944. augusztus 28-án még arról nyilatkozik a pesti kormány megbízottja, hogy szétosztják a javakat az emberek között. 1944. szeptember 27-én, amikor bevonulnak a szovjetek, már nyoma sincs semminek” – fejtette ki Spielmann. Mikor a deportáltak hazatértek, már elég volt nekik az Iskola utcai zsinagóga, az ortodox zsinagóga emeletén egyházi irodákat működtettek. Az 1990-es évek elején teljesen kiköltöztek az épületből.

Jelenleg is a 170 tagot számláló zsidó hitközség tulajdonában van, most egy művészeti központ működik benne: van itt táncszínház, kerámiaműhely, de egyebek mellett dobórákat is tartanak gyermeknek.