Liget-búcsú: ezek voltunk, és ilyenek

Az Arcél sorozat egy különleges rovata volt a kiadványnak, amelyben ismert embereket igyekeztünk bemutatni – másként. Nem csak azért volt más, mert írott szöveg mellett videós interjút is kapott az olvasó – a megközelítést szerettük volna másként csinálni. Releváns kérdéseket feltenni, az embert keresni a hivatás mögött, a mozgatórugót az eredmények mögött. Emlékszem, mennyit agyaltunk azon, hogy ki legyen az első, ki az, aki minden szempontból érdemes arra, hogy elsőként mutassuk be a sorozatban. Hogy végül Bölöni Lászlóra esett a választásunk, azt sok szempontból az idő is igazolta. A marosvásárhelyi származású futballcsillagot és edzőt, aki még Cristiano Ronaldót is igazgatta a pályán, kétségkívül mindenki ismeri. S bár azt mondják, nehéz utolérni, és hónapokig kell egyeztetni vele egy interjút, Bölöni László rácáfolt erre: bár elsőre nem vette fel a telefont, perceken belül visszahívta az ismeretlen romániai számot, s rövid beszélgetés után kiderült: nem csak, hogy nem zárkózik el az interjútól, de egy hét múlva már Marosvásárhelyen is lesz. Így jött össze a somostetői beszélgetés a román labdarúgás magyar klasszisával, akit aztán gyerekkoráról, kedvenc helyeiről, otthonról és hazáról faggattunk, de természetesen a karrierjének legfontosabb állomásairól is.

Az interjú olyan jól sikerült, hogy a jelenleg már 140 ezer megtekintést is meghaladó videós változata időről időre terjed még egy kicsit az interneten, elő-előkerül, és újra osztogatni kezdik az emberek, egy játszótéri apuka pedig ahányszor találkozunk, annyiszor mondja el, hogy mindig Bölönire gondol, ha meglát.

A Ligetben sokszor próbáltunk gyermeknevelési kérdésekre is válaszolni, s talán nem is hinnék sokan, de a portál mindenkori legolvasottabb cikke éppen egy ilyen tematikájú: a Beszéljünk a halálról a gyereknek. De hogyan? című írásnak több mint 82 ezer kattintása van. A 2017 októberében született írás szakértője Kádár Annamária, aki pszichológusként, mesepszichológusként, a gyermeklélek szakértőjeként sok cikkünkben megszólalt az elmúlt évek folyamán. A gyászról szóló írást saját bevallása szerint azóta ő is többször elolvasta, elolvassa. 

„Amikor készült ez a cikk, akkor már megvolt a zöld Mesepszichológiai könyv, amelyben egy egész fejezetet a gyász, a veszteség témakörének szenteltem, de akkor még nem volt olyan típusú saját élettapasztalatom a témáról. Ezelőtt három évvel halt meg anyukám, és akkor az nekem is sokat segített, hogy elméletben már tudtam, hogy mindez hogyan zajlik, és hogy a gyerek életkori sajátosságainak megfelelően tudtam, hogy mi az, ami adekvát reakció, mi az, ahol meg kell állni, el kell gondolkodni. Ugye rengeteget foglalkoztam ezzel a kérdéssel az elmúlt három évben is, ameddig mi is átmentünk ezen a gyászfolyamaton, és ez szerintem nem veszi aktualitását, mert folyton érik veszteségek az embert, a gyereket, és ilyenkor jó tudni, hogyan lehet ezeket kezelni” – mondja Kádár Annamária. A szakember rámutat, az ő életükben éppen most egy hörcsögöt gyászolnak a gyerekek, és a hörcsög halálán keresztül a gyerekek bizony újraélik a veszteségélményeket. A közismert pszichológus úgy érzi, minden pedagógusnak és minden szülőnek úgynevezett „kötelező tananyag” kellene legyen a cikk tartalma.

