Felnövekvő gyerekzenekar: díjazták a Vecker dalát

Szász Cs. Emese 2017. november 21., 14:36 utolsó módosítás: 2017. november 28., 11:48

Bár számos marosvásárhelyi tinilány kedvence volt eddig is a Vecker zenekar, úgy tűnik, felfigyelt rá a szakma is: nemrég a legszebb erdélyi magyar dalnak titulálták a banda Pillantás című számát a 25 év alatti kategóriában (Míg a 25 év feletti kategóriában Simó Annamária és zenekara nyert). A Vecker frontemberével, Nemes Tiborral a megmérettetésről beszélgettünk, de arról is, hogy milyen lehetőségei vannak egy tinibandából kinőtt zenekarnak manapság.

Felnövekvő gyerekzenekar: díjazták a Vecker dalát
galéria
Nemes Tibor 14 évesen alapította az együttest

– A Vecker Pillantás című dala nyerte a 25 év alatti kategóriában a Legszebb Erdélyi Magyar Dalversenyt. Mit lehet tudni a díjnyertes számról?
– Pillantás című dalunk szerzője a gitárosunk, Pethő Csabika. A dal egy pillanatot rögzít: két egymásnak szimpatikus személy egymásra néz, és mindketten látják egymásban önmagukat. Több perspektívából írja körül, egyszerre egy egymásba tekintés és magunkba tekintés a másikon keresztül. De ennél többet nem is mondok, nem szeretek használati utasítást adni egy dalhoz, mert akkor már nem nulláról indul a hallgató.

– Milyen céllal jelentkeztetek a megmérettetésre? Számítottatok-e győzelemre?
– Úgy neveztem be a zenekart, hogy a többiek nem is tudtak róla. Spontán ötlet volt.

A jelentkezés idő utolsó tíz percében neveztem be, amolyan miért ne alapon, hogy lássuk, valakinek még tetszik-e rajtunk kívül. És tetszett.

Ez nekünk megtiszteltetés, de minden szerénytelenség nélkül mondom, hogy nem a helyezésért mentünk el a versenyre. Lehet, hogy furcsán hangzik ez, de igaz. Azért mentünk, hogy egy jót zenéljünk. Az, hogy megnyertük, külön öröm és újfent megtiszteltetés.

– Elhangzott a zsűri részéről értékelés is: egyrészt úgy vélték, keresi még a zenekar a saját stílusát, másrészt a gálaest egyik legjobb hangjának titulálták a te hangodat. Mit jelent ez? Egyetértesz a kritikával?
– Az, hogy keressük az utunkat, stílusunkat, az igaz és természetes is. Tanulmányi, fejlődési korszakunkat éljük. Ez így van jól. Most fedezzük fel a könnyűzene csodálatos és színes útját. Eddig egy óceánban lubickoltunk, ma pedig egy folyón utazunk, de lelkesen és törekvőn, sok munkával. A kritika második felével nem szeretnék sem egyetérteni, sem ellenkezni, csak megköszönni, hogy így látták. Ezek mellett még nagyon sok jó és építő kritikát fogalmazott meg a zsűri, ami nagyon jó szerintem egy zenekar életében, mert kap egy külső visszaigazolást. Vagy ilyet, vagy olyat. Ezeket fel kell dolgozni.

A Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat díjátadóján

–  Sokadik saját dala ez az együttesnek amúgy?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem az első. Mi gyerekzenekarként indultunk, így a nulláról indult a zenei fejlődésünk. Feldolgozásokkal kezdtünk, természetesen most már visszagondolva bánjuk ezt, hisz legbelül mindvégig tudtuk, hogy feldolgozásokkal lehetetlen egyről a kettőre jutni, mert azokat csak eljátsszuk. Jól vagy rosszul, de csak eljátsszuk. Nem a miénk, nem saját. Jelent meg publikusan is több dalunk, klipünk. A legtöbbet eddig Szász Huni gitárosunk írta, de most Csabikának ez a próbálkozása elég szépen bejött.

