A zene élteti a legszebb magyar dal énekesnőjét

– Hosszú évek óta a címe a győztes dalnak. Hogyan született?
– Balassagyarmaton voltam az egyik zenészbarátomnál, kiültünk a hintára. Volt egy dalötlete, de csak zenei alap, eljátszotta, és rögtön éreztem, ez az én dalom lesz, mert ha nincs szöveg, arra kell figyelni, a dallam mennyire érint meg. Szabó Előd, a Titán énekese (és egykori X-Faktor-versenyző Szászrégenből – szerk. megj.) írta a szöveget, tehát ekkora távolságokból raktuk össze.

– Téged, aki ellenzed a tehetségkutatókat, mi fogott meg ebben a felhívásban?
– Igen, mert én is indultam egyszer, és csalódást okozott. Sokan ebben látják a kiugrási lehetőséget, hogy mihamarabb a csúcsra érjenek, a zenésznek viszont saját útját kell végigjárnia. Érdemes elolvasni Tóth Vera könyvét arról, hogy megnyerte ugyan a Megasztárt, mégis elfelejtették, így újra kellett építenie önmagát, és legalább ilyen nehéznek bizonyult a felszínen maradás is. Magáról a versenyről nem tudtam, a billentyűs kolléga küldte át a linket.

Meg hát nem volt akkora tétje, hogy például évekre leszerződj valakivel, hanem teljesen rólunk szólt. Megnéztem, kik voltak a tavalyi részvevők, latolgattam, van-e esélyünk. Hatan jutottunk be a döntőbe, kaptunk egy-egy félórás műsoridőt, hogy az előadásmód is érvényesülhessen. Meg kell mondanom, egyik produkció ügyesebb volt, mint a másik. Végre valaki összeszedte a feltörekvő zenekarokat, lehetőséget adva arra, hogy megmutassák magukat. Tetszett, hogy a projekt magyar dalok írására ösztönöz. Mindamellett, hogy feldolgozásokat játszunk, nekem mind a négy sajátom magyarul van, és ragaszkodom is ehhez.

– Az előbb mintha arra utaltál volna, hogy szervezetlen az erdélyi magyar könnyűzenei élet...
– Mindenki arra megy, amerre tud, azért nem tudnak működni a zenekarok, mert nincsenek lehetőségeik, nehéz bejutni a fesztiválokra, folyton kopogtatni kell, hogy tudjanak rólad. Szerencsénkre ez a díj rengeteg fellépési lehetőséggel társul, és stúdiómunkára is lesz alkalmunk.

– Téged komolyan vesznek itthon énekesnőként?
– Merem remélni, hogy igen, a visszajelzésekből is úgy tűnik, elismerik a munkámat. A kultúraszervezők tudnak rólam, mert korábban sok eseményen részt vettem, bár még ezzel a nagy zenekarral nem léptem fel, elég friss a dolog.

– Hogy kerültél a zene közelébe? Te is az a kislány voltál, aki énekesnő akart lenni? 
– Így van, mindig is volt elhivatottságom. Szülőfalumban, Sükőben volt egy kocsmánk, és ott Elek bácsi fizette a nápolyi szeleteket, csak hogy adjam elő a Szép Magyarországot. Talán ezért is van, hogy soha nem feszélyezett, ha énekelni kellett. Nehéz támogatás nélkül, egyedül megvalósítani magad, mert kis közeg a miénk, de jól érzem magam itthon.

Sosem vágytam arra, hogy külföldön fussak neki ennek a pályának, ahol lehet, hogy több a lehetőség, de több a tolongó is.

Én mindig bemérem, mik a lehetőségeim, a földön járok, és azt vallom, hogy abból kell a legtöbbet kihozni, ami itthon van.

– Emlékszel, mikor léptél először a nyilvánosság elé? 
– Sükőben a halastónál mindig énekeltem a vendégeknek, onnan terjedt el a hírem. Meghívtak a gyümölcsfesztiválra, kiültem egy szál gitárral. Nem a hiányosságokat nézték, hanem hogy érdemes lehetőséget adni nekem. A Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban tanultam, mellette pedig magántanárhoz jártam, valamint a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolába, a népfőiskola kihelyezett tagozatára, billentyű és hangképzés szakra. A középiskolában kórustag voltam, vasárnaponként egyházi ifjúsági zenekarban gitároztam és énekeltem, emellett volt egy 100 Watt nevű trance-dance csapatunk, még egy CD-t is kiadtunk. Persze az álmom egy hús-vér zenekar volt.