Kádár Annamária pont ezt szerette a Ligetben, hogy fontos volt a szerkesztők számára a pszichológiai ismeretterjesztés, hogy válaszokat kerestek az őket körülvevő problémákra, de mindezt úgy, hogy alaposan körbejárták a kérdést.

„Nem az volt, hogy van öt mondat, és akkor azzal el volt intézve a téma. Például a háborús interjúra emlékszem, hogy azon én is nagyon-nagyon sokat gondolkodtam, mert nekem is új helyzet volt. De a Liget cikkeire alapvetően jellemző volt, hogy több oldalról és több szemszögből voltak körüljárva: nem leegyszerűsített, szájbarágós cikkek, hanem sokkal inkább a skálának mindkét oldala. Meg a jó kérdésfelvetések, mert ugye, mindig attól függ, hogy a szakértő is mit mond, hogy milyen a kérdés” – elmélkedik a közismert pszichológus.

A kolozsvári Moscu Katalin volt az Arcél portrésorozat első női alanya, de nem csak ezért volt emlékezetes az interjú, jó volt beszélgetni egy ízig-vérig nővel, aki a férfias műépítész szakmában is nő tud maradni. Katival építményekről és emberekről és önmagáról is beszéltünk – méghozzá úgy, hogy többször kellett újraindítani a videófelvételt, mert egy éppen arra szálló repülő bezavart. Jól emlékszik erre az interjúalanyunk öt és fél év távlatából is, mint ahogy a beszélgetés egyéb részleteire is. 

„Az egy kimondottan jó interjú. Talán kétszer hallgattam vissza hosszabb időtávlatból, s minden alkalommal úgy éreztem, az egész interjút vállalni tudom bárhol és bármikor az életemben” – mondja most Katalin, akit annyi idő távlatából arról is faggatunk, hogy változott-e valamit az élete. Gyorsan kiderül, hogy ma már nagyon keveset építészkedik. „Nyilván ugyanolyan szemmel járok, mert ezt nem lehet kinőni vagy levetkőzni, de most egy egészen pici bútorfestékboltban dolgozom, és valahogy így közelebb vagyok az anyaghoz, a kézzel végzett munkának az öröméhez. És igaz, hogy nem keresek vele olyan sokat, de olyan jól elvagyok a komfortzónámban. Ez egy olyan munkahely, hogy bejössz, becsukod az ajtót, és egy más világ fogad. A saját ritmusával, a saját, nagyon specifikus kihívásaival. A vevővel, aki vagy bejön, vagy nem” – mesélte Katalin, aki ma már csak tanácsadóként foglalkozik építészettel. Felelevenítem neki, hogy azt mondta 2017-ben, hogy arra vágyik, hogy 6-8-10 év múlva, mikor a lányai már nagyok, akkor leakasztja a legkisebb hátizsákját, és elmegy világot látni. „Pont így gondolom, pont ugyanezt mondom most is” – neveti el magát. „Csak most konkrétan hat évet mondok, akkor lesz a kicsi is nagykorú.”

Hozzáteszi: jó interjúhoz jó, erős kérdések kellenek, a Liget csapatában pedig ez megvan. „Jó kérdezők vagytok” – mondja egyszerűen, de lényegretörően.

Moscu Kati kérdésünkre elárulja, nem csak közös interjúnkat, de a Ligetet önmagában is szereti. Hogy miért? „Talán, mert nem az a mainstream hang. Nagyon-nagyon szerettem azt, hogy volt ez a kis feminista vonal, hogy ilyen emberközelibb volt, hogy nem feltétlenül a szakmai sikerekre koncentráltatok, hanem inkább az emberre, meg hogy szociálisan hogy látja, érzi magát, a környezetét, a többieket. Tehát egy teljesen sajátos hang volt a Liget, és remélem, hogy az is marad, bármilyen formában fog tovább élni.”

