Felkötöd, s kötődsz. Babahordozás férfiszemmel és -testtel

Még a gyerekvállalás előtt kezdtem nézni az újdonsült apukákat az utcán és az ismeretségi körben, s bizony többször is feltűnt, hogy vannak olyan „kisapák”, akik egyedül tolják a babakocsit, illetve hordozókendőben vagy más hordozóalkalmatosságban magukra kötik a kisbabát, és együtt sétálnak. Jó előre beharangoztam a feleségemnek, hogy bizony „én is ilyen akarok majd lenni!”, amikor kisbabánk lesz.

Az elmúlt év tavaszán megszületett a kislányunk, s az első napok-hetek (ne feledjük, akkor még egész napos kijárási tilalom volt, a „deklarációs” időszak!) után bátorkodtunk megsétáltatni a kicsit, először babakocsiban, aztán kendőben, s azóta is főként hordozunk.

A hordozókendő-kultuszunk végső soron persze nemcsak annak köszönhető, hogy az utóbbi években nagyon jó érzés volt látni srácokat babát hordozni, hanem utána is olvastunk a hordozás jótékony hatásainak, tanácsot kértünk szakemberektől, és ismereteink birtokában is emellett döntöttünk. Lehet, hogy furán hangzik, de a kisbabánk eddigi nyolc hónapja alatt talán ha ötször volt babakocsiban – hordozókendőben és csatos hordozóban viszont gyakorlatilag mindennap, akár sétáról, akár altatási praktikákról, akár a fogzás időszakának megkönnyítéséről legyen szó. 

„Nem akarok kimaradni!” – ez volt a döntés, s bármilyen furcsa lehet egyeseknek, amikor a hordozási tanácsadó eljött megtanítani a helyes kendőkötést, a kisember hordozását, én voltam az első tanonc – persze a feleségemnek utánam sokkal hamarabb ment, de az egész tanulás nem tartott tovább negyven percnél. Kettőnknek. Nyilván az azt követő napokban, hetekben, „élesben” még sok mindent ki kellett tapasztalni, de az első tanóra picit olyan volt, mint a bicajozás: ráéreztél az ízére és megtanultad, s ha utána érintetted a kendő szövetét, már automatikusan ment minden.

Aztán persze jöttek a tekintetek, furcsák és kedvesek egyaránt, s főleg a kérdések, mert ugye az velünk született reflex, hogyha a megszokottól valami eltérőt látunk, előbb csodálkozunk, utána pedig kérdezünk. Egyik sem baj, főleg az utóbbi nem, ha válaszokat is kapunk a kérdésekre. Tehát:

Röviden: Nem. Igen. Nem fog megfulladni, legalábbis így nem. Nincs. Nem. Igen, jó neki. Nem.

Ha részletesen akarunk válaszokat adni, azzal kell kezdenünk, hogy ez a történet, a babahordozás egyáltalán nem újkeletű – tény, hogy a szülőnek látszólag sokkal kevesebb „vesződséget” okozó babakocsizást háttérbe szorítja, de évszázadokon (vagy évezredeken, ha az ősembert is beleszámítjuk) keresztül az ember magára kötötte picinyét. Nem valami ősbefordulás ez, tehát a kendős babahordozás mellett egyáltalán nem kell áttérni a paleo-étrendre, anélkül is teljesen normális emberek maradhatunk.  A legfontosabb a baba és a szülő közelsége: megmarad az a kötődés, ami a szülés után, az első napokban alakul ki a kicsi és a szülei között, és az, hogy ebből az apa is ki akarja venni a részét, csak jobbá teheti a család harmóniáját.

A babahordozás több egy sétáltatási módnál

Gyógytornász, dúla és hordozási tanácsadó egyszerre, sőt még ennél is több: Hadnagy Ágnes az egészséges babahordozás egyik „promótere” Székelyudvarhelyen és környékén. Boldog kismamák és jókedvű kisbabák mosolya dicséri a munkáját.

Feltevődik az a kérdés is, hogy mennyire megerőltető egy négy-öt vagy több kilós babát „cipelni”. Ha a hordozóalkalmatosság a babával együtt jól, megfelelően, szakszerűen be van állítva, akkor egyáltalán nem nehéz, és az ízületeknek sem megterhelő. Néhány órás séta után persze kicsit nehezebb a dolog, de ha például sportként, mozgásként fogjuk fel a sétát, akkor megint nyert ügyünk van. Jómagam évek óta hetente több alkalommal futballozok, rendszeresen szaladok, tavasztól késő őszig kerékpárral járok, néha edzőteremben is megfordulok. S bizony az elmúlt majd’ egy év ilyen szempontból okozott nehézségeket, ugyanis bizonyos helyek zárva voltak, nem tudtam mindig azt tenni, amit e téren szerettem volna. Ám egy többórás babaséta csodákra is képes, mert a néhány kilós kis „csomagocska” hordozása bizony meg tudja tenni a magáét. Nyilván nem tehető egy lapra egy megerőltető kardió-edzéssel, de vitathatatlanul van némi pocakleolvasztó hatása, s ez negyven feletti férfiaknál (vagy úgy egyáltalán...) azért nagy szó.

