A bábok élnek, csak ekképpen kell rájuk tekinteni

Ha március vége felé járunk, akkor a bábszínház világnapja: március 21-én nem csupán a költészet világnapját, hanem a bábszínházat is világszerte ünneplik a művészet kedvelői. Ez a jeles nap a bábművészet és a bábszínház fontosságára, szépségére hivatott felhívni a figyelmet, a bábművészet egyedülálló kreativitására, és arra, hogy a bábszínház, mint művészeti forma, hogyan képes szórakoztatni, tanítani és érzéseket közvetíteni a közönség számára. A bábszínházi világnapot a Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) kezdeményezésére 2003 óta ünnepli a szakma és a közönség: azóta minden évben a bábszínházhoz kötődő, különböző események, előadások, és workshopok zajlanak világszerte ezen a napon. Ugyanakkor, ez a nap lehetőséget ad arra is, hogy reflektáljunk a bábművészet társadalmi, pedagógiai és szórakoztató értékeire, valamint hogy emlékezzünk a bábművészet hagyományaira és fejlődésére.

A bábszínház világnapja apropóján Bende Zsuzsanna bábszínészt kérdeztük a szakma varázsáról, aki elsőként arról mesélt, hogy mit is jelent számára a bábszínház. Szerinte bármelyik pillanat, amikor egy színész, óvónő, tanár, vagy akár egy gyerek kezében „megelevenedik” bármilyen élettelen tárgy, az bábszínház. És ez a tárgy lehet a legegyszerűbb kendő, vagy egy darab fa, bármi.

– fogalmazott Bende Zsuzsanna, majd hozzátette, a mozgató teljes figyelme a báb felé fordul, olyan gyengéden bánik vele, akár egy gyermekkel, teljes mértékben elhiszi, hogy él, mozog, lélegzik, és ez a nézőből is kiváltja ugyanezt a hatást. Akár a négyéves kisgyerek játszik így a babájával, és az anyukája nézi őt, akár a színész egy darab anyaggal a színpadon, és ezrek figyelik.

Felmerült a kérdés, hogy miért fontos a bábszínház a gyerekeknek. „Erre sosem tudtam válaszolni, talán mert nem is értem a kérdést. A gyerekeknek ez nem egy fontos téma, a sok közül, hanem ez a lételemük, ők még így élnek, számukra minden él, mozog, lélegzik, és egy hároméves ugyanolyan jól el tud beszélgetni a cicájával, a rongyijával vagy a babájával, mint az anyukájával” – emelte ki a bábszínész. Sőt, néha jobban, mivel egy játékbabával a hasonlóságuk, méretük miatt sokkal jobban tud azonosulni, mint egy felnőttel.

Úgy véli, az, hogy az embernek miért fontos a bábszínház, az már izgalmasabb téma. Kiemelte, a bábszínház (akárcsak a mese), nem gyermekműfaj. Vallási rítusok megelevenítésére szolgált.

Miért vagyunk a világon és miért halunk meg? Egyáltalán ki adta az életet? Mind olyan témák, amiket nem tudunk megmagyarázni ésszel. De a bábos és a báb viszonya valahogy leképezi ezt nekünk, és így megfoghatóvá, feldolgozhatóvá válik a téma.”

A bábszínház nem korcsoport, hanem műfaj – hangsúlyozta a bábszínész, kiemelve a szakma egyik legnagyobb félreértelmezését. „Szinte hallom a kedves barátnőm hangját, ahogy mondja a mondatot. Újra és újra. Hallják meg végre az emberek. Jusson el végre mindenkihez. Zseniális felnőtt bábszínházakat láttam: Az időnk rövid története vagy az Odüsszeusz szemeteslapáton, hogy csak kettőt említsek, amelyektől ma is libabőrös vagyok, ha csak rájuk gondolok….” Ennek ellenére elismeri, vannak különbségek, más a bábszínház, mint a színház, ez a különbség pedig a kifejezésmód.

Míg a színész a testét, arcát, mimikáját hozza a néző elé, addig a báb egy jól kidolgozott karaktert.

Míg a színész elmondhat egy több oldalas monológot, úgy, hogy minden percét élvezzük, addig a báb egy pontos mozdulatsort mutat be, ami ugyanazt a lényeget sűríti. „Nem adott a mimika, de adottak a természetfeletti képességek, mint például a repülés. Egyszerűen más eszközökkel operál, ezért más szövegekkel kell dolgozni, más helyre kell tenni a hangsúlyokat egy előadásnál és más a kifejezésmód. De ugyanolyan érvényes, amennyiben jól van megcsinálva. Ez pedig mindkét műfajra tökéletesen igaz.”