Az elmúlt évek folyamán nem egyszer történt meg, hogy újságíróként témaalanyt fedez fel magának az ember akár a saját közvetlen közeléből. Csatlos Károly személyes jóbarátként, kollégaként került a mikrofonom elé, évtizedes barátságunk ellenére csodálkoztam rá, hogy jé, van neki egy „hivatalos hangja”, amikor elindul egy felvevő, és a megszokott kérdezőből hirtelen kérdezett lesz. Csatlos Károly ugyanis a három éve elindított katonai híradó egyik magyar hangja, műsora mondhatni történelmi jellegű: először történik meg, hogy a román hadsereg magyarul kommunikál. Még nincs egy éve a közös interjúnknak, így élénken emlékszik rá, hogy megállapítottam, hogy megváltozik a hangszíne, amikor hivatalosan kérdezek – és közben újra hivatalosra vált.

Elismeri, bár sokszor volt a mikrofon túlsó végén, a Vásárhelyi Forgatag sajtószóvivőjeként interjúkat is adott, de a Liget látta meg először a személyében a témát mint lehetőséget.

„Ez egy plusz pont a Ligetnek, hogy érdeklődött a személyem és a munkásságom iránt is. Érdekes élmény és tapasztalat volt a beszélgetés még nekem is, aki ugye újságírással foglalkozok, hát akkor olyan személyeknek, akik tényleg a mindennapokban dolgoznak, vagy valami kiemelkedőt csinálnak, és azért keresik meg őket az újságírók. Maradandó élmény volt nekem is” – mondja a februári interjúról Károly. Hozzáteszi, ő is fedezett fel másokat a Liget hasábjain, volt, hogy olyan dolgokat tudott meg ismerőseiről, amelyeket másként nem tudott.

A Liget története során tehetséges gyermekeket is bemutattunk: például Szász Csanád Lászlót, aki 2019-ben kilencévesen a Fölszállott a Páva népzenei tehetségkutató döntőjébe jutott. Édesapja, Szász Péter szívesen eleveníti fel, hogy három évvel ezelőtt milyen zsúfolt és pörgős volt az életük, most is elbeszélik otthon, hogy milyen volt az Erdély tévében lenni, a Duna Tévében lenni, vagy amikor a Liget házhoz jött hozzájuk. „Különleges időszak volt ez az életünkben, az biztos. Mindenkinek külön élmény volt. Nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk is. Amikor jöttünk haza utoljára, azt mondta Csanád az autóban, hogy aztán a következő Pávára jövök mint táncos, aztán hegedűvel is jövök. Na de azóta nincs Páva, az volt az utolsó, amelyben Csanád is szerepelt” – mondja az édesapa. 

Szinte egy szuszra sorolja, hogy a tévéműsor hozta népszerűség miatt hová és mikor hívták fellépni Csanádot, igaz, a fellépései egy részét keresztülhúzta a rövidesen beköszönő koronavírus-járvány, de azért most sem idegen számára a színpad, most is énekel, hegedül, táncol, de édesapja elárulja, hogy a népzene mellett már más műfajok felé is kacsingat, nagy kedvence a Queen együttes, és előszeretettel énekli Freddie Mercury dalait, de Michael Jacksont is. „A három királyból kettőt vágja már Csanád, a harmadik, vagyis kronológiai sorrendben az első, Elvis Presley hiányzik már csak” – meséli a büszke édesapa. 

Igazi szerelemprojekt a tájépítészként dolgozó csíkszeredai Bíró Hanna számára az olyan egyedi arany-és ezüst ékszerek tervezése, amelyekhez régi hímzett terítők és varrottasok adják az ihletet. A Liget hasábjain alkotói minőségében első alkalommal szereplő fiatal nőt – mint utólag bevallotta – komoly kétségek gyötörték, hogy 2021 tavaszán vállalja-e a beszélgetést vagy sem. 

„Jólesett a felkérés, de amikor kicsit belegondoltam, kétségek kezdtek gyötörni a beszélgetés kapcsán, mert úgy éreztem, nem vagyok én meg olyan szinten, hogy a Ligetben szerepeljek. 