– Marosvásárhelyi, erdélyi tinilányok egyik kedvence a Vecker, de mit tudhatunk a kezdetekről? Hogyan alakult meg ez a zenekar?
–  2011-ben alapítottam 14 évesen, két jó barátommal és egyben akkori osztálytársaimmal, Pethő Csabikával és Máthé Péterrel.

A nevet én találtam ki egy ébredéskor, amikor jó volt a vekkerre ébredni.

Biztosan tetszett a többieknek is, mert azóta sem jöttek más javaslattal – mondjuk, nem lenne túl észszerű. Voltak nehézségek, mert bár lelkesek voltunk, nagyon zöldfülűek is egyben. Sok álmatlan éjszakát okozott nekem a zenekar, főként, amikor tagokat kellett kicserélni. De ez minden kezdő „tini zenekarnak” az átka, hogy elkezdődik egy fejlődési folyamat és nem biztos, hogy mindenki egyformán fejlődik. A nagyobb baj ebben az esetben az, ha ezt az adott illető nem akarja belátni. Sosem vettem semmit félvállról, minden döntésemnek pontosan tudtam a következményeit és vállaltam is, ami sokszor nehéz volt, de megedzett. A jelenlegi felállásunk 2013 óta töretlen, és én azóta számolom a zenekar professzionális működését.

– Nehéz-e manapság egy zenekar élete Erdélyben? Vannak-e lehetőségei egy fiúbandának a zenei piacon?
– Mindenhol nagyon nehéz. Úgy gondolom, hogy a kitartás a legfontosabb. Szerencsére vannak lehetőségek, de a lehetőségek senkit sem bombáznak munka nélkül. Rengeteg időt, energiát és pénzt kell beletenni ahhoz, hogy annak legyen látszata és hozománya, és hogy tele legyen a naptár. De sajnos nagyon kevesen támogatják a zenét. Egyszerűen az üzletemberek nem látnak pénzt benne – márpedig a könnyűzenei piac is egy üzlet. Erdélyben viszont ez még nagyon gyerekcipőben jár, ennek oka pedig az, hogy

az erdélyi zenekarok nincsenek benne a médiában. Sem a románban, sem a magyarban.

A románban azért, mert magyarok vagyunk, magyar zenét játszunk, a magyarban pedig azért, mert nincs kapcsolat, lehetőség. Bár én most már közelebb vagyok a mézes bödönhöz ilyen szempontból, mert Budapesten élek, tanulok egy ideje, de ez sem jelent még semmit. A Bagossy Brothers Company-n kívül nem tudok még egy olyan itthoni zenekart, amely képes lett volna áttörni egy erdélyi kisvárosból ezt a hatalmas falat. Ezért – és nem csak – erre a zenekarra nagyon büszke vagyok, és fel is nézek rájuk.

– Áthelyezted a főhadiszállásod Budapestre egy ideje, a budapesti Etűd Konzervatórium diákja vagy.
– Igen, 2016 szeptembere óta. Nagyszerű tanároktól és emberektől tanulhatok egy nagyon különleges műfajt – talán a világ legszínesebb műfaját, a dzsesszt. Dzsessz-ének szakon tanulok. 2018-ban fogok szakvizsgázni, ha minden jól megy. Nagyon élvezem,  érdekes felfedezés. Azért tanulok dzsesszt, hogy minél jobb popzenész legyek. Hogy megnyíljak mind zeneileg, mind emberileg. Hogy legyek befogadóbb minden téren. Nem értek még a dzsesszhez, de azt megtanultam, hogy a legfőbb elve a szabadság. Nincsenek határai. Egyszerűen végtelen. És ha belegondolok, az élet értelme is eköré épül, ezért is hiszek benne és látok benne fantáziát.

– Ez azt jelenti, elindítod a szólókarriered? És hogy éli meg a zenekar, hogy a frontembere több száz kilométerre költözött?
– Budapesten van a főhadiszállásom, bár Marosvásárhely, mint lelki, szellemi, családi és főként zenekari központként megmaradt. Ugyanúgy a házunk pincéjében kialakított próbateremben próbálunk. Annyi változott, hogy nagyon sokat utazom. Például ezen a héten is több mint ezerötszáz kilométert vezettem.

