Királyok és boszorkányok Egresen: a hozzánk beszélő mélység

Az Árpád-házi király, II. András és a Maros partján álló kis falú, Egres kapcsolatához nyitni kell egy kultúr- és egyháztörténeti zárójelet – szögezi le indulásból Sándor Cecília. Tőle tudom meg, hogy Magyarországon az első ciszterci kolostor II. Géza uralkodása alatt jött létre, és az ő fia, III. Béla különös figyelemmel támogatta e szerzetesrendet. Egres volt a legkorábbi monostor, amit 1179-ben építettek.

„Különösen fontos, hogy Egres az első olyan ciszterci rendház volt, amelynek szerzetesei közvetlenül Franciaországból jöttek, Egres a híres Pontignyből népesült be. A kolostor igazi fénykorát II. András uralkodása alatt érte, hiszen II. András második felesége, Jolánta kapcsolatban állt Egres anyaapátságával, Potignyval. A királyi házaspár nagy tisztelője volt a rendnek, éppen ezért gazdag adományokban is részesítette. Képzeljünk el egy körülbelül 50-60 méter hosszú és a keresztháza alapján 20-25 méter széles templomot.

Ilyen nagy volumenű volt tehát az apátság, ahol II. Andrást és második feleségét nyugalomra helyezték” – magyarázza a projekt kulturális antropológusa.

A kolostor a későbbiekben a mongol támadásoknak esett az áldozatul, épületét erőddé is alakították, de azt is szétrombolták. A teljes pusztulás után már csak néhány pásztor legeltette nyáját a romok között, így mára nem csoda, ha az egykori virágzó kolostor teljesen eltűnt a föld színéről, és csak az emlékezete maradt fent.

„A régész kollégáim éppen a Szíriába található margati keresztes vár feltárásán dolgoztak, amikor megfogalmazódott a kérdést, hogy vajon II. András hol nyugszik, és miért nem ismeri a világ az egyik legnagyobb királyunk nyughelyét. Mondhatni így született meg a sírhely felkutatásának alapötlete” – jegyzi meg Cecília.

Az ötlet nyomán a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a temesvári Bánsági Múzeum szakemberei 2012-ben kezdték el a romok felderítését Egresen, de igazából 2016-ban történt meg az első kapavágás. Az első feladat az volt, hogy légifotózással és geofizikai felmérésekkel beazonosítsák a hajdani kolostor helyét, illetve a kiterjedését, majd elkezdődött a főhajó és a keresztház metszéspontjának felkutatása.

Közelebb kerültek a régészek az egresi királysírokhoz  

Egyre több lelet igazolja, hogy II. András magyar király és felesége, Courtenay Jolánta sírját találták meg magyar és román régészek a Temes megyei Egresen. „Igen kicsi a valószínűsége, hogy bárki mást temettek volna el a templomnak a főhelyén, egyre bizonyosabbak vagyunk, hogy ezek a tumbaalapozások azok a tumbaalapozások” – ért&

Árpád-kori királysírra bukkanhattak a Temes megyei Egresen magyar és román régészek

Ugyan biztosat még nem lehet állítani, de az eddigi leletek és az előkerült épületmaradványok alapján nem kizárt, hogy II. András magyar király és felesége sírját találták meg magyar és román régészek a Temes megyei Egresen. A leletek értéke felbecsülhetetlen, mert Árpád-kori királysírokra Magyarországon

„Ez egy hosszas folyamat, minden egyes nap és minden egyes kutatószelvény megnyitása újabb titkokat rejtő kapukat nyitott meg előttünk.

A tavaly óta a Jolánta Kulturális Egyesület koordinálásával az Árpád-Ház Program keretében folytatjuk a munkát, ez egy nagy segítség. Az idei évünk egyik fontos eredményként elmondható, hogy a szentély közelében feltárt tumbaalapozások valóban II. András és felesége Jolánta királyné sírépítményeinek részei. Ugyanakkor az építészeti maradványok mellett tömegsírokat is feltártunk és számos kincset is találtunk, így például ezüstdénárokat, középkori érméket, gyűrűket, hajtűket, arany huzalos pártákat és sok más értéket” – meséli lelkesen Cecília.

Mint szavaiból kiderül, igazán különleges napnak számított az, amikor előkerült egy arccal lefelé eltemetett és testén vasmaradványokat őrző személy sírja.