Nagyon sokan megosztották a cikket, mindenkinek tetszett, rengetegen írtak, hívtak, gratuláltak, nagyon sokan ebből a cikkből tudták meg, hogy én ékszerkészítéssel is foglalkozok. Maradandó élmény, amiért mindig is hálás leszek” – meséli ma is lelkesen Hanna, aki cikkünk megjelenése óta harmadik gyermekének is életet adott.

2019 óta dísze otthonuknak a Liget borítólapja, hiszen ekkor adta hírül a világnak, hogy Csíksomlyón a pápa magyarul mosolygott – meséli Izsák-Székely Judith ma is meghatódva. Több mint három év telt el azóta – mondja –, mégis olyan, mintha tegnap küszködtek volna a köddel, esővel, sárral, heggyel, biztonságiakkal a találkozásért.

„Öt kisgyerekünkkel vihettük az áldozati adományokat a Szentatyához, és ekkor áldotta meg gyermekeinket is, a látogatáskor tízéves Emőkét, kilencéves Enikőt, hétéves Elődöt, ötéves Szabolcsot és hároméves Örsöt.

Nehéz erről beszélni, a személyes élményeket a nyilvánosságra tárni, de Ildikó megkönnyítette ezt, sikerült az olvasók számára is közvetíteni a találkozás bensőségességét. Időnként újraolvassuk a cikket, mert olyan jó visszaemlékezni az erőre, ami a Szentatyából áradt, a kegyszobor közelében töltött órákra, a szervezés nehéz szerepét a legnagyobb alázattal vállaló atyákra, arra, ahogyan a kisgyerekeink vállalták a küzdelmet a találkozásért. Köszönet a Ligetnek, hogy ezt megörökítette!” – mondja Judith. 

A székelyruhába öltözött héttagú család minden bizonnyal sokak szemébe könnyeket csalt, amikor a csíksomlyói Hármashalom oltárnál bemutatott pápai szentmisén Őszentségéhez adományokat vittek. Egy pillantás, egy mosoly, egy kézfogás és egy újságcikk – egy életen át a szívekben őrzött emlékek. 

Nem csak közösségeket, családokat is bemutattunk az évek során a Liget hasábjain. Ilyen volt a Naponta megélni a népi kultúrát című, az Ádám családról szóló cikkünk is 2019 augusztusában. De nem csak ekkor, hanem más alkalmakkor is szóltunk az Ádám család valamelyik tagjáról vagy megvalósításaikról, például az Ádám Rebekával készült portréinterjúban az általa megálmodott Zengő Térről vagy az Ádám Katalin vezette Aprók táncházáról. 

„A Liget egyaránt megláttatta az erdélyi emberek hétköznapjait, a jeles napokra való készülődésben szokásait. Lapjain megismerhettünk háttérben, csendben alkotó művészeket, külföldről hazatelepült, szívünkben megünnepelt fiatalokat. Hagyományainkról, tiszteletre méltó őseink iránymutatásairól, fiatalos szemléletről mind, mind olvashattunk. Köszönjük a családunk felkéréseit, többszöri bemutatását. Áldás legyen Önökkel, Veletek!” – hangsúlyozza Ádám Katalin. 

2020 márciusában ünnepelte a csíkszeredai József Attila Általános Iskola megalakulásának 30. évfordulóját, ahol a budapesti József Attila testvériskola üdvözletét tolmácsolta ifj. Krizmanits József. Amellett, hogy írtunk az iskola történetéről, az ünnepségen egy érdekes történetre is felfigyeltünk.

Ennek nyomán izgalmas nyomozás kezdődött, amelyben a Krizmanits család és Saly Noémi művészettörténész is segítségünkre volt, és ez nyomán született meg a József Attila és egy kávéházi pincér különleges kapcsolata című cikkünk.

„A testvériskolai kapcsolatot édesanyám, néhai Ferenczi Mária tanárnő kezdeményezte már 1990 márciusában, aminek eredményeképp kialakult egy kedves és igaz szakmai-baráti kapcsolat a két intézmény között. A harmincadik évfordulós ünnepélyen megosztottunk egy olyan családi emléket is, amelyet korábban szélesebb közönség előtt nem tettünk: József Attila és egy fiatal kávéházi főpincér ismertségéről, a 30-as évekből. Ez a fiatalember atyai nagypapám volt, Krizmanits József, aki több anekdotát, történetet mesélt a Költőről, arról, hogy alakult ki valamiféle baráti kapcsolat közöttük. A Liget szerkesztősége pedig érdekesnek és érdemesnek találta a történetet, hogy kicsit körbejárja, bemutassa kapcsolatukat, a kort, melyben éltek. Péter Beáta kutatómunkájának köszönhetően megelevenedett a két világháború közötti kávéházi világ és kulturális élet, jóatyám pedig még néhány olyan emléket is megosztott, amit magam sem ismertem. Örülünk, hogy ez a történet megíródott, s annak talán még jobban, hogy székely barátainknak köszönhetően lett sokak által megismerhető e családi emlék, egy kis adalék József Attila életéhez” – emeli ki a budapesti ifj. Krizmanits József.

Lázár Csillával több alkalommal is együttműködtünk az elmúlt években. A Spektrum Oktatási Központ ügyvezető igazgatójaként oktatással, fiatalokkal kapcsolatos témákban osztotta meg velünk és olvasóinkkal meglátásait, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a zarándokközpont vezetőjeként pedig a nagy püspökünkkel kapcsolatos kutatásainkban volt mindig segítségünkre. Mint elmondta, sajnálja, hogy megszűnik a Liget, mert ha nem is rendszeresen, de igen gyakran olvasta. „Jó érzéssel töltött el, hogy minden rovatuk igényesen szerkesztett, érdekesen és hitelesen megírt, a székelyföldi olvasó számára releváns cikkeket, riportokat közölt. Amikor kinyitottam, mindig végignéztem az összes rovat újdonságait. A régió mindennapi, sokunk számára rejtett kulturális, történelmi értékeit hozta felszínre és egészen emberközelbe. Csak bámul az ember, hogy ennyi értékünk, kincsünk dacára úgy érezzük, hogy szegény régióban élünk...” – fogalmaz Lázár Csilla.

Szerinte a Liget-béli Lurkó rovat megszűnte után is űr marad, Székelyföldön továbbra is lenne igény egy nevelési, oktatási problémákat megvilágító, gyermekek, pedagógusok és szülők szempontjait is mérlegelő online fórumra, amely a konstruktív és türelmes párbeszédnek, kölcsönös segítségnyújtásnak és szakértői tanácsoknak egyaránt helyet adna.

És nemcsak ezekből a beszélgetésekből áradt a bölcsesség, a bizakodás, az életöröm, a remény, de még a múltunkat is olyan váratlan perspektívából tudták bemutatni, közelhozni, hogy azt érezte az olvasó, ebből most tényleg tanult. Számomra fontos, hogy a Márton Áron püspökről szóló írásaik is sok olyan embert megérintettek, megszólítottak, akiknek a püspök neve már csak egy kiüresedett történelmi név. A közelmúlt történelmi szereplői az idő múlásával óhatatlanul szoborrá merevednek a kollektív emlékezetben, és a hétköznapi emberek számára egyre inkább elveszítik jelentőségüket. Ez ellen a »szoborrá fagyás« ellen hatottak a Liget régi tárgyakat, fényképeket, kortanúkat, emlékiratokat megidéző írásai, amelyekkel ezek a »szobrok« megelevenültek olyannyira, hogy azt érezhettük, leültünk teázni, kávézni valakivel egy másik időben. Remélem, születőben már valahol egy ötlet a sokszínű Liget pótlására. Bárki lenne is az ötletgazda, sok sikert kívánok neki!”

Fontos volt számunkra, hogy felkaroljuk, bemutassuk a fiatal tehetségeket, ezért gyakran olvashattak nálunk fiatal, feltörekvő zenekarokról is bemutatkozó interjúkat. Volt, hogy mi fedeztük fel őket egy-egy dal kapcsán, de több alkalommal is előfordult, hogy a zenekarok kerestek meg bennünket, hogy ha tehetjük, adjunk hírt róluk. És mi nagy örömmel mutattuk be őket, hiszen egyfajta küldetésnek is eleget tettünk ezáltal. Az egyik ilyen formáció volt többek között a Balázs-Bécsi Eszter és Lőrincz Árpád alkotta csíkszeredai Kvab zenekar, amelynek megalakulása óta követtük a pályafutását. „2019 végén felbukkantunk a zenei szférában, és ezután minden megmozdulásunknál ott volt mögöttünk a Liget. A bemutatkozó interjú után minden díjunknál, megjelenő albumunknál számíthattunk arra, hogy Péter Bea megkeres és beszélget egyet velünk, hogy minél könnyebben népszerűsíteni tudjuk a zenekart. Emellett sokszor használtuk ezeket a cikkeket hivatkozásként zenekari CV-ben.

Mindenesetre nagy segítségünkre volt mindig a Liget, és szomorúan vettük tudomásul, hogy most ez a fórum megszűnik. Köszönünk mindent, Liget!” – búcsúznak a zenekar tagjai.

Volt egyszer egy Tilos kávéház – ezzel a címmel jelent meg 2021 októberében a csíkszeredai kultikus helyről egy retrospektív cikkünk, amelyben az egykori tilosos hangulatot igyekeztünk felidézni több megszólaló által, valamint azt, hogy mennyire fontos helyet töltött be sokak életében ez a kávéház. Hatalmas nosztalgiahullám követte a megjelenést, emlékek, régi fotók kerültek elő hirtelen. Aztán más cikkek következtek, és noha azt hihetnénk, hogy egy-egy újságcikk tiszavirágéletű, nem így történt. A cikket idén novemberben is megosztotta egy, az egykori Tilosba járó olvasónk, és ennek hatására szerveződött a hó végén egy Tilos nosztalgiabuli.

„Jól emlékszem, hogy tavaly egy nyirkos, ködös októberi napon jelent a Tilosról szóló cikk, és el is képzeltem, hogy sok évvel ezelőtt ilyen napokon ott üldögéltünk.

Már akkor pedzegették sokan, hogy jó lenne egy Tilos-bulit tartani, de végül elmaradt. Aztán idén novemberben egy ködös napon ismét eszembe jutott a cikk, és újra megosztottam, hiszen a legszívesebben megintcsak ott lettem volna a Tilosban. És újra elindult egy nosztalgiahullám, és felmerült ismét, hogy kellene egy bulit szervezni. György Attila (költő, a Tilos egyik volt tulajdonosa – szerk. megj.) rögtön reagált is a megosztás alatt, hogy hát szervezzem meg. De sokan írtak privátban is, hogy milyen jó lenne egy tilosos buli. Még néhányan csatlakoztak szervezni, és november végén az Ólommadárban megtartottuk a bulit. Elsőre a Remember Tilos címet akartuk adni, de az nem hangzott valami jól, így a cikk adta a buli nevét is: Volt egyszer egy Tilos… Tehát az újságcikk elindított egy lavinát, és egy jó találkozás lett belőle. Jólesett, mert sok élmény, emlék fűz a Tiloshoz. Hagyományt is szeretnénk ebből csinálni, hogy minden évben tartsunk egy Tilos-bulit” – magyarázta Balázs-Hegedűs Erika.

Az évek során számos olyan kistermelő farmjára látogattunk el, akik egy szebb jövő reményében, külföldről hazatérve idehaza láttak hozzá zöldségtermesztéshez, állattenyésztéshez. Az mindannyiukban közös volt, hogy nem csak saját, de gyermekük jövőjét is Székelyföldön látják. 

Szőcs Zsófia és Levente hét szezont dolgozott Svájcban egy zöldségfarmon, majd hazatértek, és Csíkvacsárcsi határában vegyszermentes zöldségtermesztésbe kezdtek. 2019 szeptemberében, a farmjukon tett látogatásukkor lelkesen avattak be terveikbe, miközben az egy éves és hét hónapos Erzsébet a közelükben játszadozott. 

Addig nem tudtam a Ligetről, de azóta követem, és elmondhatom, hogy alig két-három cikket, ha nem olvastam el időhiány miatt. Szeretem, mert kicsit összehozta ezt a közösséget, ahol élünk, általa jobban megismertük egymást, sok olyan emberről hírt kaptunk, akikről nem is tudtuk, hogy léteznek. Most mi lesz?” – teszi fel a költői kérdést Zsófi, miközben karjaiban tartja az egy éves és egy hónapos Boldizsárt és az ötéves Erzsébetet.

2021 júniusában egy csíkmindszenti család története csalt könnyeket sokak szemébe. A ma tízéves Dávid születésénél fogva halmozottan sérült, szülei pedig mindennapi küzdelmeikről, az összefogásról és nem utolsó sorban a másokon való segíteni akarásról meséltek lapunknak, amikor bő másfél évvel ezelőtt vendégül láttak otthonukban. Nem panaszkodtak, beavattak életükbe, miközben terveket szövögettek. Az édesapa akkor lelkesen mesélt arról a Hosszúaszó-völgyében fellelhető gyönyörű telkükről, ahol az általuk létrehozott Pál Dávid Egyesület égisze alatt gyerekek – legyenek sérültek vagy egészségesek – és szüleik számára alakítanának ki táborhelyet. Azt már akkor jelezték, a család anyagi lehetőségei nem bírják meg a táborhely kialakításának többszázezer eurós költségeit, ezért nyitott szívű emberek, intézmények támogatására számítanak.

„Az újságcikk volt a szikra, amely fellobbantotta a lángot.

A lehető legmagasabb szintekre is eljuttattuk támogatási kérésünket, a dokumentációnak pedig a cikk az alappillérre. Abban minden benne van rólunk” – foglalja össze Pál István Csaba, hogy mit is jelentett számukra a Liget portálon szerepelni. Sajnos – fűzi hozzá – Dávidnak romlik a helyzete, már nagyon keveset kommunikál, tulajdonképpen az állapotát próbálják szinten tartani. Az adószázalékokból és a támogatásokból beérkezett összegekből a kezelésekre és a gyógyszerekre futotta. Ami a hosszúaszói területet illeti, önerőből megtörtént a területrendezés, a közművesítés, és sikerült bekertelni, a rongálástól megóvni az eddigi megvalósításokat, várnak a beltelkesítésre és a további segítőkész hozzáállásra, hiszen több olyan személy is van, akitől támogatásra számítottak, mintsem támadásra. 

A Csíkszeredában köztiszteletnek örvendő cipészmester könnyekig hatódva meséli, legutóbb a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában harmadik és negyedik osztályos diákok szerveztek jótékonysági sütivásárt, és az itt összegyűlt közel ötezer lejt a Pál Dávid Egyesületnek ajánlották fel. „Nem csak süti van ebben a történetben. Egyéb is van, szív és lélek van” – jegyzi meg. 

Van egy kis műhely Csíkszeredában, amelynek ékessége egy befóliázott újságcikk. Kopacz Melinda és testvére, Demes Éva jó hangzású Levendula utcai kis műhelyében járunk, a befóliázott újságcikk pedig az idén nyáron a műhelyben tett látogatásunk emlékét őrzi. A testvérpár édesanyjuktól tanulta el a viseletvarrás csínját-bínját, kezeik közül már többszáz ruha került ki. 

„Örvendtünk a lehetőségnek, sokan ismernek, de a cikk által még többen megismertek, láthatták, mennyire szeretjük ezt a szakmát, mi pedig ezáltal is arra bátoríthattuk az olvasókat, hogy legyenek büszkék a viseletükre. Nagyon boldogan olvastuk a cikket, ha csak ránézek, fel tudom idézni a szöveget mondatról mondatra. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, sok ismerős felhívott, nekünk nagy boldogság és büszkeség. Biztos vettem vagy tíz darabot ebből a példányból” – mondja nevetve Melinda. 