Hála Istennek rengeteg zenei munkám van Erdélyben, ezért ha akarnék, sem tudnék eltávolodni ettől a csodás helytől. De nem akarok!

A Veckerből amúgy jelenleg hárman élünk már Budapesten, Iszlai Tamás dobosunk, Csabika és én. A szólókarrierem a Vecker mellett  – de nem hátráltatva vagy félretéve azt – 2017 januárjában elindult. Az euroviziós dalválogatóra is jelentkeztem a Nem jó így című dalommal, de a DAL című műsorban végül vokalistaként dolgoztam. Tavasztól elég sok szóló felkérésem volt, feldolgozásokat készítettem, továbbá júliusban kiadtam második szóló dalom, egyben videoklipem Mindig itt leszel címmel, és hamarosan egy karácsonyi dalt is ki fogok adni.

Marosvásárhelyi tinilányok kedvenc fiúbandája

– Milyenek a zenei lehetőségek Budapesten? Könnyebben nyílnak az ajtók?
–  Sajnos nem nyílik semmilyen ajtó egyből. Be kell törni, majd, ha kirúgnak, az ablakon kell visszamászni. Ez egyesek szemében antipatikus lehet, de ezt csak így lehet, persze senkit nem szabad megbántani és úgy nem akarnék soha magamnak előnyt szerezni, hogy közben valaki meg azzal rosszul jár, vagy hátránya származna belőle. Rengeteg lehetőség van Budapesten, de nagyon nehéz és nagyon drága megközelíteni azokat. Látom az utam, csak idő kell hozzá. De most tanulok és az a legfontosabb.

– A Vecker mellett más színpadokon is láthattunk már énekelni, szerepeltél musicalben, de próbálkoztál tehetségkutatókon is, legutóbb az X-Faktorban láthattunk, a Dalban is próbálkoztál. Mindegy mi, csak zene legyen?
–  Fogalmazhatunk így is, de nem. Mert nem mindegy, hogy milyen zene. Ha egy kicsit megfog vagy látok egy adott dologban fantáziát, akkor úgy vagyok vele, hogy ki kell próbáljam, hogy tudjam, hogy ez az én utam-e. A Dalba meghívtak, mint vokalista, nagy élmény volt szakmailag, de akkor eldöntöttem, hogy én azon a színpadon, mint önálló előadó is állni fogok. És azért dolgozom, hogy ez meg is valósuljon. Az X-Faktor az egy hosszabb történet, de nem bántam meg, jó tapasztalat. Igazságtalan, de jó, és fejlődtem azáltal is.

– Milyen terveid vannak a közeli és távoli jövőre nézve?
– Le szeretném tenni a szakvizsgát, illetve továbbtanulni – szintén Budapesten. Szándékomban áll fejleszteni hangszeres tudásom is. Rengeteg koncertre szeretnék elmenni, inspirálódni, jobbnál jobb emberekkel megismerkedni, és nagyon, de nagyon sokat dolgozni, mert van értelme.

Számomra a zene a legszebb a világon, és azt gondolom, hogy nagyon nagy dolog, hogy van lehetőségem azzal foglalkozni, amit szeretek.

– Hogy érzed, meg lehet élni a zenéből manapság?
– Szerintem sok kitartással meg lehet. Én ebben két végletet látok, azaz nagyon rosszul, vagy nagyon jól. Ha berobbansz, nagyon jól lehet ebből élni, mert állandóan turnézol, vannak szponzoraid, kiadód, menedzsmented, és belekerülsz egy körforgásba, ahol elkezdik használni a neved, mert már van egy branded, és azt el lehet adni. És, ha valamit el lehet adni, akkor lesznek olyan emberek, akik el akarnak adni, mert érdekük, bármily csúnyán is hangzik.

– S hol képzeled ezt a jövőt? Visszatérsz valaha Marosvásárhelyre?
– Ott képzelem el a jövőm, ahol a zenémmel meg tudom találni a boldogságom. Lehet az Marosvásárhely, Budapest, vagy New York. De Vásárhelyt sosem hagytam el, és nem is fogom.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.