A szovátai rádiótól a vörös szőnyegig: Bokor Barna

Szász Cs. Emese 2021. december 22., 18:06

Bokor Barna a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház oszlopos tagja, sokáig a rádióban hallgattuk, televízióban néztük, időnként énekelni is látjuk. Most egészen más oldaláról mutatkozik be, ugyanis nemrég két magyar közönségfilmben kapott főszerepet. Október óta látható a mozivásznon az Elk*rtuk című, valós eseményeken alapuló politikai krimi, a napokban pedig bemutatták Dobó Kata új családi filmjét, az El a kezekkel a Papámtól címűt. Filmezésről, szerencséről, celebségről beszéltünk többek közt a szovátai származású, 41 éves színművésszel.

A szovátai rádiótól a vörös szőnyegig: Bokor Barna
galéria
Bokor Barna. Úgy érzi, ajándék az élettől, hogy egy év leforgása alatt két filmben is szerepet kaphatott Fotó: Haáz Vince

– Nemrég volt az El a kezekkel a Papámtól című családi mesefilm díszbemutatója.  Egy kívülállónak, mint amilyen én is vagyok, ez nagyon izgalmasan hangzik.

– Én is teljesen kívülálló vagyok, nekem ilyen jellegű tapasztalataim nem igazán vannak. Tudod, ez a vörös szőnyeg kigördül, meglátom az embereket, odarohanok hozzájuk, s mondják, hogy neked nem itt kell jönni, neked ott kell vonulni a vörös szőnyegen. Rögtön összeugrik az ember gyomra: ezer fotográfus kattogtat, van egy pannó, ott állsz előtte fényképezkedni, s nem tudsz nem mosolyogni, mert nagyon vicces a helyzet. Nem voltam hozzászokva ezekhez a dolgokhoz. Jó, oké, könnyen meg lehet szokni, nem mondom, hogy nem (nevet). Amúgy nagyon vártam, hogy lássam a filmet, mert előzetesen nem láttam, csak éppen néhány kockát, amikor az utószinkronon dolgoztunk. A végeredmény jó lett. Bár magamat elég nehezen fogadom el nagyvásznon.

– Mi nem tetszik magadban?

– Másként csinálnám. Míg a színházban megvan a szerepen belüli fejlődés lehetősége, addig a filmben erre nem kínálkozik lehetőség. Ráadásul nekem ez az első komoly forgatási tapasztalatom, úgyhogy mélyvíz volt. Ebben kellett megtanulni úszni, feloldódni, elsajátítani a filmkészítés mesterfogásait. Filmnézés közben az járt a fejemben, hogy adott jelenetnél én épp honnan érkeztem a forgatásra, mi történt velem aznap.

Volt egy olyan nap, amikor például autóbalesetem volt előtte.

Nyilván senkinek nem mondtam, hogy mi történt velem, de amikor a fodrász belenyúlt a hajamba, megrémült. Mivel nem akartam pánikot kelteni, vele kénytelen voltam megosztani – és ezúton exkluzív módon veled és ezáltal a kedves olvasókkal –, hogy az egyik forgatási napra egyenesen a traumatológiáról érkeztem. Ebben a szerepben nekem pont ott van elválasztva a frizurám, ahol a sors meghúzta a választékot. Sosem fogom elfelejteni.

– Mondtad, hogy eddig nem voltak filmes tapasztalataid, holott pályán vagy olyan húsz éve. Hogy kerültél bele most ebbe a filmes körforgásba?

– Igen, negyvenéves koromig nem kerestek ilyen jellegű ajánlatokkal, én lemondtam arról, hogy ez nekem valaha össze fog jönni.

Vörös szőnyegen az El a kezekkel a Papámtól stábja Fotó: Forrás: Megafilm

– Dehát voltak ilyen álmaid.

– Voltak, persze. Gyerekként nagyon sokat álmodoztam, és a pályám kezdetén is vágytam arra, hogy egyszer majd jönni fog egy film, de nem jött, és én elfogadtam: hogy nincs jó arcom, nem vagyok filmes alkat, és akkor ezt így letudtam. Viszont egyszer mégiscsak megszólalt a telefonom, a producer, Helmeczy Dorottya hívott fel, hogy lenne ez a szerep. Volt még egy casting korábban egy másik produkcióhoz, ami elmaradt, ott voltam, ott láttak, és megmaradtam. Ehhez a filmhez egy kevésbé ismert arcot kerestek, és dicséretes, hogy határon túlra is gondoltak.