Felnövekvő gyerekzenekar: díjazták a Vecker dalát

Bár számos tinilány kedvence volt eddig is a Vecker zenekar, úgy tűnik, felfigyelt rá a szakma is: nemrég a legszebb erdélyi magyar dalnak titulálták a banda Pillantás című számát. A Vecker frontemberével, Nemes Tiborral a megmérettetésről beszélgettünk, de arról is, hogy milyen lehetőségei vannak egy tinibandából kinőtt zenekarnak.

– Milyen a Simó Annamari-s stílus? 
– A mély hangszínem adott, egy tanár esetleg abban tud segíteni, hogy jól intonálj, helyesen énekeld a hangokat, megtanuld a zenei alapokat. Kolozsváron, a BBTE zenepedagógia-vallás szakán végeztem, de nem akartam tanár lenni. Igazából senki nem volt, aki útba igazított volna, mondván, hogy a könnyűzenében nem úgy használod a hangodat, mint a klasszikus zenében, és mire rájöttem erre, csak az maradt, hogy

A pop-rock vonal tetszik legjobban, és újabban a szvinges, dzsesszes dalok, ezért alapítottuk meg a Brill nevű esküvői zenekart is. Az imázson sosem gondolkodtam, én csak azt tudtam, hogy szívesen csinálom ezt, mindig az volt a szempont, hogy jól érezzem magam. Az esküvőkön sem éneklem azt, amit nem szeretek. A zenei élet nem egy sétagalopp, sok a hullámvölgy, de a fellépéseknek, utazásoknak köszönhetően megtanultam ezeket könnyen átvészelni, amúgy is vidám természetem van, szívvel-lélekkel teszem a dolgomat. Zenésztársaim a barátaim is, és nem csak egy projekt vagy munka ez, jól is érezzük magunkat együtt, különben nem lehet ezt csinálni. Ebben nem szabad megalkudni. Lehet, könnyen jelentem ki, mert nekem sikerült, és kevésszer tapasztaltam a fordítottját.

– Meg lehet élni mifelénk a zenélésből?
– Ha itthon akarok maradni, csak a saját dalaimmal nem tudnám ezt elérni, ezért van négy formáció mögöttem. Egyiket hozta a másik, mert ahhoz, hogy fennmaradj, sok irányban kell mozogni. A polgári foglalkozásomat is félretettem, nem tudtam magam utolérni, és választanom kellett. Én pedig úgy gondoltam, ha ez most történik velem, miért is ne?

– Hogyan éled a hétköznapokat?
– Általában a hétvége foglalt, ezért heti rendszerességgel próbálunk a küküllőkeményfalvi próbateremben. Mindig van, amivel bíbelődni. Kicsit nehéz összejönnünk, mert a dobosunk a Kőbányai Zenei Stúdióban tanul, a gitáros Maros megyei, amúgy is több együttesben játszik mindegyikünk. Eredetileg a magyarországi barátaimmal akartam alkalomszerűen zenélgetni, de azt tanácsolták, itthoni zenekart kell összerakni, akikkel tudok jönni-menni, ráadásul nagyszínpadban kellett gondolkodni, fiatalos, lendületes csapattagokban. Tudtam, kik azok a hazai zenei berkekben, akikkel dolgozni tudnék, és szerencsém volt, hogy épp ráértek a kellő emberek.

– Neked kik a zenei példaképeid, vagy milyen zenét hallgatsz? Lehet találkozni veled koncerteken, fesztiválokon, amint bulizol?
– Szeretem Tina Turnert, Rúzsa Magdit, Emeli Sandét. Elég sokrétű a zenei ízlésem, több műfajt is kedvelek, szívesen hallgatok dzsessz- és rockrádiót.

– Mi a következő lépcsőfok?
 – Tegnap fogalmazódott meg bennem, hogy egy saját számokat tartalmazó albumot szeretnék. Mert igazán sikeres akkor leszek, ha majd az emberek az én dalaimat dúdolják.