Neki – mondja – mint a népi hiedelmek és vallásossággal is foglalkozó kutatónak különösképp felcsillant a szeme, hiszen ez a temetkezési forma az egyik legkegyetlenebb kivégzési módszer volt a középkorban, és egyben a halottól való félelem megnyilvánulása.

„A középkorban azokat temették el arccal lefelé, akiknek valamilyen ártó erőt tulajdonítottak, ezáltal biztosítva, hogy lelke ne hagyhassa el a testét, és szelleme ne tudjon visszatérni, kísérteni vagy ártani. Ez a leletanyag hűen igazolja a néphitet, hogy a lélek a szájon keresztül jut ki, és ha a száj fölfelé van, akkor a lélek a sírból kiszállva az élők közé kerül. Ha viszont a föld közepe felé néz, akkor arra száll, és az alvilágba jut. A feltételezésünket erősíti továbbá, hogy a boszorkányoknak bélyegzett személyeket nem engedték ugyanarra a megszentelt helyre temetkezni, mint a közösség más tagjait. Emelet a a sírban gyakran különféle vastárgyakat is elhelyeztek, hogy ezáltal is csökkentsék az ártó erejüket. Az egresi boszorka sírhantján rengeteg vasmaradvány volt látható, sőt a lábára és a mellkasára is fémtárgyakat szegeztek, még a térdében is vasszögeket találtunk” – magyarázza.

De találtak olyan sírt is, amelyben egy tizenéves kislány csontváza feküdt, koponyáján körben zöldes elszíneződéssel. „A csontokon még lehetett látni a nagyon vékony, töredékes állapotban lévő, négyzetes alakú bronzból készített pártavereteket. Ez az ékszer a szűziesség jelképe volt, viselete a 14. századtól kezdve terjedt el, fénykorát a 16. században élte. Ritka eset, hogy egy középkori temető ásatása során az elhunyt mellett ékszereket találjunk.

Feltételezzük, hogy a felnőtt az édesanya lehetett, aki életét adta gyermekének világrahozatalakor. Így kerülhettek ők együtt egy közös sírba, ahol a csecsemő az édesanya mellkasán, a szívére helyezve feküdt, hogy még halálukban is együtt legyenek”.

A fiatal antropológus elmesélte, a kutatómunka a kelő nappal kezdődik, és sokszor a naplemenete utolsó sugarainak fényében zárul, vagy még akkor sem. És nem, a feltárás alatt a régészek feladata nem csak annyi, hogy egyre mélyebbre ásnak le, és aprólékos gondossággal söprögetik az apró földszemcséket.

„A terephelyszínen számos szakszerű munkalépés van, a kőkemény fizikai munkától kezdve el egészen a számítógépes modellezésig. Olykor lapátolni és talicskázni kell még a nyári forróságban is, vagy éppen sátrakat építeni a tűző napsugarakkal szemben. Máskor gumicsizmát kell húzni, kimenni a zuhogó esőbe, és vödrökkel kimerni a felgyűlt vizet a szelvényekből. Van úgy, hogy napokig a leletek tisztítása a feladat” – meséli.

Ugyanakkor persze folyamatosan készülnek az ásatási feljegyzések, melyek kiemelkedően fontosak az összefüggések felderítéséhez, születnek a méretarányos rajzok, zajlik a leletek dokumentálása, leltárba vevése, laboratóriumi vizsgálatokra, restaurálásra való előkészítése.

Cecília ugyanakkor kihangsúlyozza, nem csak a teljesen egyben, épen megmaradt vázak érdekesek és sokatmondóak. Egres – fűzi hozzá – újabbnál újabb meglepetéseket tartogatott, de arra is megtanította a csapatot, hogy valóban nem mind arany, ami fénylik.

„Számomra hatalmas öröm, hogy ebben a projektben dolgozhatok, a kutatás nagyon sok egyház- és építészettörténeti, valamint az egykori életmóddal, kultúrával és szokásokkal kapcsolatos tudással gazdagít. Az igazság az, hogy nincsen párja annak a tapasztalatnak, amikor a több évszázad alatt felhalmozott földréteg alól beszél hozzánk a mélység. Ezek felbecsülhetetlen pillanatok. Én mindenkit arra biztatok, hogy látogasson meg minket, és tapasztalja meg milyen a történeti múltunkat nemcsak könyvekből ismerni, hanem kézbe venni, látni és felfedezni. Csodálatos az az érzés, amikor megszólalnak a kövek” – mondja csillogó szemekkel Sándor Cecília.