– Úgy tudom, bevásárlólistával a kezedben kapott az ajánlat.

–  Igen, épp bevásároltam. Nyilván, nem hittem a fülemnek, egészen máshol volt a fejem. Volt egy bevásárlólistám, de a párhuzamos polcról dobtam be a dolgokat. Nem az lett a vacsora, amire készültünk (nevet), viszont valami megváltozott, és titkon reméltem, hogy hátha mégiscsak lesz ebből valami.

– És lett. Mit tudhatunk a filmről? El a kezekkel a Papámtól a címe, és te vagy a címszereplő, a Papa.

– Én vagyok az a szürke ügyvéd, aki egyedül marad a kislányával, az anyuka korábban elhunyt, ő pedig próbál a legmegfelelőbb módon újra egy családot felzárkóztatni. És erre a célra nem a legjobb megoldást választja: a könyvelőnőjét viszi haza és mutatja be a kislányának, mondván, hogy mától ő lesz az új anyukád. Fantasztikusan alakítja Pálmai Anna ezt az édes mostohát, akiről a kislány a találkozás pillanatában eldönti, hogy el fogja tüntetni varázsporral. Nyilván elsőre nem sikerül, de aztán mégiscsak. Az apa azt a tanácsot kapja, hogy vigye el a lányát táborba, ott történnek a dolgok, amiket nem mesélek el, de a végén olyan módon van heppiend, hogy mindenki boldog, kivéve a mostohát.

Bokor Barna és Marczinka Bori Dobó Kata rendező utasításait hallgatja Fotó: Forrás: Megafilm

– Ez egy családi mesefilm egy különleges miliőben…

– Abszolút mesefilm, Lachner Artúrnak az Édes mostoha című könyvéből készült adaptáció. Persze filmes eszközökkel, retrófuturisztikus miliőben, egy elképzelt múltban, amely nyugalmat, békét, menedéket áraszt. Ebben az apokaliptikus világvége-hangulatban bemegyünk a moziba, és rögtön szíven üt ez a mese. A képi világa, a zene, a jelmezek, a gyerekek jelenléte bearanyozza.

–  Több gyerek is szerepel a filmben, a főszereplő, Marczinka Bori játssza Dorkát, az ügyvéd lányát. Milyen volt ennyi gyerekkel játszani?

– Csodás volt. Nyilván kevesebbet dolgoznak a gyerekek, mint a felnőttek, ők maximum hat órát forgathattak egy nap. Marczinka Borinak fénydublőre volt, aki nagyon sokat segített abban, hogy ne fáradjon el. Nagyon jók voltak a gyerekek, ugyanúgy tudtunk együtt játszani, mintha felnőtt színészpartnerek lettek volna. Borit négyszáz gyerekből választották ki.

Filmplakáton Bokor Barna. Szemerey András ügyvéd szerepében Fotó: Forrás: Megafilm

– Milyen volt Bori apukája lenni?

Az én kislányomat is Borinak hívják. Tehát nem állt távol tőlem a dolog.

– Úgy tűnik, még hasonlítotok is egymásra a filmbéli lányoddal.

– Első pillanattól fogva gördülékeny volt köztünk a kommunikáció. Bori 11 éves, rendkívül tehetséges és nagyon fegyelmezett lány. Profizmus és alázat jellemzi, miközben nem száll el attól, hogy most reflektorfénybe került. Nyilván nagyon felpörgeti a gyerekeket ez a hirtelen „celebség”, szeretnek megfürdeni a fényben, tudatosan kell lehozni őket a „szerről” a forgatások végén, és visszavezetni a hétköznapokba.

Filmbeli partnereivel, Pálmai Annával és Csobot Adéllal Fotó: Forrás: Megafilm

– Te érezted ezt magadon, hogy úgymond celeb lettél?

– Nem, és ez most nem nagyképűség. Igazából ugyanezt éltem meg már kisvárosban, nagyvárosban, majd fővárosban.

Amikor annak idején Szovátán elindult a kereskedelmi rádió 1998-ban, én pedig ott elkezdtem dolgozni reggeli rádiós műsorvezetőként, számomra az volt a celebség a nonpluszultrája.

