Zsigmond Adél játékos ruhavilága

Gyerekként sok időt töltött képzőművész édesapja műtermében, nem csoda, hogy megfogta az alkotás világa, s bár kisgyerek korától szeretett rajzolni, mégis zeneszakon, zongorán kezdte iskolai tanulmányait. Aztán egy idő után visszatért a vizuális művészetekhez, és a középiskolát már a képzőművészeti tagozat textilművészet szakán végezte el.

„Rájöttem, hogy a divattervezés egy olyan

Én a mai napig próbálom ötvözni a két világot, azaz hogy működjek úgy is, mint dizájner, de úgy is, mint egy képzőművész. A kollekcióm nagy részét a hordható ruhák teszik ki, de mindig van egy-két látványruha is, amiben összpontosul, megfogalmazódik az adott kollekció koncepciója, jellegzetessége” – mondja Adél, miközben körbevezet a műhelyében.

Adél életében Csíkszereda és a középiskola után Kolozsvár következett, a Művészeti és Formatervezői Egyetem textilművészet szaka, és innen jutott el több ösztöndíjnak köszönhetően többek között a prágai Művészeti, Építészeti és Formatervezői Akadémiára, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, illetve a dublini Nemzeti Művészeti és Formatervező Főiskolára. Mert időközben az is kiderült – mondja –, hogy nem csak tervezni szeret, hanem utazni, ismerkedni, új környezetben alkotni.

Zsigmond Adél neve egyébként néhány évvel ezelőtt összekapcsolódott egy igencsak egyedülálló felkéréssel.

A Patzaikin brandet ruhatervezőként képviselő csíkszeredai Oláh Gyárfás társtervezőnek kérte fel maga mellé az akkor még saját útját kereső fiatal lányt, s 2012-ben a londoni olimpiai játékokon felvonuló romániai sportolók formaruháját készítették közösen.

„Eldöntöttem, hogy hazajövök, de nem tudtam, hogyan tovább. Összefutottam a középiskolai textiltanárnőmmel, Csillag Imolával, és ő ajánlotta a figyelmembe Oláh Gyárfás divattervezőt, én pedig megkerestem, és szép lassan elkezdtem a brandnél dolgozni. Nagyon jó tapasztalat volt számomra” – jegyzi meg, hiszen többek között azzal is ott szembesült, hogy nem elég csak tervezni, a kivitelezés is fontos, szabni és varrni is tudnia kell. Megtanulta, hogyan működik egy ruhatervező- és kivitelező műhely, és lassan rájött, hogy ideje elővenni az ő kis álmait. Ekkor következett még egy norvégiai és egy litvániai több hónapos rezidens művészeti program, ahol mint mondja kibontakozhatott, de azt is érezte, hogy szüksége van egy saját bázisra, ahonnan el lehet utazni és ahová feltöltődve vissza lehet térni. És így született meg a saját műhely ötlete, ahol ma is alkot.

Hogy mi inspirálja? Talán azt is mondhatjuk, hogy maga az élet. „Főleg személyes, múltbéli élményeimre alapozok, és ezeket keverem aktuális tematikákkal, dizájn trendekkel.

Gyerekkori élményekre alapszik a Pow-Wow és a Strike Me Pink kollekció is, ami a foszforeszkáló játékok világából inspirálódik. A ruhákra szitanyomás-technikával kerül rá a foszforeszkáló minta, de van, hogy a cipzár és más funkcionális kiegészítők is foszforeszkálnak. Olyan kollekciók létrehozásán dolgozom, melyeknek alapgondolata az, hogy a ruháknak misztikus játékossága van. Jelenlegi kollekcióim Reflect! Reflektálj! különleges hangulatát a fényvisszaverő részletek nem szokványos felhasználási módja jelenti, ami érdekes látványt nyújt. Szabásvonalaimra jellemző a stilizált vonalvezetés, síkokra bontás, szobrászi formák” – mondja.

Figyelmemet egy különleges szoknya ragadja meg, és ekkor derül ki, hogy az ezt magába foglaló kollekciót tulajdonképpen egy olyan csíkszeredai férfi inspirálta, aki egy időben előszeretettel viselt szoknyát. Így a vele való beszélgetés nyomán született meg a kollekció ötlete.

A szoknyák tervezésénél figyelembe vettem az igényeit, a funkcionalitást és azt, hogy azokat az évszakoknak megfelelően is tudja kihasználni. A projekt az esztétikai szempontok mellett szocio-kulturális és etikai problémákat is magába foglal, illetve felhívja rá a figyelmet, ugyanakkor karitatív jellegű. Én mindig a háttértörténetet keresem, azt ami engem inspirál, előrevisz, segít a tervezésben”.

„Az az érdekes, hogy én vagyok saját magam próbababája. Igazából az én személyiségemből indulok ki, abból ami nekem jól áll. Van, amikor megkívánom a saját tervezésű ruháimat, és néha elcsenek egy-egy ruhát, jól esik felvenni” – mondja nevetve. A előkönyveléstől kezdve az anyagbeszerzésen át a tervezésig, kivitelezésig szinte mindennel ő foglalkozik, egy varrónővel, Boier Máriával dolgozik együtt.

„Jövőbeli terveim között van, hogy az utcai ruhakollekciók mellett minél több látvány-, azaz haute-couture ruhát készítsek, melyekkel úgy hazai, mint külföldi divatbemutatókon illetve kiállításokon is részt vehetek, és művészileg még jobban kiteljesedhetek. Viszont ha én csak látványruhákat készítenék, nem tudnám fenntartani a műhelyemet. Örülök annak, hogy az inkább minimalista hangvételű utcai ruhák is igazán szépen mutatnak az embereken. Rengeteg erőt ad, amikor látom, mennyire tudnak örülni egy-egy ilyen darabnak” – jegyzi meg.

A csíkszeredai divattervező saját bevallása szerint a slow fashion irányelvet képviseli, fontos számára a minőség és a tudatosság,, hogy lelkülete legyen az általa tervezett daraboknak.

Amikor meg nem a tervezés, az adminisztratív ügyintézés tölti ki az idejét, akkor a Hargita Megyei Vámszer Géza Művészeti Népiskolában tanít ruhatervezést. A tanítás számára is nagyon érdekes – jegyzi meg –, örül a kitartó érdeklődőknek, annak, amikor látja, ahogyan lassan kibontakozik a személyiségük, stílusuk a munkáikon keresztül.

„Én mindig azt szerettem volna, hogy meg tudjam teremteni magamnak azokat a körülményeket, ahol nyugodtan kiteljesedhetek, ne a pillanatnyi stressz határozza meg az életemet, hanem tudjak elmélyedni a munkában” – fűzi hozzá.

Tele van tervekkel, alkotási vággyal. Az fontos számára – hangsúlyozza ki –, hogy a művészi önkifejezés ott legyen a legminimalistább ruhában is, s bár néha úgy érzi, hogy a mindennapi ügyintézés túlságosan leterheli, nem adja fel, hiszen sokat harcolt az álmaiért.