A szovátai rádiótól a vörös szőnyegig: Bokor Barna

– Nemrég volt az El a kezekkel a Papámtól című családi mesefilm díszbemutatója.  Egy kívülállónak, mint amilyen én is vagyok, ez nagyon izgalmasan hangzik.

– Én is teljesen kívülálló vagyok, nekem ilyen jellegű tapasztalataim nem igazán vannak. Tudod, ez a vörös szőnyeg kigördül, meglátom az embereket, odarohanok hozzájuk, s mondják, hogy neked nem itt kell jönni, neked ott kell vonulni a vörös szőnyegen. Rögtön összeugrik az ember gyomra: ezer fotográfus kattogtat, van egy pannó, ott állsz előtte fényképezkedni, s nem tudsz nem mosolyogni, mert nagyon vicces a helyzet. Nem voltam hozzászokva ezekhez a dolgokhoz. Jó, oké, könnyen meg lehet szokni, nem mondom, hogy nem (nevet). Amúgy nagyon vártam, hogy lássam a filmet, mert előzetesen nem láttam, csak éppen néhány kockát, amikor az utószinkronon dolgoztunk. A végeredmény jó lett. Bár magamat elég nehezen fogadom el nagyvásznon.

– Mi nem tetszik magadban?

– Másként csinálnám. Míg a színházban megvan a szerepen belüli fejlődés lehetősége, addig a filmben erre nem kínálkozik lehetőség. Ráadásul nekem ez az első komoly forgatási tapasztalatom, úgyhogy mélyvíz volt. Ebben kellett megtanulni úszni, feloldódni, elsajátítani a filmkészítés mesterfogásait. Filmnézés közben az járt a fejemben, hogy adott jelenetnél én épp honnan érkeztem a forgatásra, mi történt velem aznap.

Nyilván senkinek nem mondtam, hogy mi történt velem, de amikor a fodrász belenyúlt a hajamba, megrémült. Mivel nem akartam pánikot kelteni, vele kénytelen voltam megosztani – és ezúton exkluzív módon veled és ezáltal a kedves olvasókkal –, hogy az egyik forgatási napra egyenesen a traumatológiáról érkeztem. Ebben a szerepben nekem pont ott van elválasztva a frizurám, ahol a sors meghúzta a választékot. Sosem fogom elfelejteni.

– Mondtad, hogy eddig nem voltak filmes tapasztalataid, holott pályán vagy olyan húsz éve. Hogy kerültél bele most ebbe a filmes körforgásba?

– Igen, negyvenéves koromig nem kerestek ilyen jellegű ajánlatokkal, én lemondtam arról, hogy ez nekem valaha össze fog jönni.

– Dehát voltak ilyen álmaid.

– Voltak, persze. Gyerekként nagyon sokat álmodoztam, és a pályám kezdetén is vágytam arra, hogy egyszer majd jönni fog egy film, de nem jött, és én elfogadtam: hogy nincs jó arcom, nem vagyok filmes alkat, és akkor ezt így letudtam. Viszont egyszer mégiscsak megszólalt a telefonom, a producer, Helmeczy Dorottya hívott fel, hogy lenne ez a szerep. Volt még egy casting korábban egy másik produkcióhoz, ami elmaradt, ott voltam, ott láttak, és megmaradtam. Ehhez a filmhez egy kevésbé ismert arcot kerestek, és dicséretes, hogy határon túlra is gondoltak.

– Úgy tudom, bevásárlólistával a kezedben kapott az ajánlat.

–  Igen, épp bevásároltam. Nyilván, nem hittem a fülemnek, egészen máshol volt a fejem. Volt egy bevásárlólistám, de a párhuzamos polcról dobtam be a dolgokat. Nem az lett a vacsora, amire készültünk (nevet), viszont valami megváltozott, és titkon reméltem, hogy hátha mégiscsak lesz ebből valami.

– És lett. Mit tudhatunk a filmről? El a kezekkel a Papámtól a címe, és te vagy a címszereplő, a Papa.

– Én vagyok az a szürke ügyvéd, aki egyedül marad a kislányával, az anyuka korábban elhunyt, ő pedig próbál a legmegfelelőbb módon újra egy családot felzárkóztatni. És erre a célra nem a legjobb megoldást választja: a könyvelőnőjét viszi haza és mutatja be a kislányának, mondván, hogy mától ő lesz az új anyukád. Fantasztikusan alakítja Pálmai Anna ezt az édes mostohát, akiről a kislány a találkozás pillanatában eldönti, hogy el fogja tüntetni varázsporral. Nyilván elsőre nem sikerül, de aztán mégiscsak. Az apa azt a tanácsot kapja, hogy vigye el a lányát táborba, ott történnek a dolgok, amiket nem mesélek el, de a végén olyan módon van heppiend, hogy mindenki boldog, kivéve a mostohát.

– Ez egy családi mesefilm egy különleges miliőben…

– Abszolút mesefilm, Lachner Artúrnak az Édes mostoha című könyvéből készült adaptáció. Persze filmes eszközökkel, retrófuturisztikus miliőben, egy elképzelt múltban, amely nyugalmat, békét, menedéket áraszt. Ebben az apokaliptikus világvége-hangulatban bemegyünk a moziba, és rögtön szíven üt ez a mese. A képi világa, a zene, a jelmezek, a gyerekek jelenléte bearanyozza.

–  Több gyerek is szerepel a filmben, a főszereplő, Marczinka Bori játssza Dorkát, az ügyvéd lányát. Milyen volt ennyi gyerekkel játszani?

– Csodás volt. Nyilván kevesebbet dolgoznak a gyerekek, mint a felnőttek, ők maximum hat órát forgathattak egy nap. Marczinka Borinak fénydublőre volt, aki nagyon sokat segített abban, hogy ne fáradjon el. Nagyon jók voltak a gyerekek, ugyanúgy tudtunk együtt játszani, mintha felnőtt színészpartnerek lettek volna. Borit négyszáz gyerekből választották ki.

– Milyen volt Bori apukája lenni?

Az én kislányomat is Borinak hívják. Tehát nem állt távol tőlem a dolog.

– Úgy tűnik, még hasonlítotok is egymásra a filmbéli lányoddal.

– Első pillanattól fogva gördülékeny volt köztünk a kommunikáció. Bori 11 éves, rendkívül tehetséges és nagyon fegyelmezett lány. Profizmus és alázat jellemzi, miközben nem száll el attól, hogy most reflektorfénybe került. Nyilván nagyon felpörgeti a gyerekeket ez a hirtelen „celebség”, szeretnek megfürdeni a fényben, tudatosan kell lehozni őket a „szerről” a forgatások végén, és visszavezetni a hétköznapokba.

– Te érezted ezt magadon, hogy úgymond celeb lettél?

– Nem, és ez most nem nagyképűség. Igazából ugyanezt éltem meg már kisvárosban, nagyvárosban, majd fővárosban.

Mert az úgy működött, hogy én befejeztem a műsort 10 órakor, és haza fele sétálva a rádióhallgatók beinvitáltak megbeszélni a napi a napi témákat. Mire hazamentem, már délután volt. Rengeteg kávét ittam, meg is ebédeltettek. Ilyen jellegű közvetlen tapasztalásom azóta sem volt. Aztán később dolgoztam a Rádió GaGában, ami egy beteljesült álom volt akkor, mert egy minőségi ugrás volt számomra a kereskedelmi rádiózás terén. Később az Erdély tévében is futott egy műsorom. Ki volt vesézve az ismertség téma. De azt gondolom, hogy ebből azért nem kell nagy ügyet csinálni, mert ez pillanatról pillanatra változik. Ma van, holnap nincs.

– Viszont ennek a szerepednek köszönheted a következőt? Az Elk*rtuk című filmben játszol politikai tanácsadót. Bár később forgatták, hamarabb moziba került az alkotás.

– Igen, 2020 nyarán forgattuk az El a kezekkel...-t. Éppen kiutaztam egy fotózásra, amikor szólt a producer, lenne még egy ajánlat számomra. Elsőre megdöbbentem, aztán mondtam, hogy elolvasnám a forgatókönyvet, szeretném, hogy legyek tisztában a teljes stábbal, rendezővel, operatőrrel. Az összes dolgot rendelkezésre bocsátotta, s akkor azt mondtam, hogy igen, legyen. Ráadásul én 2004–2006 között ott éltem, én megéltem azt az időszakot ott Magyarországon.

– Ez nagyon más műfaj: politikai, megtörtént eseményeket dolgoz fel.

– Műfaját tekintve politikai krimi. Ennek a műfajnak a bevezetése most történt Magyarországon. Mikor máskor, ha nem a választások előtt? Karácsonyi filmet karácsonykor, politikai filmet választások előtt kell bemutatni. Míg az egyik egy világos, ragyogó, elvarázsoló, nappali forgatásokkal teli film, ez utóbbi éjszakai forgatásokkal, egészen másfajta energiákkal van tele. Sötét, nyomasztóbb történet.

– Nagyon megosztó filmről beszélünk. Sok támadás ért téged is emiatt. Gyakorlatilag összecsapnak a politikai oldalak.

– Én egy filmben vállaltam szerepet, nem egy politikai kampányban, és bármennyire is próbálja a toxikus politikai kommunikáció eszközévé tenni vagy gyalázni, én továbbra is egy filmben vállaltam szerepet. Hadd ne kelljen magyarázkodni, hogy nem politikai szándék vezérelt, hanem szakmai érdek.

Lehet, hogy van annyi perverzióm, hogy élvezem ezt a kiközösítettséget. A kisebbségi lét kötelez.

– De nem bántad meg, hogy szerepeltél benne?

– Egyáltalán nem bántam meg, úgy érzem, ez egy

Ebben az időszakban, amikor annyi rossz is volt. Ha rossz dolgok történnek, akkor számíthatsz a jóra. Ez törvényszerű. Viszont nem tudhatod, hogy a vélt jó mit hoz.

– Van-e most más a tarsolyodban? Érkezik-e ezután más felkérés?

– Nem tudom. Nyitott vagyok. Szép feladataim vannak itthon. Most épp egy olyan darab van előkeszülőben, amelynek engem érintő része nagyon izgalmas. A szilveszteri produkción kísérletezgetünk, ami most úgy néz ki, hogy működőképes lesz. De erről előzetesben most csak ennyit. Aki nem hiszi, járjon utána.