Mert az úgy működött, hogy én befejeztem a műsort 10 órakor, és haza fele sétálva a rádióhallgatók beinvitáltak megbeszélni a napi a napi témákat. Mire hazamentem, már délután volt. Rengeteg kávét ittam, meg is ebédeltettek. Ilyen jellegű közvetlen tapasztalásom azóta sem volt. Aztán később dolgoztam a Rádió GaGában, ami egy beteljesült álom volt akkor, mert egy minőségi ugrás volt számomra a kereskedelmi rádiózás terén. Később az Erdély tévében is futott egy műsorom. Ki volt vesézve az ismertség téma. De azt gondolom, hogy ebből azért nem kell nagy ügyet csinálni, mert ez pillanatról pillanatra változik. Ma van, holnap nincs.

Fotó: Haáz Vince

– Viszont ennek a szerepednek köszönheted a következőt? Az Elk*rtuk című filmben játszol politikai tanácsadót. Bár később forgatták, hamarabb moziba került az alkotás.

– Igen, 2020 nyarán forgattuk az El a kezekkel...-t. Éppen kiutaztam egy fotózásra, amikor szólt a producer, lenne még egy ajánlat számomra. Elsőre megdöbbentem, aztán mondtam, hogy elolvasnám a forgatókönyvet, szeretném, hogy legyek tisztában a teljes stábbal, rendezővel, operatőrrel. Az összes dolgot rendelkezésre bocsátotta, s akkor azt mondtam, hogy igen, legyen. Ráadásul én 2004–2006 között ott éltem, én megéltem azt az időszakot ott Magyarországon.

Az Elk*rtuk hangulatában is, látványvilágában is jóval sötétebb alkotás Fotó: Forrás: Megafilm

– Ez nagyon más műfaj: politikai, megtörtént eseményeket dolgoz fel.

– Műfaját tekintve politikai krimi. Ennek a műfajnak a bevezetése most történt Magyarországon. Mikor máskor, ha nem a választások előtt? Karácsonyi filmet karácsonykor, politikai filmet választások előtt kell bemutatni. Míg az egyik egy világos, ragyogó, elvarázsoló, nappali forgatásokkal teli film, ez utóbbi éjszakai forgatásokkal, egészen másfajta energiákkal van tele. Sötét, nyomasztóbb történet.

– Nagyon megosztó filmről beszélünk. Sok támadás ért téged is emiatt. Gyakorlatilag összecsapnak a politikai oldalak.

– Én egy filmben vállaltam szerepet, nem egy politikai kampányban, és bármennyire is próbálja a toxikus politikai kommunikáció eszközévé tenni vagy gyalázni, én továbbra is egy filmben vállaltam szerepet. Hadd ne kelljen magyarázkodni, hogy nem politikai szándék vezérelt, hanem szakmai érdek.

Beszűkült világnézet, tanok és dogmák rendszere uralja a világot, és darál be embereket. Erőszakos emberek uralják a kommenthullámokat, normális ember nem megy bele.

Lehet, hogy van annyi perverzióm, hogy élvezem ezt a kiközösítettséget. A kisebbségi lét kötelez.

Fontos politikai tanácsadót alakít Bokor Barna Fotó: Forrás: Megafilm

– De nem bántad meg, hogy szerepeltél benne?

– Egyáltalán nem bántam meg, úgy érzem, ez egy

extra ajándék volt az élettől, hogy egy év leforgása alatt két filmben szerepelhettem.

Ebben az időszakban, amikor annyi rossz is volt. Ha rossz dolgok történnek, akkor számíthatsz a jóra. Ez törvényszerű. Viszont nem tudhatod, hogy a vélt jó mit hoz.

Fotó: Haáz Vince

– Van-e most más a tarsolyodban? Érkezik-e ezután más felkérés?

– Nem tudom. Nyitott vagyok. Szép feladataim vannak itthon. Most épp egy olyan darab van előkeszülőben, amelynek engem érintő része nagyon izgalmas. A szilveszteri produkción kísérletezgetünk, ami most úgy néz ki, hogy működőképes lesz. De erről előzetesben most csak ennyit. Aki nem hiszi, járjon utána.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport