A dohány mint védőoltás?

Liget 2021. május 17., 13:16 utolsó módosítás: 2021. május 17., 15:44

Nem finom a cigisek húsa – írja a Székely Nép 1940. január 7-i számában. Hogy még miről írtak a korabeli magyar lapok, arról a Székelyhon napilap legfrissebb száma nyújt ízelítőt. A napilap Látótér mellékletének Sajtóhistorikum rovatában, többek között Kaffka Margit haláláról is olvashatnak.

galéria

„Szegény dohányzókról gyakorta leszedik a szentelt vizet és különösen nyájas otthonukban a felsőbb hatalmak nem hagynak rajtuk egy krajcár ára becsületet. Most aztán végre a tudomány fényes elégtételt szolgáltatott az ártatlanul üldözötteknek. Az Uj-Hebridák szigeteiről tért ugyanis haza nemrégiben egy francia tudós, ki ott éveken át tanulmányozta az emberevő bennszülöttek szokásait. Különösen szakácskönyvüket vette tüzetes vizsgálat alá és belőle kétségtelenül meg állapította, hogy

a kannibálok a dohányzó ember húsát teljesen élvezhetetlennek találják és étlapjukról fellebbezhetetlenül kiküszöbölték.

E vigasztaló tényből tisztára kiviláglik, hogy a nikotin védőoltásul szolgál a kannibalizmus ellen és mi csak azért füstöljünk szorgalmasan, hogy az Uj-Hebridákon megmeneküljünk a felfalatás dicstelen halálától” – nyugtatja meg olvasóit a Székely Nép.

Lakodalom az Új-Hebridákon: dohányosokat nem szolgálnak fel!
Lakodalom az Új-Hebridákon: dohányosokat nem szolgálnak fel!

A Északkeleti újság 1918. december 7-én arról tájékoztatja olvasóit, hogy a spanyolnátha áldozatul követelte az új magyar irodalom egyik legeredetibb és legerősebb egyéniségét, Kaffka Margitot. Az Udvarhelyi Híradó 1917. április 22-én egy fölöttébb érdekes esetről tudósít. „Szép és ritka kitüntetésben részesült Szathmáry Lajos és neje Sándor Ida tanítópár. Ugyanis deczember 30-án, a királyi koronázás napján született egy kis fiuk, akit Károlynak határoztak keresztelni (akárcsak a megkoronázott uralkodót, IV. Károlyt – szerk. megj.). Az apa, mint szolgálatban levő hadnagy, a keresztapai és keresztanyai védnökség elfogadására megkérte a Felséges királyi párt. A meghivást Ő Felségeik elfogadták és 500 korona ajándékot küldtek a kis keresztfiu részére”. A Sajtóhistorikum rovatot a Székelyhon napilap legfrissebb számában találják meg.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.