Amióta Zsombori Gabriellát megismertem, sokszor eszembe jut, ha hozzá hasonló tanár okított volna, talán én is megszeretem a matematikát, bár jelzem, az érdeklődés hiánya nem teljesen a tanáromon múlott. 

2021 áprilisában született cikk a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium matematikaszakos tanáráról, akinek személyében egy lendületes, derűs, hivatása iránt alázatos és elkötelezett embert ismertem meg. Meghatóak a hozzánk intézett gondolatai. 

Az, hogy ma már az én konyhapultomon is gyakran „dolgozik” a kovász, és gyermeki örömmel lessük, milyen lett a frissen sült kenyér, Ilyés Ágota patológus főorvosnak is köszönhető. Igen, ez így meglehetősen furcsán hangzik, de idén májusban volt szerencsém belesni Ágota konyhájába, ahol ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb, szemet és lelket gyönyörködtető kenyerek születnek. 

„Régebben mindig azt kérdezték tőlem, amikor a kovászolás és a kenyérsütés témája felmerült egy-egy beszélgetésen, hogy miért csinálod, aztán amióta megjelent a cikk a Ligetben, inkább azt, hogy hogyan csinálod? Ha jobban belegondolok, a rengeteg visszajelzés közül talán ez a legfontosabb, mert sikerült felkelteni a vágyat az emberekben, hogy kipróbálják, milyen érzés frissen, ropogósan asztalra tenni a kovászos kenyeret” – mondja Ágota. 

Valahogy mindig egy biztos pont volt a Liget életében Antal Tibor gyimesfelsőloki népdalénekes és családja. Szívén viseli a Gyimesek sorsát, és hisz abban a tiszta gyimesi világban, amibe beleszületett – mondta többek között a vele készült beszélgetés során 2019 májusában. De hírt adtunk lemezbemutató koncertjéről, megismertettük a nagyvilággal Antal Zalánt, az István, a király rockopera eddigi legifjabb Istvánját, sőt Tibor meghívására ellátogattunk a Sáj-szigetre is, ahol egy több mint százéves régi házban személyes tárgyak, emlékek, történetek keltik életre a gyimesi felmenők szellemiségét. Éppen tüzet rak a Sáj-szigeten, amikor telefonon keresem, ide várja a család majd szenteste a kántálókat. 

„Sokszor írtak rólam magyarországi lapok, de az mindig nagyon jó érzés volt, amikor ti érdeklődtetek felőlünk. A Ligetnek köszönhetően ismertem meg sok olyan értékes embert, akiről nem is tudtam, hogy létezik, kitűnő teret kaptak ezek az emberek a bemutatkozásra. Személyes kötödésünk, hogy én is, a családom is, a Sáj-sziget is bemutatkozhatott, és mindezen újságcikkeknek köszönhetően minket is többen megismertek. Rengeteg visszajelzést kaptunk olyan Ausztriában vagy Németországban élő magyar emberektől, akik elmondták, olvastak a Sáj-szigetről, és ha már meglátogatták az ezeréves határt, hozzánk is eljöttek. Volt aki lobogtatta az újságot a rólunk szóló cikkel, mások meg rá csodálkoztak, hogy itt tényleg úgy van minden, mint a cikkben. Tudom, hogy nem csak a külföldre szakadt magyarok, hanem itt is sokan szerették a Ligetet, hiszen közelinek éreztük, mindenkihez szólt. Hatalmas lehetősége volt azok számára, akik értéket képviselnek, és azzal, hogy az újságba bekerültek, visszajelzést kaptak arra vonatkozóan, hogy jó úton haladunk, érdemes folytatni, és nem szabad elfelejteni az ősi hagyományainkat, énekeinket. Mi is sokszor kaptunk a Ligettől megerősítést. Úgy érzem, Erdélyben nincsenek megbecsülve, akik igazi, valódi értéket teremtenek, de itt kaptak egy olyan teret, ahol meg tudtak mutatkozni. 

– búcsúzott Antal Tibor.