Novembert meghazudtoló verőfényes napsütés fogadott minket ottjártunkkor. A parkoló tele autókkal, a makettparkban rengeteg nézelődő, ki innen a környékről, ki a Kárpátokon túlról. De mi most nem építészeti remekművek kicsinyített változatait jöttünk nézegetni, hanem a létesítmény legújabb szolgáltatásait közelebbről is szemügyre venni.
Fazakas Szabolcs, a Mini Erdély Park megálmodója vezetett körbe minket a frissen átadott, most már a nagyközönség számára is elérhető helyeken.
– magyarázta a megvalósítás elsődleges szempontját az üzemeltető, aki a parknak ezen részét stílszerűen csak szülőmegőrzőnek nevezi.
A gyerekek márpedig szaladgálnak és jól szórakoznak, ami nem is csoda, hiszen számtalan játszóelemet tettek elérhetővé számukra a legendáriumosok:
körhinta, csúszdák és kötélmászási lehetőség várja a kicsiket kifogástalan minőségű gumiszőnyegen.
A felnőttek eközben ihatnak egy finom kávét vagy üdítőt, megkóstolhatják a legízletesebb grillfalatokat – amelyeket amúgy kizárólag helyi termelőktől szereznek be –, de az elvetemültebbek akár dolgozhatnak is, hiszen nagyon erős jelű Wi-Fi-vel szerelték fel a teraszt. Ami amúgy télen is nyitva lesz, hiszen a melegítőtesteknek és a felcsatolható védőfóliának köszönhetően ideális hőmérsékletre lehet számítani a hideg évszakban is.
Rögtön a terasz mellett egy érdekes kiállításnak is teret szenteltek Fazakas Szabolcsék: a román és a magyar animációtörténet köszön vissza a falakról korhű rajzokkal, leírásokkal, érdekességekkel. Külön öröm volt a Macskafogót is látni a falon, amely gyerekkorom egyik kedvence, és ha már megpillantottam, akkor aznap este újra is néztem – immár legalább tizedik alkalommal. Na de animáció nemcsak a történelemben, hanem a jelenben is van az új helyen:
rögtön a játszótér mögött egy vagány mozizós teret létesítettek, ahol a Legendárium által készített mind a tizenegy epizód megtekinthető.
Kapva kaptunk az alkalmon és meg is néztük legújabbat, A Tisza óriásai című részt. Nem kell túlragozni, ez is hozza a Legendárium által nagyon magasra tett szintet. „Amúgy néhány napja volt a Facebook-premier, egyszerre 1400-an nézték” – veti oda nekünk Fazakas Szabolcs, amely számtól majdnem hanyatt estünk, hiszen ennyien általában a Pro TV ötórai híradóját szokták nézni egyszerre, Erdélyben magyar nyelvű élő közvetítést pedig talán szökőévente egyszer.
„Két új mozdonyt tervezünk vásárolni a jövőben, hogy a kisvasút gördülékenyen működjék. Emellett
– mesélt jövőbeni terveikről a Mini Erdély Park vezetője, ami amúgy már nem is annyira távoli, hiszen gőzerővel készülnek a további fejlesztésekre.
Jó hír a székelyudvarhelyieknek, hogy a panorámateraszra az udvarhelyi lakcímmel rendelkezők díjmentesen mehetnek be. „Az itteniek zöme már látta a makettparkot, így nem akartuk őket plusz költségekbe verni csak azért, hogy a gyerekek megnézzenek egy animációs filmet vagy éppen elfogyasszanak egy ebédet. Az ingyenes belépésnek a módja az, hogy a kijáratnál igényelni kell egy névre szóló kártyát, amivel a későbbiekben – valamint a személyi igazolvány és az oltási igazolvány kíséretében – az udvarhelyiek a terasz szolgáltatásait térítésmentesen vehetik használatba” – magyarázta Fazakas Szabolcs az amúgy nagyon emberközeli döntést.
A Mini Erdély Park és a Legendárium megálmodója a beszélgetésünk végén azt is elárulta, hogy
csak ebben az évben már meghaladták a százezer látogatót, ami abszolút rekord úgy a létesítmény, mint a város történelmében.
Csak egy jótanács kedves olvasóinknak: aki még nem járt a Mini Erdély Parkban az az újdonság élményéért, aki pedig már volt, az a változások és fejlődés miatt látogasson el oda. Mi mindenképpen visszatérünk. Minél hamarabb.
(X – Fizetett hirdetés)
Milyen különbségeket, esetleg átfedést tapasztalhatunk, ha két különböző vallású és eltérő hagyományokkal rendelkező településről származó személy évek óta együtt köszönti az új évet? A Balázs-Bécsi házaspárhoz kopogtattunk be.
Kívül esik a felkapott turisztikai útvonalakon, noha rengeteget tudna adni a turistáknak a közel 700 éves múlttal rendelkező kis háromszéki falu, Dálnok. Történetéről vaskos monográfiára való anyag gyűlt össze, és még nincs minden megírva...
Burista Emese és Benedek Szabolcs a Csoma Szobája Alapítvány önkéntes programjának köszönhetően jutott el a Himaláján található Zanglába. Az önkéntes munka célja a 240 évvel ezelőtt született Kőrösi Csoma Sándor egykori lakóhelyének restaurálása volt.
Mire nyújt lehetőséget a gólyabál a kilencedik osztályos diákoknak? Hogyan terelgetik őket a „nagyok”, azaz a végzősök? És milyen felkészülési folyamatok előzik meg a beavatást? Ebben az időszakban Székelyudvarhelyen is újból a gólyabáloké a főszerep.
Mit gondol az író a szerkesztői munkáról, és mit gondol az olvasó a könyvén szereplő szerzőről? Nagy Koppány Zsolttal A remegő kezű órásmester című legújabb kötete kapcsán a könyvek kilátástalan sorsáról és az olvasói igényekről is beszélgettünk.
Milyen lehet középkori technikával festéket létrehozni, s milyen lenne a jelenünk a történelmi múltunk – történeteink, örökségeink – ismerete nélkül? Ezeken a kérdéseken elgondolkodva beszélgettünk a székelyudvarhelyi Czerják Eszter festőművésszel.
Azt gondolhatnánk, hogy Udvarhelyszék talán legismertebb vállalkozójának egyetlen gyermekeként – aki történetesen lány – az élet csupa móka és kacagás. A Nők az üzleti világban sorozatának jelenlegi cikkében erre cáfolunk rá.
A győzelem élményét, a közös játék örömét kínálta az évadnyitó tornán a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a ProTeszt Egyesület a Temesvárra érkező vendégtársulatoknak és helybéli barátainak. A találkozó történéseibe pillanthatunk most bele.
Aki Tusványoson belépett a Kriza János Csűrbe, azt láthatta, hogy a táncházas forgatagban japán emberek is vannak, akik ráadásul úgy járják az erdélyi táncokat, hogy az csuda. Kik ők, honnan jöttek, és mit csináltak itt? Erről Melles Endre mesélt.
Csíkszereda ontja magából a fiatal művésztehetségeket, a város tele van képzőművészekkel, színészekkel, zenészekkel. Éppen egy ilyen fiatal tehetséggel, Lukács Márton Örssel beszélgettünk, aki először lép fel saját projektjeivel a Csíki Jazz-en.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.