Amikor még pilulákkal gyógyítottak: patikák múltja

Az emberi élet egyik legfontosabb feladata az élet minőségének biztosítása, az egészség megtartása, ezért az emberiség története kezdettől szorosan összefonódik a gyógyítással, ezen belül a gyógyító anyagok históriájával – vallja Veress László, aki gyógyszerészként a gyógyszerészet történetével is foglalkozik, nem csak gyűjti az egykor használatos tárgyakat, emlékeket, de évtizedek óta kutatja, adatokat gyűjt arról a tudományról, aminek ő is elkötelezettje. Ismeri Segesvár patikáinak múltját, az egykor élt gyógyszerészek élettörténetét, az utcákat, házakat, ahol az első patikák működtek, illetve azokat a kolostorokat vagy ispotályokat, ahol különböző népi módszerekkel gyógyították a város betegeit, a járványokban megfertőződött polgárokat. Kutatásai során az erdélyi gyógyszerészet történetével is megismerkedett. 

A várdombi temetőben nyugszik Baumgarten János Kerestély Kristóf, aki a 17–18. századi Erdély legnagyobb orvos-botanikusa volt. Meisner Pál kora neves gyógyszerésze is Segesváron, a Sashoz címzett gyógyszertárban kezdte szakmai tevékenységét. Schuster Frigyes volt, aki megnyitotta az első gyógyszertárat a 18. században, ami a 20. század közepéig, az államosításig Korona néven működött. Segesvárról került Németországba a gyógyszerészeti hivatást megszégyenítő, hitelét rontó, hírhedtté vált Victor Capesius, aki a Korona utolsó tulajdonosa volt 1943 és 1947 között – tudunk meg néhány olyan érdekességet, amit érdemes megjegyezni Segesvár története kapcsán.  

Segesváron a Herman Oberth tér 34 szám alatti emeletes házban lakott egykor, a 17. század végén, a 18. század elején a város akkori polgármestere. Nagy ház volt, akkora, hogy később, az államosítás idején kilenc lakrészt alakítottak ki benne. Ennek a háznak az utca felőli részén található a tárlat, amelyről Veress László többször is elmondja, most még inkább gyűjtemény, később válik majd múzeummá.  

A főtéren, a vár tövében épült ház egyik lakrészében, a földiszinti és emeleti szobákban rendezte be a gyűjteményét, témák és alapanyagok szerint rendszerezve, ahol a kiállított tárgyak mellett sok-sok érdekes történettel, személyes emlékkel is megismerkedünk, olyan időutazáson vehetünk részt, amely során nem csupán a gyógyszerészek múltja tárul elénk, de Erdélyre, a kolozsvári és a marosvásárhelyi egyetemre, Segesvárra vonatkozó új, eddig kevésbé ismert tudnivalókkal, kuriózumokkal is gazdagodunk. 

A gyűjtemény darabjai között nincs olyan, amely fél évszázadnál fiatalabb lenne, sok már a száz évet is meghaladta – vezet be a patikamúzeumba, mint egy szentélybe Veress László. A földszinten kezdjük, ahol egy, az 1950-es években készült gyógyszertári bútor látható, amiről megtudjuk, hogy a nagy segesvári árvizet is túlélte a ’60-as években, ami miatt fel kellett újítani, az árvíz nyomait azonban azóta is őrzi. 

A pultról, amelyről egykor, ötven-hatvan évvel ezelőtt vagy még korábban a betegeket szolgálták ki, a sok érdekesség közül egy dobozka, 1914-ből származó, Torinóban készült injekciót mutat a kalauzunk. Pilocarpin a neve, ma is használják, de kizárólag szemcseppnek. Egy másik a fenol, amit ma kimondottan külsőleg alkalmaznak a bőrgyógyászatban.

A kis ampullákban található szer máig sem veszített hatékonyságából, mutatja kezén a heget a gyógyszerész, aki kiejtette egyszer a kezéből az üvegcsét, a benne lévő folyadék pedig égési sérüléshez hasonló sebet okozott.  

A szobában egy polcrendszeren mérlegek állnak, kezdve a kicsi, úgynevezett „patikamérlegektől” az egész nagyokig, összesen negyven darab, amelyek zöme még mindig használható, pontosan mér. A falon azoknak a tanároknak, oktatóknak a portréfotói kaptak helyet, akik 1961 és 1966 között tanították Veress Lászlót a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. A legtöbbjük már rég nem él, de néhányan, mint Péter Mária vagy Tőkés Béla, közöttünk vannak, tartják a kapcsolatot egykori tanítványukkal.

Kopp Elemértől maradt a mákgyűjtemény, mellette egy nagyon értékes gyógynövénygyűjtemény, a szembeni falon faszerkezet, azon kémcsövek, üvegcsék, amelyeket használat után kimostak, és a falra szerelt állványra akasztottak a gyógyszerészeti laboratóriumban. Aztán egy tablókép másolatára hívja fel vezetőnk a figyelmet, a Kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem 1903-ban végzett gyógyszerész hallgatói láthatók rajta. Személyes kapcsolat is fűzi ehhez a tablóhoz Veress Lászlót, még ha közvetett is, generációkon átnyúló: az  egyik végzősnek a veje szintén gyógyszerész lett, az egyetem elvégzése után Magyarláposon az ő helyét vette át.

A tablókép alatt egy oklevélmásolat, amely a Hints Vilmáé volt. Ez azért is érdekes, mert  ő volt az első nő, aki gyógyszerészi diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen.

Nyárádszeredában élt és dolgozott, az ottani temetőben nyugszik.

A szobában, még egy mobillaboratóriumot is megtekintünk, amellyel valószínűleg az ivóvíz minőségét ellenőrizhették egykor. Az évtizedek során megfeledkeztek arról, hogy a fadobozba zárt műszer mire szolgált, a patikamúzeum megálmodója, mikor megvásárolta, még ő sem volt tisztában, hogy mire is használták.

De aki szenvedélyes gyűjtő, az nem csak tárgyakat vásárol, de kutatómunkát is végez, olvas, érdeklődik, hogy pontosan megismerje gyűjteménye minden darabját.

A földszintről, mielőtt az emeletre indulnánk, egy kis szobába is bepillanthatunk, amely a segesvári gyógyszerész „munkaszobája”, ott tanul, olvas, összeállít még egy-két eszközt, szétesett vagy megsérült darabot.

Az emeletre vezető lépcsőház falain korabeli fotók láthatók a segesvári gyógyszertárakról. A városban élő nagyszámú szász közösség ugyanis már a 17. századtól igényt tartott a gyógyszertárakra, patikusokat hívott Segesvárra, hangsúlyt fektetett az egészségére, annak megőrzésére.

„Most jön a múzeum gerince: formák szerint rendeztük be” – irányít kalauzunk, aki elmagyarázza, hogy a gyógyszereket három típusú alapanyagból készítették: folyékony, félszilárd és szilárd anyagból. A folyékonyhoz vizet és alkoholt használtak. Itt régi gyógyszertári üvegek, tégelyek, mérőeszközök sorakoznak precízen egymás mellé helyezve a polcokon. A fal mellett egy 130 éves desztilláló készülék, amely 1975-ben még működött a székelykeresztúri patikában. Miután használaton kívül helyezték, a múzeum alapítója megvásárolta.

A félszilárd készítmények a kenőcsök és a kúpok. A kenőcsökhöz valamilyen zsíros anyagot, többnyire vazelint használtak. A kúpokat préseléssel készítették, nagyot és kicsit, az ehhez használt eszközök, gépek is megtekinthetők, ott sorakoznak az asztalon. A legnagyobb a kolbásztöltőre emlékeztet, a kisebbek egy-egy nagyméretű fecskendőre.

Érdekességként megtudjuk, hogy egykor, a 16. században még emberi hájat is használtak a különböző betegségek gyógyítására.

„Különösen értékesnek vélték a kivégzett ember zsírját, de különböző testrészeit is” – tudjuk meg, akárcsak azt, hogy Segesvár pallosjoggal rendelkező városként bővelkedett kivégzett emberekben. Az emberi zsírt fájdalomcsillapításra, fogfájásra, köszvényre, reuma és tüdőbaj ellen használták. Még a 20. század elején is készítettek belőle különböző injekciókat, ma azonban már nincs gyógyászati jelentősége.

Az asztal alatti polcon fekete mozsár, azt kéri Veress László, emeljem meg. Emelném, de még csak megmozdítani sem tudom, olyan súlyos. Hogy hogyan került fel az emeletre, nem tudjuk meg, de elképzelhető, hogy többen hozták. A mozsár mellett egy dobozban 1906-ból származó üveg köpölyözők, majd további kisebb-nagyobb mozsarak sorakoznak rézből, kőből, porcelánból. Egy másik polcon vagy patikaszekrényen fehér és rózsaszín porcelántégelyek, az egykori gyógyszerészasztalon pedig barna, zöld, piros, kék üvegek. Elképzelem, hogy a konyhámban melyek mutatnának jobban a fűszeres polcon, de álmodozásomból hamar a visszatérek a realitásba, mikor meghallom, hogy egy olyan üvegért száz eurót vagy még annál többet is elkérnek a régiségpiacon.

A szilárd gyógyszerek alapanyagául porokat használtak. Ezeket meg kellett szitálni, egy ilyen komplett szitakészletet is volt szerencsénk megismerni. A legfelső nagy lyukú, a legkisebb olyan sűrű szövésű, hogy még a víz is alig folyik át rajta. A pormalmot is megismerjük, ami egy dobozka, belsejében három golyóval, amelyek porrá zúzták a benne levő, gyógyszerhez szükséges alapanyagot.

A tabletta őse a „pilula” volt, amelyet akkor még l-lel mondtak, aztán alakult át pirulává. Pilulázó gépet is láttunk, és megismertük, hogyan készült a más-más nagyságú pilula, milyen eszközt, gépet használtak a gyógyszerészek.

– magyarázza Veress László, aki az ostyákkal, a kapszulákkal és a kapszulatöltő gépekkel is megismertet.

Látogatásunk végére értünk, de még megtudjuk, hogy a gyűjtemény folyamatosan gyarapodik, megálmodója szeretne még egy patikai asztalt elhelyezni a felső szobák egyikében, és felkutatni mindazt, ami a gyógyszerészettel kapcsolatos, legyen az könyv, képeslap, fénykép, gépek, eszközök, edények, korabeli alapanyagok. Adományban elfogad bármit, a hozzá kapcsolódó történeteket meghallgatja, lejegyzi.