Bizony! Ahhoz, hogy a kismama dolgát férjként megkönnyítsük, nyilván hatalmas odafigyelésre és türelemre van szükség – nem egyszerű senkinek, tudom, de legalább igyekszünk, ahogy szoktuk mondani férfiakul. Ha mondjuk anyuval felváltva, de együtt hordjuk a babát a séták alkalmával (mondjuk egyik nap ő, másik nap én), akkor minden második napon szépen kiöltözhet, az utcán úgy lóbálhatja a kézitáskáját, ahogy a terhesség előtt, beléphet vásárolni, egyáltalán picit szabadabb lehet – higgyétek el, férfitársaim, ez nagyon fontos. Direkt módon egy kismamának, s indirekt módon nekünk is.

 A hordozókendő vagy a csatos hordozó színe, formája, mintája is nagyon vagány lehet. Az ilyen jellegű, szakember által javasolt minőségi termékek ára valahol 200-250 lejnél kezdődik, de egy vagy néhány darabba való befektetésünk gyakorlatilag azonnal megtérül, ahogy rákapunk az ízére. A csatosakat szépen be lehet állítani, ugyanis testméreteink, alakunk különböző, így a „csomagot” is úgy kell felcsatolni, hogy az mindkét félnek kényelmes és jó legyen. Odahaza is lehet használni, még bizonyos munkák elvégzése közben is (azért tojásrántottát vagy hasábburgonyát ne süssünk a baba feje mögött...), nem beszélve arról, hogy milyen jó tud lenni olykor egy közös délutáni szunyókálás a fotelben.

Ha van rá igényed, és nem sajnálod rá a pénzt, akkor akár azt is megteheted, hogy minden ruhádhoz veszel egy hozzá találó babahordozót. Álljanak a szekrényben, mint a zakók vagy az ingek, de hát egyszerre csak egyet tudsz felvenni. A tervezők, dizájnerek ebben is nagyon otthon vannak, a violinkulcs-mintástól a sima kockásig vagy a képzőművészeti remekműnek is beillőig rengeteg van, egyet viszont ne felejtsünk el: vegyünk minőségi cuccot, mert hanem oda a varázsa az egésznek. És igen, az is nagyon fontos, hogy ha a gyereknek nem jön be, nem szereti, nem tudja megszokni, nem alkalmazkodik satöbbi, akkor ne erőltessük, mert csak rosszat teszünk vele neki is, magunknak is.

Ja, igen, s a csajok... Szóval, amikor a feleséged barátnői megrohamoznak az utcán (s mondjuk egyszerre többen vannak), simogatják a baba fejét, babusgatják, gügyögnek neki, kérdezősködnek, akkor azért egy kicsit menő vagy, na, legalább saját magad előtt. Végülis indirekt módon téged rajonganak körbe a nők, s rá kell jönnöd, hogy bizony kisapaként több bókot kapsz, mint az elmúlt húsz évben egyszerre (hiába vágytál inkább akkor rá...), de hát így működik a világ.

Persze szkeptikusok, kekeckedők mindig vannak és lesznek, akiknek semmi nem jó és soha nem is lesz az. A „nincs nekem időm ilyesmire, intézze az anyja”, az „örvendek, ha levegőt kapok, nemhogy még én hordozzam”, vagy „én nem röhögtetem magamot, értedé!”, esetleg „a kocsmába is alig érek el, nemhogy sétálni” mondatok jelezte hozzáállást ha esetleg megpróbálnánk átgondolni vagy levetkőzni, akkor talán a közvetlen környezetünk is egy jobb hely lehetne.

Mondhatnám-írhatnám, hogy „Férfitársam! Hordozz kisbabát, és meglásd, menő leszel és szexi!”, de nem biztos, hogy mindenkinél célba talál. Nem is kell, maradjunk annyiban: nekem bevált, és szeretettel ajánlom mindenkinek.

A babahordozás ugyanis az a helyzet, ami mindenkinek jó – és ilyen egyszerű az egész.